2013. december 30., hétfő

Sokféleség szülte egység



A Szentírás, a tanrendszer és a szertartások egységesülésének törvényszerűségei és nehézségei az egyetemes zsinatok korában.[1]



Most a kanonizáció egy oly jelenségéről lesz szó, amely a mai kánonfogalmunktól teljesen idegen! Kelet és nyugat egyházaiban az első évezred nagyobb felében, a nyilvánvaló különbözőségek ellenére, az ortodoxián belül megvolt az igény és a szándék is az egység fenntartására. Ez a törekvés eredményezte a keresztyénségben a kánonok kialakulását. A krisztusi élet megnyilvánulásának különféle területein egymás után jöttek létre az elfogadottnak számító normák rendszerei. Kialakult a bibliai kánon, az apostoli hagyományból az egyházi hierarchia és az egyházfegyelem szabályrendszere; a keresztyénség alaptanításainak egyetemesen elfogadott tételei, valamint sok más mellett és után a helyi szokásokból a szertartások is egyre egységesebb arculatot kezdtek magukra ölteni. Ez az egységessé váló arculat nem egy központi akarat által elrendelt uniformizálás kényszeredetten elfogadott maszkja; hanem az egyház evilágban való létének szükségszerű velejárója, hogy az idő múlásával egyre határozottabb karaktere alakuljon ki a pogány világtól és a tévtanítóktól elkülönülő Isten népének, és ne a platonikus bozót átláthatatlan szövevényére hasonlítson a krisztusi evangélium. A zavaróvá váló sokféleségben megszülető egység, mégis a lehetőségek kibővülése mellett, óhatatlanul is egyfajta beszűkülést eredményezett; hogy tudniillik az ortodoxián belül a sokféleségből megszülető egység a korábban egységesnek tekinthető egyház számára az egységből születő sokféleség képét mutatja. Nézzük ezt meg három példán!

A Szentírás kánonja

Könnyű letudni a kánon kialakulásának kérdését azzal, hogy Athanásziosz 367-ben írott 39. számú húsvéti pásztorlevelétől egységes szentírási kánonról beszélhetünk. Hiszen ezzel a hangsúly az ezt megelőző időszakra esik, és a legtöbb szó is arról hangzik el, hogy azt megelőzően milyen ó- és újszövetségi könyvlisták ismeretesek. Holott ezen levél után sem „egy csapásra”, sem pedig „idővel” nem lett elfogadottá mindenütt egységesen ez az egyetemesnek feltüntetett bibliai kánon.
Amit viszont érdemes megemlíteni a 367 utáni ókeresztyén kor Szentírás használatáról, az a következő:
  1. Az egész keresztyénségen belül egységesen:
-       Kiemelt szerepe van a szent iratoknak. Amelyeket elfogadják hitelesnek, azokat használják, idézik, hivatkoznak rá, mert megkérdőjelezhetetlen tekintélynek számítanak.
-       A szent iratoknak mindenütt van egyfajta kánonja.[2] Gnosztikus, és egyéb eretnek írásokat igaz hitű keresztyének nem ruháznak fel tekintéllyel; azokat nem idézik, és nem használják.
-       A Szentírás kánonja keleten és nyugaton ekkor már egyaránt zárt. Ami 367 előtt még nem volt természetes, hiszen az ariánus viták idején egészítették ki a kánont keleten a kétes jánosi szereztetés miatt addig el nem fogadott Jelenések Könyvével. Rómában éppen Athanasziosz hatására lett elfogadottá a Zsidókhoz írt levél. Ezt már csak különböző értelmezésekkel és magyarázatokkal lehet alakítani, vagy a tradíció segítségével a szükséges módon kiegészíteni.[3] 
  1. Megosztották már a korai egyházat is bizonyos különbözőségek:
-       A kánonba tartozó könyvek száma. Az Ószövetség tekintetében a LXX használata és az ahhoz igazodó fordítások egységes képet mutatnak, amit a héber kánonhoz való hasonulás igénye vidékenként más és más színnel fest meg.[4] Az Újszövetség könyvei körül szír területen volt a legtöbb változás 367 után. Igaz ugyan, hogy az V. század elején kiszorítja a Diatesszaront a négy kánoni evangélium, és a III. Korinthoszi levél is kikerül a szír kánonból, de a Pesittából hiányzik a II. Péter, II-III. János, Júdás és a Jelenések Könyve. A keleti szíreknél a nesztoriánus vita következtében beállt szakadás utáni évszázadban a Jakab Levele, I. Péter és I. János a népi kegyességben elvesztette tekintélyét, sőt több helyen visszatértek a Diatesszaron használatára, annak ellenére, hogy hivatalosan a Pesitta maradt a Szentírás kanonikus szír verziója. A nyugati szírek az egyiptomi és a görög monofizitákkal való intenzív kapcsolataik révén az Újszövetség mind a 27 könyvét kanonikusnak fogadták el, de ahogyan azt Zahn is megállapítja, liturgikus használatban csak a Pesitta által tartalmazott könyvek voltak.[5] A 75 könyvből álló szír bibliai kánonnal szembeni másik véglet a kopt egyház 81 könyvből álló Szentírása.[6]
-       Az Írás értelmezésében megtalálható sokszínűségnél sokat számított az eltérő kultúrkörhöz tartozó exegéták más-más gondolkodásmódja. Ezt a nagy teológiai iskolák eltérő hagyományai (megközelítéseik és módszereik) fokozták, amit a krisztológiai viták során kialakult különböző irányzatok pedig még tovább színesítettek.
Ami tehát a Szentírás helyzetét illeti, azt mondhatjuk, hogy a kánon gerincét alkotó bibliai könyvek mindenütt ugyanolyan tekintélynek számítottak, és ezek elfogadása tette a közösséget keresztyén gyülekezetté, megkülönböztetve ezzel a pogányoktól, a zsidóktól és a gnosztikus szektáktól. A kisebb könyvek tekintetében és az egész szentírási korpusz értelmezésében maradtak különbözőségek, sőt olykor ellentétek is!

Az egyetemes tanrendszer     

  Egyetemes zsinatokról beszélve – kimondva, vagy kimondatlanul – gyakran sugallja azt egy-egy megfogalmazás, hogy ezek elfogadottsága az ortodoxia falain belül minden egyházban egyetemes volt. S mivel Európa nyugati felében így utólag nagy jelentőséggel bír az a tény, hogy Róma elismerte-e azt a zsinatot, s ha igen, akkor mikor és milyen körülmények között; ezért úgy tűnhet, hogy Róma püspökének jóváhagyásán múlott egy-egy zsinat egyetemességének kérdése, s aki az ő elismerése után nem fogadta el a szóban forgó zsinat tételeit, az kizárólag eretnek lehetett.  Hogy az igazság mennyire más azt mindannyian tudjuk.

Most tekintsük át mi az, ami egységes keleten és nyugaton a tanítás tekintetében, és mi az, ami különbözőségeket mutat!
1.     Az egyetemes zsinatok korában mindegyik keresztyén egyházra igaz volt, hogy:
-       Létezett tételes és rendszerezett tanítás, amelynek főbb tételeit már a katekumeneknek el kellett sajátítaniuk, s arról a gyülekezet előtt vallást tettek a Hitvallás elmondása által.
-       A tantételek dogmává szilárdultak, s az azoktól való eltérés az egyházzal való közösség megszakításával járt együtt.
-       A tanítás tekintetében a legfőbb tekintélyeknek, a Szentíráson túl, az egyetemes zsinatok és az atyák írásai számítottak.
2. Különbség volt viszont még az egymással közösséget vállaló egyházak között is:
-       Az elfogadott zsinatok számában, ami az idő múlásával persze változott. A niceai zsinatról (325) az, az általános kép, hogy 381-re az ariánusok /germán népegyházak, és a Birodalmon belül egy fokozatosan eltűnő kissebség/ kivételével mindenki elfogadta; holott a perzsa uralom alatt élő keleti szírek például csak a 410-ben Szeleukeiaban tartott zsinaton tették ezt meg.[7] A 381-es konstantinápolyi zsinatról közismert, hogy Róma annak harmadik kánonját soha nem fogadta el hivatalosan; de az, hogy az alexandriaiak nem csak a 3. kánont, amely őket legalább annyira sértette, hanem még a zsinatot sem, s így annak hitvallását sem ismerték el, az nincs benne annyira a köztudatban.[8] S ezek a hiányosságok mégsem jelentették azt, hogy az említett egyházakat eretneknek tekintették volna, s ezért megszakították volna velük a közösséget.  
-       Az atyák tekintélyének mértékében is jelentősek voltak az eltérések. Nem egyforma súllyal esett a latba például a krisztológiai kérdéseknél alexandriai Kürillosz, akit keleten és nyugaton egyaránt elismertek -természetesen a keleti szír nesztoriánusok kivételével- és mondjuk Leó pápa, akinek Tomus-át Khalkedónban először megvizsgálták elfogadható-e tanítása a zsinatok, az atyák és persze Kürillosz írásai alapján.[9] A saját kultúrkörből származó atyák érthető módon hazájukban mindig népszerűbbek voltak. A teológiai iskolák is előnyben részesítették saját tanítóikat /Alexandria, Antiochia, Niszibisz/. A krisztológiai vitákban kialakuló véleménykülönbségeknél szintén sokat számított, hogy ki kinek a pártján áll.
A tanrendszer elsődleges célja az, hogy az igaz tanítást megfogalmazza, és így azt megkülönböztethetővé tegye a hamis tanítástól. Ebben a küzdelmekkel teli munkában az egyház a tételes tanításainak sarokpontjait dogmákká szilárdította, amiknek elsődleges forrásai és tekintélyei a Szentíráson túl az egyetemes zsinatok és az atyák írásai voltak.

A szertartások rögzülése

Amilyen fontos volt a III-IV. században a szentírási kánon kérdése, s amennyire foglalkoztatta a közvéleményt a IV-V-VI. században az egyház tanítása; legalább olyan jelentőséggel bírt a VI. század elejétől a hívő ember számára a kultusz és a szertartások kérdése. 
A különböző rítusokban egységesen megfigyelhető:
-       A keresztyénség gyakorlati és közösségi vallás. Tehát nem elég értelemmel felfogni, hanem a mindennapi életben is gyakorolni kell; és nem lehet egyénileg, mindenkitől elzárkózva megélni a hitet. Azaz létezik nyilvános kultusz a keresztyén egyházakban.
-       A kultusz lényege tértől és időtől független. Hiszen a szertartások Isten Krisztusban adott szabadításáról kell, hogy szóljanak /tartalmi elem/. Ezt a tartalmat ugyanolyan liturgiai elemekkel /szentségek, igeolvasás, igemagyarázat, áldás, imádság, ének…/ jeleníti meg mindig az egyház /formai elemek/.
-       A liturgia kötött formát vett fel. A kezdeti minimális kötöttség, amit a hívek aktív részvétele megkívánt, idővel egyre terebélyesedett. A liturgia, egyes elemeinek IV. századi misztifikálódása nyomán, egyre nagyobb hangsúlyt kapott. Az V. századra a liturgia addig egyetemesen használt görög nyelvét felváltotta a különböző területeken a lakosság nemzeti nyelve, s ezzel lehetővé vált a patriarchátusok szertartásainak egymástól elkülönült formában való rögzülése. A krisztológiai viták fokozták ezt a tendenciát, s ezzel hozzájárultak ahhoz, hogy a számontartott liturgikus elemeket írásban is rögzítsék, s így a leírt szövegek tekintélye véglegessé vált.
2.A keresztyén szertartásokat különálló rítusokra osztja:
-       A szertartások különböző menete, ami az egyes rítusokban egymástól eltérő meghatározott sorrendet eredményezett. Ezek főbb vonalaikban hasonlítanak a IV. századi, egymással még rokonítható verziókra.
-       Az egymástól eltérő nyelv használata. Amikor ugyanazt a liturgiát más-más nép is elkezdi a saját nyelvén használni, akkor óhatatlanul is alakítja azt.
-       A máshol nem található liturgikus elem bevezetése, ami lehet önálló örökség része, de lehet szándékos újítás is.
-       A szent helyek és eszközök egymástól eltérő módon való kialakítása és használata. A külsőségek kezdettől mutattak eltéréseket a különféle kulturális örökségek miatt, gondoljunk a papi öltözetekre, az egyes egyházakhoz köthető kereszt-ábrázolásokra, vagy a húsvét időpontja, esetleg a tonzúra viselése. De oly lényeges dologban, mint az eucharisztia, még ott is rögzültek eltérések. Pl.: a kovászos, vagy a kovásztalan kenyér kérdésében.[10]
A liturgia eltérő alkalmazása az ortodoxián belül rítusokat hozott létre, amelyek ugyanazt a tartalmat hasonló módon, de nem egyszer különböző elemekkel fejezik ki. Ezt még árnyaltabbá teszik a helyi szokások, amik egy-egy rítuson belül a hagyományok egész széles skáláját mutatják fel.

Ugyanazt az evangéliumot a különböző népek kulturális és vallási örökségüknek megfelelően fogadták el, s értelmezték. A századok folyamán az adott nyelvi közegben fejlődve más-más hatások érték a helyi szentírási kánont, tanrendszert és istentiszteleti gyakorlatot, aminek fejlődését befolyásolták még a földrajzi adottságok, a politikai érdekek, egyházpolitikai törekvések és dogmatikai küzdelmek. Mégis mindháromra igaz, hogy nem változtak örökké, egyszer végleges formát kellett ölteniük. S minél később stabilizálódott egy rendszer, annál nagyobbak a különbségek és több a variációk száma; de fajsúlyuk miatt sokkal nagyobb lett a szakadék, és a minőségi különbség a korábban végbement szétválásnál – főleg, ha a következményeket is látjuk.  


Aus der Vielfalt geborene Einheit.

Die Einheit der Kirche verlangte die Änderung des keineswegs einheitlichen Lehrsystems und der noch formbaren liturgischen Praxis am Anfang des IV. Jahrhunderts. Zuerst wurde die Kanonisierung der heiligen Schriften im Jahr 367 abgeschlossen. In der Epoche der trinitarischen und christologischen Auseinandersetzungen wurde die christlichen Grundlehre ausformuliert und haben sich auch die Riten in der gottesdienstlichen Praxis ausgeformt.
Dieser Prozess scheint aber nur im Nachhinein so einfach, und vollkommen abgeschlossen. Die Gesetzlichkeiten dieses Prozess sind in Ost und in West gleich. Der Prozess der Einigung bewirkte letztlich auch die Vielfalt: im Kanon, in der Lehre und in der Praxis.


[1] A Magyar Patrisztikai Társaság III. Konferenciáján, Kecskeméten, 2003. június 27-én elhangzott előadás szerkesztett változata.
[2] Ami már korábban is létezett, de ez a kánon még képlékeny volt, és idővel változott is. Ekkorra kialakult a szent iratoknak a jegyzéke, amit általában kiegészítettek a hívek számára hasznos olvasmányokkal, s nemegyszer felsorolták a kárhozatos hamis iratokat is.
[3] Az egyéni kijelentés ebben a korban már nem számított egyházi körökben szalonképesnek, mint ahogy például ez annakidején a montanistáknál előfordult.
[4] A LXX-val kapcsolatban már Órigenész felvetette a Hexapla elkészítésekor szerzett tapasztalatai alapján, hogy vannak „szövetséghez tartozó” könyvek, vannak, amelyek „nem tartoznak a szövetség”-hez, de hasznos olvasmányok, és léteznek az óvatosan olvasandó „apokrif” iratok. A latin nyelvterületen a Vetus Latinát felváltó Vulgáta fordítója /Hyeronimus/ Órigenész nyomán megkérdőjelezte a deuterokanonikus könyvek kanonikus voltát. A szír Pesitta a VII-VIII. században szintén az órigenészi Hexapla nyomán került átdolgozásra /Paulosz tellai jakobita püspök 616-617-ben a szír Hexaplát készítette el; 705-ben edesszai Jakab ez alapján dolgozta át a szír fordítást/. Etiópiában a klasszikus guez nyelvű fordítást a héber és az arab szövegek alapján revideálták, amikor az 500-as években a guez holt nyelvvé vált és az amhariq lett a liturgia nyelve is /ezt a fordítást használták az etiópiai zsidók is/. 
[5] Varga Zs. J.: Újszövetségi Bevezetés (A Nemzetközi Theológiai Könyv Sorozatának 46. kötete), Budapest 2000. 65-67.
[6] Lásd: Reinhard Thöle: Bevezetés az ortodoxia világába, Budapest. 2001. 289. A LXX kánonján túl tartalmazza a Makkabeusok III. könyvét és a két könyvre osztott Példabeszédek Könyvét.
[7] Lásd: J. Meyendorff: Birodalmi egység és keresztény szakadások, Budapest. 2001. 370.
[8] J. Meyendorff:  Birodalmi egység és keresztény szakadások, Budapest. 2001. 227.
[9] J. Meyendorff:  Birodalmi egység és keresztény szakadások, Budapest. 2001. 228-230.
[10] Kovásztalan kenyeret használnak az örmények és a latin egyházak; a többi egyház kovászos kenyeret használ.

2013. december 20., péntek

NYOLCADIK HITVALLÓ ESTE



12 HITVALLÓ ESTE
Hitkérdések a Heidelbergi Káté alapján
Nyolcadik alkalom: Tízparancsolat 1. Kőtábla

92.
Hogy hangzik Isten törvénye?
Akkor mondta el Isten mindezeket az igéket:
Első parancsolat: Én, az ÚR, vagyok a te Istened, aki kihoztalak Egyiptom földjéről, a szolgaság házából. Ne legyen más istened rajtam kívül!
Második parancsolat: Ne csinálj magadnak semmiféle istenszobrot azoknak a képmására, amik fenn az égben, lenn a földön, vagy a föld alatt a vízben vannak. Ne imádd és ne tiszteld azokat, mert én, az Úr, a te Istened, féltőn szerető Isten vagyok! Megbüntetem az atyák bűnéért a fiakat is harmad- és negyedízig, ha gyűlölnek engem. De irgalmasan bánok ezerízig azokkal, akik szeretnek engem, és megtartják parancsolataimat.
Harmadik parancsolat: Ne mondd ki hiába Istenednek, az Úrnak a nevét, mert nem hagyja az Úr büntetés nélkül, ha valaki hiába mondja ki a nevét!
Negyedik parancsolat: Emlékezzél meg a nyugalom napjáról, és szenteld meg azt! Hat napon át dolgozz, és végezd mindenféle munkádat! De a hetedik nap a te Istenednek, az Úrnak nyugalomnapja. Semmiféle munkát ne végezz azon, se te, se fiad, se leányod, se szolgád, se szolgálód, se állatod, se a kapuidon belül tartózkodó jövevény. Mert hat nap alatt alkotta meg az Úr az eget, a földet, a tengert és mindent, ami azokban van, a hetedik napon pedig megpihent. Azért megáldotta és megszentelte az Úr a nyugalom napját.
Ötödik parancsolat: Tiszteld apádat és anyádat, hogy hosszú ideig élhess azon a földön, amelyet Istened, az Úr ad neked!
Hatodik parancsolat: Ne ölj!
Hetedik parancsolat: Ne paráználkodj!
Nyolcadik parancsolat: Ne lopj!
Kilencedik parancsolat: Ne tanúskodj hamisan felebarátod ellen!
Tízedik parancsolat: Ne kívánd felebarátod házát! Ne kívánd felebarátod feleségét, se szolgáját, se szolgálóját, se ökrét, se szamarát, és semmit, ami a felebarátodé!” (2Móz 20,1-17)

93.
Hogyan oszlanak meg ezek a parancsolatok?
Két táblára, az első ezek közül négy parancsolatban tanítja, hogyan kell nekünk Istennel szemben viselkednünk, a másik hat parancsolatban [arról szól], hogy mi a kötelességünk a felebarátaink felé.

KÉRDÉS:
Isten akaratának teljesítése és a mi hálánk hogyan függ össze?

Milyen összefüggés van a szeretetparancs és a tízparancsolat között?

Mindenki így számozza a tízparancsolatot?

Az Isten parancsai, s ennek megfelelően a mi szeretetünk is csak ebbe a két irányba (Isten felé, és a másik ember felé) hathat?


94.
Mit kíván meg az Úr az első parancsolatban?
Azt, hogy én lelkem üdvössége és boldogsága[1] elvesztésének terhe mellett[2] minden bálványimádást, varázslást,[3] babonás ráolvasást,[4] a szentek és más teremtmények segítségül hívását kerülnöm és száműznöm kell.[5] És az egyedül igaz Istent helyesen[6] ismerjem meg, egyedül Őbenne bízzam,[7] a legnagyobb alázatosságban és türelemben egyedül Őtőle várjak minden jót. S Őt teljes szívemből szeressem, féljem és tiszteljem, annyira, hogy én inkább minden teremtett dologról lemondjak, minthogy a legkevésbé is az Ő akarata ellen tegyek.

KÉRDÉS:
Isten szabadításának megemlítése és az idegen istenektől való óvás, hogy lehet ilyen pozitív ajándékká az ember számára?

Nem kijelentés és tiltás az első parancsolat? Akkor miért az Úr kívánságáról szól a káté?

95.
Mi (az) (a) bálványimádás?
Az igéjében önmagát kijelentő egy igaz Isten helyett, vagy mellett[8] valami mást költeni[9] vagy bírni, akibe az ember bizodalmát[10] veti. 

96.
Mit akar Isten a második parancsolatban?
Azt, hogy mi Istent semmiképpen ki ne ábrázoljuk,[11] s még tisztelni sem szabad semmilyen más módon, mint ahogy ő Igéjében megparancsolta.

97.
Akkor egyáltalán semmiféle képmás nem készíthető?
Istent semmilyen módon nem lehet és nem szabad[12] (ki)ábrázolni; a teremtmények viszont (ki)ábrázolhatóak, csakhogy Isten megtiltotta, hogy róluk azért készüljön vagy legyen valakinek képmása, hogy azt imádja, vagy azzal őt tisztelje.

98.
Nem szabad hát a képeket, mint a laikusok könyveit megtűrni a templomokban?
Nem, mert nekünk nem kell bölcsebbnek lennünk Istennél, aki az Ő keresztyénségét[13] nem néma bálványok[14] által, hanem az Ő igéjének élő hirdetése által akarja oktatni.

KÉRDÉS:
Isten a második parancsolatban a bálványimádás ellen emel szót, hogyan véthetünk mi ez ellen a modern világban?

Mi a bálványimádás a világ szerint - és a káté szerint?

Mi a helyzet a képekkel? És a képes Bibliákkal?

99.
Mit akar a harmadik parancsolat?[15]
Azt, hogy mi ne kizárólag átkozódással, vagy hamis esküvel, sőt még szükségtelen esküdözéssel se rágalmazzuk Isten nevét vagy éljünk vele vissza; hanem mi még hallgatásunkkal és elnézésünkkel se váljunk részesekké ilyen szörnyű bűnökben. Összegezve, Isten szent nevét másként ne, mint félelemmel és hódolattal használjuk azért, hogy Ő általunk helyesen ismertessék meg,[16] hívassék segítségül,[17] és dicsértessék[18] minden szavunkban és cselekedetünkben.

100.
Isten nevének esküdözéssel és átkozódással való gyalázása tehát olyan súlyos bűn, hogy Isten még azokra is haragszik, akik amennyire rajtuk áll nem segítenek megakadályozni és megtiltani?
Természetesen igen,[19] mert egy bűn sincs, ami nagyobb lenne, hogy azért Isten még hevesebben haragudna, mint az Ő nevének káromlása,[20] ezért rendelte el annak halállal való büntetését.

101.
Lehetséges[21] viszont kegyesen is esküt tenni Isten nevére?
Igen, ha ezt a felsőbb hatóság[22] alattvalóitól vagy valamilyen szükség megköveteli, hogy ezzel hitelességünket[23] és igazságunkat[24] Isten dicsőségére és felebarátaink javára fenntartsuk és biztosítsuk. Mert az ilyen esküvés Isten igéjén alapszik, és ezért mind az Ó-, mind az Újszövetség szentjei helyesen gyakorolták.

102.
Szabad-e[25] a szentekre és más teremtményekre is esküt tenni?
Nem, mert egy törvényes eskü Isten meghívása,[26] hogy Ő, mint a szívek egyedüli vizsgálója, adjon bizonyságot az igazságról és engem büntessen meg, ha hamisan esküszöm.[27] Ez a tisztelet viszont egyetlen teremtményt sem illet meg.

KÉRDÉS:
Isten nevének gyalázását eltűrhetjük a környezetünkben?

Hogyan tehet esküt egy keresztyén ember?

Hogyan tudjuk mi megszentelni Isten nevét?

103.
Mit akar Isten a negyedik parancsolatban?
Isten először is azt akarja, hogy az igehirdetés[28] szolgálata és az iskolák megőriztessenek, és én különösen[29] a nyugalom napján[30] Isten gyülekezetébe szorgalmasan járjak azért, hogy Isten igéjét tanuljam,[31] a szent sákramentumokkal éljek, az Urat nyilvánosan segítségül hívjam,[32] és keresztyén alamizsnát adjak.[33] Továbbá, hogy én életem minden napján[34] megnyugodjak[35] gonosz cselekedeteimtől,[36] engedjem az Urat[37] Lelke által bennem[38] cselekedni, és így az örök szabbatot[39] ebben az életben megkezdjem.

KÉRDÉS:
Isten tényleg ezt akarja a negyedik parancsolatban? Hiszen ott ezekről szó sincs?

Miképpen szentelem én meg a nyugalom napját?


[1] A latinból hiányzik.
[2] A latin az „elvesztés terhe mellett” - bei Verlierung, helyett a „kedves nekem” - mihi cara est szófordulatot használja.
[3] Lehet: „mágiát” -  latinban ez a szó szerepel, amit kiegészít az incantationem – „varázslást”.
[4] A latinban csak egyszerűen: „babonát” – superstitionem.
[5] A latin szerint: „gondoskodnom kell életemről és kerülnöm…” - studiose vitem et fugiam.
[6] Lehet  a bevett fordítás szerint: „igazán”
[7] A latin ipsi soli fidam, hozzáteszi: „magam neki alávessem” - me illi subiiciam.
[8] A latin szöveg másként rakja sorba ezeket a kifejezéseket: „Az egy Isten helyett, vagy azon egy és igaz Istenen kívül” - loco unius Dei aut praeter unum illum et verum Deum.
[9] A latin szerint lehet „feltalálni” – fingere, a német „költeni” – dichten helyett.
[10] A német „bizalom” – Vertrauen, helyett a latin szöveg „remény”-ről – spem beszél.
[11] A latin szöveg részletesebb: Ne Deum ulla imagine aut figura exprimamus – „Istent semmiféle képpel vagy ábrával ki ne fejezzük / meg ne formáljuk”
[12] A „nem lehet és nem szabad” - kann und soll keineswegs német formulát a latin így adja vissza: nec ulla ratione effingi debet nec potest – „semmiképpen sem kell, sem nem lehet”
[13] A német Christenheit – „keresztyénség”, helyett a latinban ecclesia – „egyház”
[14] A latinban a „bálványok” – Götzen, helyett „képek” – simulacris szerepel.
[15] A latin változatban a kérdés így hangzik: „Mit kíván Isten a harmadik parancsolatban?”
[16] Lehet: „helyesen tegyünk róla bizonyságot”.
[17] Lehet: „hívjuk segítségül”.
[18] Lehet: „dicsérjük”.
[19] A latin szerint: „Kétségtelenül a legsúlyosabb [bűn]” - Certe gravissimum.
[20] Lehet: „szidalmazása” - Lästerung, a latin „sértés” „megsértés” – contumelia-ról beszél.
[21] A latin változat segíti ezt a fordítást, a modern német inkább a „szabad-e” változatot erősíti.
[22] Lehet: „felsőbbség”
[23] Lehet „hűségünket” „hitelünket”.
[24] A latin fordítás ezt a két fogalmat összekapcsolja a két igével: fidem firmari et veritatem stabiliri – „hitelesség megerősítésére és igazság fenntartására”.
[25] Itt mind a latin, mind a modern német szöveg ezt támogatja.
[26] A német Anrufung – „meghívás”-t a latin egyenesen invocatio-nak fordítja – a meghíváson túl mind a kettő „könyörgés”-t is jelent. A jelentés leszűkítése a „segítségül hívás”, „tanúbizonyságul / tanúul hívás” fordítás.
[27] A mondat második felét a latin szöveg másként adja vissza: et iurantem puniat, si sciens fallat – „és megbünteti az esküvőt, ha tudatosan téveszt meg / csal meg / szed rá”.
[28] A latinban a ministerium evangelii – „evangélium szolgálata” szerepel a német Predigtamt helyett.
[29] A latin kiegészíti a német sonderlich-et, cum aliis, tum praecipue – „máskor is, de különösen”
[30] Lehet: „ünnepnapokon” – ezt követi a latin fordítás is (festis diebus). De így a szójáték kimarad a nyugalom nap – Feiertag, és a gonosz cselekedetektől való „megnyugvás” – feiere.
[31] A latinban diligenter audiam – „figyelmesen hallgassam” szerepel a német lernen helyén.
[32] A latin szerint: precibus publicis meas quoque preces adiungam - „a nyilvános könyörgésekhez a saját könyörgéseimet is hozzátegyem”. Míg a német: den Herren öffentlich anzurufen.
[33] A latin szerint: pro facultatibus aliquid conferam in pauperes – „lehetőségem szerint valamivel megsegítsem a szegénységben lévőket”. A német pedig azt mondja: das christliche Almosen zu geben.
[34] A latin szerint: „egész életemben” – in omni vita. A német alle Tage meines Lebens – helyett.
[35] Lehet: „megszűnjek”, „felhagyjak”, „őrizkedjem”, „magam megtartóztassam”.
[36] A latin egyszerűbb: a pravis actionibus vacem – „a gonosz cselekedetektől megszabadítsam / kiüresítsem / [magam] megőrizzem”
[37] A latin szerint: Domino concedens – „az Urnak engedve”. A német: den Herren … wirken lassen.
[38] A latin hozzáteszi: suum opus – „az Ő művét”.
[39] Lehet: „szombatot”.