2013. július 30., kedd

3 Mózes 1.



Első olvasásra szembetűnik, hogy a leírás szerint ezt az áldozatot az ember akarja bemutatni, és nem Isten kötelezi őt erre! Viszont, ha már áldozatot szeretne bemutatni, akkor figyeljen rá oda, hogy az kedves legyen az előtt, akinek szól. Furcsa lenne az emberek között is az ajándékozás, ha azt mondaná valaki: Ezt adom neked – örülj neki, akkor is, ha tudom, hogy nem szereted – sőt undorodsz tőle… Ezt Istennel szemben sem tehetjük meg. Figyelnünk kell arra, hogy mi az, ami örömet okoz az Úrnak.
Ennek az áldozatnak a héber neve ’óláh – ami a „felmenni” igére vezethető vissza; így jelentése: ez az az áldozat, amely füstként felmegy Istenhez. Néha ugyanezt az áldozatot kálil – „egész”-ként is emlegetik (5Móz 33,10; 1Sám 7,9; Zsolt 51,21), mert ezt mindenestől, azaz egészében el kell égetni.
Az áldozati állatra vonatkozóan vannak megkötések: csak tiszta állat lehet – de utána mindegy, hogy marhát, juhot, vagy madarat mutat be valaki áldozatul. Természetesen házi állatok ezek, hiszen a ragadozók általában tisztátalannak minősültek. Viszont bármelyiket is választja, az oltárra égőáldozatként csak hibátlan állat kerülhet. A zsidó levél szerzője részletesen elmagyarázza ezeknek a megkötéseknek az értelmét (Zsid 7-10). S megérthetjük, hogy mindezek csak árnyképei az eljövendő, tökéletes áldozatnak, amit Krisztus egyszer s mindenkorra érvényes módon bemutatott a Golgotán. Gyakorlatilag a bikák, kosok és bakok vére csak előképei a Megváltó kiontott vérének – s az Ő áldozatában nyeri el minden áldozat az igazi értelmét, már ha emlékezteti Isten Fia áldozatára egy-egy emberi áldozat.
Vigye azt a kijelentés sátrának bejáratához, hogy kedvesen fogadja tőle az Úr.” (3Móz 1,3b). Mit jelent ez? Ne máshol mutassa be az áldozatát, hanem az Úr oltárán. Ne csak elküldje áldozatát, hanem jelenjen meg az Úr színe előtt! Ne ő végezze el a szertartást – annak ellenére, hogy neki is van feladata: „vigye”, „tegye kezét”, „vágja le”, „nyúzza meg”, „darabolja szét”. Hanem a felszentelt papok, az Úr szolgái „mutassák be áldozatul a vért”, „gyújtsanak tüzet az oltáron”, „rakjanak fát a tűzre”, „rakják oda sorjában a darabokat”, „mossák meg”, „füstölögtessék el”! Fontos kitételek ezek ma is minden egyes istentiszteleten: nem elég otthon a rádióból hallgatni, vagy a televízióban nézni mások áhítatát, hanem közösséget kell vállalni Isten gyülekezetével. Voltak az ószövetségi időben is ilyen látványos áldozatok, amikor egy-egy ünnepélyes alkalommal a papok nyilvánosan mutatták be az áldozatot (Pl: 2Krón 29,22; 29,24; 29,34; Ez 44,11) – ilyenkor mindent ők végeztek. Viszont ez a főemberek áldozata volt, nem a nép valamely tagjáé!
Tegye kezét az áldozat fejére, hogy az kedves legyen és engesztelést szerezzen.” (3Móz 1,4). Az áldozattal való azonosulást hivatott kiábrázolni ez a gesztus, ami azt jelképezi, hogy „önmagamat adom”! A mi igazi helyettes áldozatunk Krisztus, aki magára vette a mi bűneinket, és bemutatta Atyja előtt az egyetlen és tökéletes áldozatot.
A vér magába foglalja az életet, hordozza a lelket, ezért beszél úgy az írás a vérről, mint ami maga az élet. Ez az oka annak, hogy a vér egyedül Istent illeti meg! Adódik a kérdés: Istennek életet kell áldozni? A választ sejtjük, sőt tudjuk, de nem merjük kimondani: IGEN! Hiszen „a bűn zsoldja a halál” (Róm 6,23), azaz a bűn halált hoz magával – életet követel. Nem lehetséges másként kiengesztelni Istent csakis vérrel. Ezért kellett Krisztusnak is meghalnia!
Dr Sándor Balázs

2013. július 21., vasárnap

Első szeretevendégségünk



nagyon áldott volt. Minimum 75 bátor testvér lemerészkedett erre az eddig ismeretlen alkalomra az altemplomba, ahol a lelkész családok mutatkoztak be. Újra megerősödött bennem az a sokakat megdöbbentő felismerésem, hogy a gyülekezetünk mennyire, minden elvárást felülhaladóan barátságos. Mindenki beszélt olyan gyülekezeti taggal, akivel eddig még soha. A jó hangulatot pedig a vetélkedő kérdései biztosították. A győztes csapat tagja szeptember 6-én este együtt vacsoráznak a lelkészcsaládokkal, a második helyezett csapat tagjai Testé dermedt lelkek névre szóló dedikált példányát kapták, a harmadik helyezettek pedig egy egy egyedi igés képeslapot, melyet a lelkész családok minden tagja aláírt.

https://plus.google.com/photos/105173278938262659742/albums/5903140826872281985?banner=pwa

Egy kis ízelítő a kérdésekből, annak aki lemaradt volna róla, de a hangulatot megőrizendő, csak megfejtések nélkül:
Mi volt Imola első könyve amit a szüleitől kapott ajándékba?
Kis vakond
Icinke picinke
Gyermekbiblia

Hol ismerkedett meg Imola és Attila?
Devecser
Derecske
Debrecen

Mi Anna második neve?
Réka
Rebeka
Renáta

Dia milyen alkalomból szerepelt a TV-ben?   
Iskolai kórus fellépése.  
Zeneiskolai zongora hangverseny.  
Roma-magyar diák kultúrális fesztivál

Mi Amina óvodai jele?   pillangó, katica, virág

Milyen sportot nem próbált még ki Zoltán?  
bungee jumping  
ejtőernyőzés   
rafting

Kinek a kedvenc éneke az "Amint vagyok..."   Anita, Zoltán, Diána

Melyik kerületből költöztünk Lőrincre?   IV., V., VI.

Hány testvére van Anitának?      2, 3, 4

Matyi:
Öltözött már Mikulásnak
Találkozott már a pápával
Kis gyerek kora óta nem fél a ludaktól.

Balázs:
Autó baleset után azt mondta, hogy halleluja így nyugtázta, hogy életben maradtunk
Az első szava az volt, hogy ámen
Szeretne meg tanulni vízen járni

Panni:
4 évesen már prédikálni akart
Kedvenc elfoglaltsága volt a harangozás
Nem utazott még villamossal

Kincső:
Keresztségben az Üdvöske nevet is kapta
Misszionárius szeretne lenni
Ügyesen szájharmónikázik.

Gabi:
Több száz ember előtt lépett már fel pantomim előadással.
Járt evangélikus teológiára.
Több lelkész is van a családjában.

Balázs:
Patológiából doktorált.
Patrológiából doktorált.
Eszkathologiából  doktorált.

Kinek egy napját filmesítették már meg?
- Balázs
- Balázska
- Panni

Ki tud két hangon fütyülni?
- Panni
- Kincső
- Balázs

Sándor Gabriella

2013. július 14., vasárnap

Hajótörés

drámás gyerekistentisztelet

  • Ma utazni fogunk! - nagy térképet körülálltuk, s nézzük meg az első út vonalat, olvassátok fel a városok neveit…. S itt végig Pál mindegyik városban beszélt Jézusról, s gyülekezetek születtek. Ti hol voltatok már, hova készültök a nyáron?
  • Jó utazni, ugye! Íme, még egy út! – olvasson mindenki fel egy-egy város nevet. Pál írt is beszámolót ezekről az utakról, kicsit olvasok belőle: hiszen többet fáradoztam, többször börtönöztek be, igen sok verést szenvedtem el, sokszor forogtam halálos veszedelemben. Zsidóktól ötször kaptam negyven botütést egy híján, háromszor megvesszőztek, egyszer megköveztek, háromszor szenvedtem hajótörést, egy éjt és egy napot hányódtam a tenger hullámain. Gyakran voltam úton, veszedelemben folyókon, veszedelemben rablók között, veszedelemben népem között, veszedelemben pogányok között, veszedelemben városban, veszedelemben a tengeren, veszedelemben áltestvérek között, fáradozásban és vesződségben, gyakori virrasztásban, éhezésben és szomjazásban, gyakori böjtölésben, hidegben és mezítelenségben. Ezeken kívül még ott van naponkénti zaklattatásom és az összes gyülekezet gondja.2Kor11 Aggódik Pál? A harmadik utat meg mutatom a térképen… S lesz még egy nagy hajóút!
  • De lássuk, hogyan tájékozódunk az ismeretlenben! Nagy körbe állunk, fogjuk egymás kezét, s egy valaki kimegy, míg mi megbeszéljük, hol lesz a kapu. Ahol nincs kapu, ott „csípek, rúgok, harapok, köpök” - állatkerti felírat alapján is viselkedhetnek. Ilyet úgyse tennének! Mikor visszajön, beáll a kör közepére és az arcokról próbálja leolvasni, ki azok, akik szívesen átengedik a kezük alkotta kapun. Mivel a többségben lévő mogorva arc gyakoribb, ez okot ad a nevetésre is, így könnyen félreértheti, s megpróbál kapu nélküli helyen kijutni. Közben emlegetjük a már olvasott városok neveit, mint a kapuk neveit, ahol Pált szívesen fogadták, gyakoroljuk a idegen szavakat. Az utolsó körben kimenő játékos előtt megemlítem, hogy Jeruzsálembe megy, s Pálnak előre megüzente Isten, hogy ez lesz az utolsó útja, önállóan magától már nem megy sehova. Itt nagyon komollyá vált a játék. Nem volt kapu sehol. S végül elmondtuk ezt a beérkezőnek is. Pál mégse aggódott. Elment Jeruzsálembe, ahol elfogták, ki akarták végezni, de a római polgárjoga miatt…, s Rómába szállították kihallgatásra.
  • Lovagló ülésben felültünk egy nagy padra, mindenki engedelmeskedett, a hajó parancsnoknak, eveztünk, elállt a szél, kikötöttünk Krétán, - megnéztük a térképen. Vihar veszély miatt jó lett volna Istenre hallgatni, de a telelésre sem volt alkalmas a kikötő, így a demokratikus többségi döntés miatt tovább utaztunk. Vihar, horgonyt vetettünk, eltört az evező, bedobtuk a fölös terhet (fölös ruhadarabjainkat), himbálóztunk. Reggelre szökni akart a 276 főből a szakértelem, a hajósok, de Pálnak üzent Isten: császár elé kell állnod, megmarad mindenki, aki veled van. Már 14 napja hánykolódtak a viharban, s csak Pál békessége tudta őket rávenni, hogy egyenek. De a vihar egyre jobban tombolt, himbálózunk a padon, - s leborulunk, zátonyra futott a hajó, csak azért nem ölték meg a rabokat a katonák, mert akkor már a hajós kapitány nem engedte, hitt Pál szavának. Kiúsztunk a partra, s megnéztük a viharos út cikk-cakkjait a térképen. 3 hónap múlva elvitték Pált Rómába, házi őrizetben, szobafogságban sokan látogatták, s ő leveleket írt a távoli gyülekezeteknek.
  • Írunk mi is! Régi papírra, összegyűrve, kisimítva, széleit megégetve, Fil4,6 Közben elmondtam, jönnek hajótörések az életünkben, munkanélküliség, betegség… Nem biztos, hogy túléljük, de nem is ez a legfontosabb. Hanem az, hogy hogyan viselkedünk, aggódunk, pánikolunk vagy bízunk Istenben.
  • Vágjunk most pánikolós képet! Arcunkat fogva, elénekeltük begyorsítva a „Ne aggodalmaskodjál…”
  • Imádkoztunk.
  • Fokozódó aggodalom, szorongás, stressz - érzelmi áram szünet, vagyis depresszió.
Sándor Gabriella

2013. július 8., hétfő

KEGYES FRIGYES HITVALLÁSA – A MAGYAR REFORMÁTUSOK HITVALLÁSA



A heidelbergi Káté története, szerkezete, teológiája (Th Szemle 2013/2)


A Heidelbergi Káté a második reformáció eredményeként keletkezett összegzése a helvét irányú reformáció tanításának. Keletkezése idejére a reformáció első nemzedékének többsége már elhunyt. Ursinus Zakariást életútja és tanulmányai alkalmassá tették arra, hogy saját kora számára – és az utókornak is maradandó módon foglalja össze a Kálvin neve által fémjelzett tanítást. Ebben Olevianus Gáspár és Kegyes Frigyes mellett számos teológiailag is művelt munkatárs segítette. A Heidelbergi Káté szerkezete, teológiája mögött felismerhető a reformáció tudósainak számos jeles munkája. Az évfordulóra készülve mind külföldi, mind hazai egyházi körökben konferenciák, publikációk és gyülekezeti rendezvények mutatják a Káté mai megbecsülését is. Hazánkban a 80. kérdés-felelet körül kialakult vita számos félreértésre adott okot, és emberi indulatokat szabadított el. Ez a cikk ezeket igyekszik összegezni.  


Der Heidelberger Katechismus ist die Summe der calvinistischen Reformation. Zum Zeitpunkt der Entstehung des Heidelberger Katechismus, war die Mehrheit der Reformatoren der ersten Generation bereits verstorben. Sein Lebenslauf und seine Studien befähigten Zacharias Ursinus seiner Zeit und der Nachwelt die Lehren Calvins zusammengefasst und bleibend darzubieten. Neben Caspar Olevian und Friedrich dem Frommen halfen ihm eine Reihe von theologisch ausgebildeten Mitarbeitern. Im Aufbau und in der Theologie des Heidelberger Katechismus wird die Arbeit von bedeutenden Gelehrten der Reformation kenntlich. In Vorbereitung auf das Jubiläum 2013 zeigen sowohl ausländische als auch inländische kirchliche Konferenzen, Publikationen und Veranstaltungen, dass der Katechismus noch heute sehr geschätzt wird. In Ungarn ist die Antwort auf die 80. Frage Ursache vieler Missverständnisse und Emotionen. Dieser Artikel versucht, sie zu fassen.


  1. Keletkezés
A Heidelbergi Káté hátterében fontos látnunk először is a kort, amelyben keletkezett. A reformáció első generációját képviselő személyek többsége 1563-ra elhunyt: U. Zwingli (1484-1531) – Zürich reformátora; M. Luther (1483-1546) – Wittenberg és Németország reformátora; F. Melanchton (1497-1560) – Luther munkatársa és az Ágostai Hitvallás és annak Apológiájának szerzője; M. Bucer (Butzer) (1491-1551) – Strasbourg reformátora; W. Capito (1478-1541) – bázeli professzor és strasbourgi prédikátor; J. Oecolampadius (1482-1531) – Bázel reformátora; O. Myconius (1488-1552) – zürichi tanár, majd bázeli professzor és lelkipásztor; J. Lasco (Jan Łaski) (1499-1560) – Erasmus közeli barátja majd Emdenben Kelet-Frízland reformátora, később a Londoni Stranger Church szuperintendense, végül lengyel hazája reformációjának segítője; P. Martire Vermigli (Piero Mariano Vermigli)(1499-1562) – menekült olasz reformátor, strasbourgi, oxfordi, majd zürichi professzor; L. Jud (Keller) (1482-1542) – Zwingli legközelebbi munkatársa; B. Haller (1492-1536) – Bern reformátora. Akkor még élt: G. Farel (1489-1565) – Bern, Genf és Neuchatel reformátora; J. Kálvin (1509-1564) – Genf reformátora; P. Viret (1511-1571) – Farel, majd Kálvin munkatársa Genfben; H. Bullinger (1504-1575) – Zwingli utódja Zürichben. Ez már jelzi, hogy nem ez volt az első hitvallás a reformáció idején, hanem voltak előzményei.
Meghatározta az eseményeket az a tény, hogy Európa ekkor már túl volt az 1555. szeptember 25-i Augsburgi Vallásbékén. Az Ágostai Hitvallást követők a katolikusokkal együtt a bevett vallások között szerepeltek ettől kezdve. A döntés a kegyúr kezében volt, amit összegez a később keletkezett tömör megfogalmazás: Cuius regio – eius religio! Csakhogy ez a vallási béke nem vonatkozott a reformáció más irányzataira, így a helvét irányba fordulókra sem.
A Katolikus Egyház megújulását szolgáló Tridenti Zsinat éppen 1563-ban tartotta utolsó üléseit. Számos döntés már megszületett korábban, így a zsinat által képviselt teológiai irány ismert volt. Az első ülésszak 1545. december 13 – 1549. szeptember 14-ig tartott. A második ülésszak 1551. május 1 – 1552. április 22 között zajlott le. A harmadik ülésszak pedig 1562. január 18 – 1563. december 4-ig ülésezett.[2] A döntések pápai megerősítése és hivatalos kihirdetése pedig csak 1564. január 26-án történt meg.
Míg a katolikusok rendezték soraikat a protestánsok egyre több irányba húztak szét. Elkezdődtek a reformáció belső vitái. Nem csak az újrakeresztelő anabaptistákkal, és az szentháromságtagadó antitrinitáriusok ellen, hanem a reformáció fő irányainak képviselői között is. Gondoljunk az úrvacsora vitákra (1524-1529), vagy a predestináció és az extracalvinisticum kérdésére.
A kor után a hely sem közömbös a Káté létrejötte kapcsán. A Pfalzi Választófejedelemség korabeli központja Heidelberg volt, ahol elkezdődött a „második reformáció”.[3] Ez alatt azt érti a mai szakirodalom, hogy a katolikusból evangélikussá lett város, vagy tartomány a reformáció másik ágához csatlakozott. A Német-Római Császárságban Pfalz példáját először Brandenburg követte, majd több fejedelemségben lejátszódott hasonló változás. Magyarországon is megfigyelhető ez a jelenség, legmarkánsabban Erdélyben, ahol Dávid Ferenc vezetésével először Luther tanításáról a svájci reformáció tanítására tért a többség, majd néhányan követték őt az antitrinitárius nézeteket valló unitárius közösségbe is.    
A keletkezés szempontjából talán mégis a szerzők a legfontosabbak. A Káté III. Frigyes ajánlása szerint a helyi teológia tanárainak, a választófejedelemség vezető lelkészeinek és tudós prédikátorainak „tanácsával és hozzájárulásával” jött létre. Az elveszett jegyzőkönyvek tudnának választ adni arra, hogy kik voltak ők név szerint, és mennyiben járultak hozzá a Káté végleges szövegéhez. Ursinus Zakariás vezető szerepe viszont mára közismert ebben a munkában.[4] Nagy segítségére volt Ursinusnak mindenképpen Olevianus Gáspár, aki tanszék elődje és a fejedelem egyházi ügyeinek fő tanácsadója, valamint gyakorlati ügyekben járatos szervező ember volt.
Ursinus Zakariás[5] (Eredeti nevén: Zacharias Beer; Breslau, ma: Wroclaw, 1534. július 18. - Neustadt an der Hardt, 1583. március 6.) a lutheri reformációt követő patríciusok és tudós humanisták környezetében nevelkedett. 1550. április 30-án érkezett a Wittenbergi Egyetemre, ahol 1557-ig tanult Melanchthon tanítványaként és pártfogoltjaként, ami jelentősen meghatározta további fejlődését. A hét év alatt több úrvacsoravita is lezajlott az egyetemen, ami felkeltette érdeklődését nemcsak az úrvacsorakérdés tanulmányozása iránt, hanem a külföldi protestantizmus megismerése iránt is. 1557-ben peregrinációs útra indult. Heidelberg, Strasbourg, Bázel, Lausanne után Genfbe érkezett, ahol Kálvin erőteljes egyéniségének és tanításának hatása alá került. Lyonban és Orleans-ban héber nyelvtudását tökéletesítette. Ezek után Zürichbe ment. 1558-60 között pedig szülővárosa gimnáziumában tanított, de az úrvacsoráról kiadott kálvini elveket valló pamfletje miatt távoznia kellett a lutheránus városból. Először Wittenbergben próbálkozott, majd Zürichbe tért vissza, ahol a svájci reformáció kiforrott képviselőjévé vált. Innen hívták meg Heidelbergbe 1561-ben. Frigyes - Olevianus tanácsára - Vermigliust szerette volna meghívni, de ő öregségére hivatkozva, nem fogadta el a meghívást. Hanem maga helyett fiatalabb barátját, Ursinust javasolta, aki 1561. október 13-án el is foglalta hivatalát. A Heidelbergi Káté megírása előtt Ursinus két nagyobb és két kisebb munkát publikált Heidelbergben, mindegyik az 1562-es év folyamán keletkezett: a Catechesis minor, a Summa theologiae (vagy ahogy a kutatók később elnevezték: a Catechesis major), a Jézus Krisztus közbenjáró tisztéről írt doktori disputáció, valamint egyetemi székfoglaló beszéde, amely „Az egyházi tanítás feladatáról és módszeréről” szólt. Ursinus megjelenésre csendes, visszahúzódó egyéniség volt, kortársainak vallomása szerint melankóliára is hajlamos. Befelé forduló lélek, aki dolgozószobája csendjében termékeny irodalmi munkásságot folytatott. 1563-ban, nem sokkal a Heidelbergi Káté megjelenése után, az ő fordításában nyomtatták ki Heidelbergben Kálvin Genfi Kátéját. Tanítását elsősorban a Főgimnázium (Collegium sapientiae) katedráján fejthette ki, majd az egyetem Dogmatika (Loci communes) tanszékén, 1563-tól kezdve pedig folyamatosan a Szentlélek-templomban tartott kátéprédikációs sorozataiban. A nehéz és fárasztó munka hamar felőrölte erejét, s ezért 1568 februárjában le kellett mondania dogmatika előadásairól. Kegyes Frigyes halála után távoznia kellett az ideiglenesen újra lutheránussá váló Heidelbergből. Neustadt an der Hardtban telepedett le, ahol 1576-tól az ottani kollégiumban tanított és folytatta irodalmi munkásságát. Műveit csak halála után jelentették meg. A Kátéhoz írt terjedelmes teológiai magyarázata (Explicationes Cathecheticae) több nyelven számos kiadást megért.
Olevianus Gáspár[6] (Eredeti nevén Caspar Olevig;[7] Trier, 1536. augusztus 10. – Herborn, 1587. március 15.) jómódú polgári család sarja. Párizsban és más francia egyetemeken jogot, majd 1556-tól Genfben, Kálvin tanítványaként, teológiát tanult. 1557-ben doktorátust szerzett polgári jogból. Majd Zürichben tartózkodott. Tanulmányai befejeztével 1559 júniusában visszatért szülővárosába, ahol filozófiát és latint tanított, s augusztus 10-én elmondta első prédikációját is. Október 11-én viszont a hazatérő fejedelem társaival együtt letartóztatta. A tízheti trieri fogságból, és valószínűleg a mártírhalálból váltotta ki őt december 19-én, másik öt protestáns fejedelem támogatásával, III. Frigyes, és bízta meg Heidelbergben a Collegium Sapientiae, valamint az egyetem Dogmatikai (Loci Communes) tanszékének vezetésével. Mindkét tisztségben Ursinus követte őt. Olevianus 1562-től a városi gyülekezet Peterskirche templomának lelkésze és szuperintendens lett. A gyakorlati lelkipásztori munka jobban vonzotta, mint a teológiai tanszék, mert ezen a területen szervező készségét jobban tudta érvényesíteni. Alapvetően bátor és agilis ember volt. Olevianus teológiája Kálvinhoz áll közel. Ezt mutatja nemcsak a 80. kérdés megfogalmazása az úrvacsora és a mise éles szembeállításával, hanem maga az egyházi rendtartás, amely egyértelműen magán viseli Olevianus keze nyomát. Az, hogy a Káté gondolatmenete és központi üzenete alkalmazást nyert minden istentiszteleten és az egész gyülekezeti életben, a Kálvin iskolájában járt Olevianus egyéniségének köszönhető. Olevianus teológiai munkásságának központi kérdése Isten szövetsége volt. Ennek a tanításnak az alapjait Zürichben sajátította el, s azzal fejlesztette tovább, hogy bevezette a „kegyelmi szövetség” kifejezést. A kegyelmi szövetség a teremtésben nyert szövetséget váltotta fel. Az Ószövetségben ismert ugyan a törvény alatti szövetség fogalma is, de Olevianus szerint ez nem több, mint az Izráel számára sajátosan kötelezővé tett természeti szövetség. Coccejus János, a szövetség-teológia atyja, úgy hivatkozik Olevianusra, mint ebben a tanításban egyik előfutárára. A kegyelmi szövetség tana a Kátéban nem jutott kifejezetten szóhoz, de közvetve igen: nagymértékben meghatározta a Krisztus közbenjáró voltáról szóló gondolatot. Kegyes Frigyes halála után a Szentlélek-templom lelkészét Herbornba hívták lelkésznek, majd az ott felállított teológiai főiskola (Hohe Schule) első tanára lett. Isten kegyelmi szövetségéről szóló főműve Genfben jelent meg 1585-ben.
III. Kegyes Frigyes[8] (1515-1576) pfalzi választófejedelem részvételéről kevés adatunk van a Káté megszövegezésével kapcsolatban. Az 1563 januári és novemberi kiadások előszava mellett a 80. kérdés beiktatását is neki tulajdonítják, még akkor is, ha a fogalmazás az Olevianusé. Ezen kívül, saját szavai szerint, „némely javításokat” alkalmazott a Kátén. Hogy mik lehettek ezek a némely javítások, azt közelebbről nem tudjuk, viszont közismert, hogy a 78. kérdésnek Frigyes adta meg végleges formáját. A fejedelem fő érdeme azonban a Káté és az egyházi reform kezdeményezése, patronálása és országos érvényesítése – fejedelmi tekintélye révén. Van, aki egy ügy politikai sakk-húzásnak tekinti a saját hitvallás kiadását. Frigyes 1515-ben született a pfalzi-pomerániai II. János herceg legidősebb fiaként. Előkelő, katolikus nevelésben volt része. 1537-ben feleségül vette az evangélikus őrgrófleányt, Maria von Brandenburg-Kulmbach-ot, akinek hatására tanulmányozni kezdte a Szentírást és átfogó bibliaismeretre tett szert, és személyes hitre Jézus Krisztusban. Egyik fejedelmi kortársa azt mondta neki: „Fritz, te mindnyájunknál kegyesebb vagy”. Ezért vonult be a történelembe Kegyes Frigyesként. Melanchthont sokra becsülte, és a tanácsát gyakran kikérte. 1557-től a pomerániai hercegi trónon II. Frigyesként irányította tartományában a lutheri reformációt. Heidelbergbe kerülve lutheránusként kezdte meg uralkodását, de Melanchthon követői és a svájci reformáció hívei egyaránt várakozással tekintettek rá. Ő kereste volna a békességet, de a két párt képviselői nem tudtak megegyezni. Az úrvacsora vita még elmélyültebb tanulmányozásra késztette, hogy egyéni ítéletet tudjon alkotni a vitás kérdésekben. Bár saját bevallása szerint Kálvint sohasem olvasta, mégis eltávolodott a szigorú lutheri iránytól, és a reformátusok mellett döntött, akiket ettől kezdve pártfogolt.
Név szerint ismerjük még Thomas Erastus, orvost, aki éles teológiai látásával szintén részt vett a Káté megfogalmazásában – ő Svájc németajkú részét képviselte.[9] Valamint fel tudunk még sorolni olyan személyeket, akik abban az időben a városban tevékenykedtek. A Heidelbergben munkálkodó első kálvinista: Boquinus Péter a francia származású újszövetséges[10] és Diller Mihály - ők ketten Olevianusszal a fejedelem teológiai tanácsosai és udvari prédikátorok. A konvertita zsidó Tremellius Immánuel az Ószövetségi Tanszéken, aki Kálvin Institutio-ját héber nyelvre fordította.[11] A cseh Zuleger Vencel világi tanácsos;[12] Eheim Kristóf jogász és fejedelmi tanácsos, Dathenus Péter egy németalföldi gyülekezet lelkésze, aki Pfalzban talált menedéket; valamint Girolamo Zanchi itáliai emigráns.
Az első kiadás elején található III. Frigyes 1563. január 19.-én kelt előszava, amely eredetileg a választófejedelemnek a Kátét elfogadó gyűléshez intézett beszéde volt, a dátum pedig az az időpont, amikor elmondta az uralkodó. Ez alapján állítják számosan, hogy ekkor jelent meg először, de az újabb kutatások szerint az első példányok csak 1563. március elején hagyták el a nyomdát.[13] Ennek az első, német nyelvű kiadásnak a címlapján ez olvasható: Catechismus oder Christlicher Unterricht wie der in Kirchen und Schulen der Churfürstlichen Pfalz getriben wirdt. Heidelbergben, Johannes Meyer nyomdája készítette el a tartomány lelkészeinek egyetértését bíró Kátét. A jelenlegi 129 kérdés-feleletből csak 128 kérdés-feleletet tartalmazott, mert a 80. kérdés még nem szerepelt benne, s a 30. és az 57. kérdés-felelet sem a ma ismert szöveggel hozta ez a kiadás. A kérdés-feleleteket még nem számozták meg, hanem csak párbeszédes formában közölték.
További fontosabb kiadások: A második, bővített kiadás, amelyet már áprilisra összeállítottak, németül, Heidelbergben jelent meg, már 129 kérdés-felelet szerepelt benne - sorszámozással, de a 80. kérdésben még nem volt ott a „vermaledeite Abgötterei” kitétel. A harmadik kiadás 1563 novemberében németül jelent meg az Istentiszteleti rendtartás részeként. Ez lett a német nyelvű Textus receptus. A 80. kérdés-felelet szövege elnyerte végleges formáját, s a 30. és az 57. kérdés-felelet is tartalmazza a Tridenti Zsinatra adott válaszokat. Ebben már megtalálható az 52 úrnapjára való felosztás is. A latin verziót 1563 áprilisában, a második kiadásról készítette Josua Lagus és Lambert Ludolph Pithopoeus, két Heidelbergben tanuló diák. Nem szolgai fordítása a német nyelvű káténak, van ahol bővebb, van ahol szűkszavúbb, sok helyen finomít az eredeti szövegen. A bibliai utalásokat is kiegészítik a Vulgata alapján. Ezt küldték meg a betegséggel küszködő Kálvinnak, akiről feljegyezték, hogy felolvasása után „egész nap ragyogni látszott az arca az örömtől”. Bullinger pedig a „legjobb káténak” nevezte „amit valaha is olvasott”. 1576-ban jelent meg az első rövidített átirat, konfirmandusok számára,[14] amit azóta számos „Kis Káté” követett.  A Káté ógörög verziója 1597-ben jelent meg Frederik Sylburgius fordításában. Fontos az újszövetségi szavak, kifejezések, gondolatok egyértelmű felismeréséhez. Tekintettel arra, hogy a 700 bibliai utalás 75%-a újszövetségi,[15] s gyakran ószövetségi igehelyeket is az újszövetségi citátumokból idéz – ószövetségi utalás nélkül![16] Érdekesség, hogy már Tremellius Immánuel elkészítette a héber fordítást, amit Szenci Molnár Albert is említ 1607-es Kis Káté kiadásában.

  1. Recepciója
Német nyelvterületen: A Heidelbergi Káté pozitív fogadtatását és gyors elterjedését vetítette előre, hogy már a megjelenés évében kiadtak egy szász nyelvjárású átiratot. Az 1566-os ágostai birodalmi gyűlésen, amely a református egyház és a Heidelbergi Káté számára hasonló jelentőségű, mint az 1530-as országgyűlés a lutheránusok számára, a III. Frigyes választófejedelem a következő szavakkal kelt „kátéja” védelmére a lutheránus fejedelmekkel és Miksa császárral szemben, akik megpróbálták rávenni, hogy vonja azt vissza: „Ami az én katekizmusomat illeti; ahhoz én ragaszkodom, és érte kezeskedem. Ez a széljegyzetekben a Szentírás fundamentumaival oly erősen fel van fegyverezve, hogy megdönthetetlen maradt; és bár egynémely teológusok megpróbálták, mégis alul maradtak, és reménységem szerint Isten segítségével ezután is megdönthetetlen marad.” Frigyes 1576-ban bekövetkezett halála után ismét lutheránus fejedelem ült a trónra, s ezzel Pfalzban a kálvini reformáció egy időre megtorpant, de más német területen pedig éppen a Heidelbergi Káté alapján terjedt, mint például: Sayn-Wittgenstein-ben, Nassau-Dillenburg-ban, Bentheim-Tecklenburg-ban, Frankfurtban, Herbornban.

Európa további nyelvterületein: Holland: 1563-ban két különböző holland fordítás hagyta el a nyomdát. Az 1566-os Holland Hitvallást 1571-ben felváltotta, és a Dordrechti Kánonokkal együtt hivatalos hitvallásuk lett. Francia, angol, belga és dán fordításokat említ Szenci Molnár Albert 1607-ben, de tudjuk, hogy skót, lengyel és litván fordítások is készültek, s használták a saját hitük alátámasztására az ott élő reformátusok. Magyarországra már 1564-ben megküldték a Kátét a heidelbergi professzorok a kolozsvári reformátusoknak az evangélikusokkal folytatott disputákhoz. 1566-ban Marosvásárhelyen tartott zsinat Dávid Ferenc és Blandrata György ösztönzésére arról határozott, hogy az egyházban használt Heidelbergi Kátét antitrinitárius szellemben át kell dolgozni, s még abban az évben meg is jelent Catechismus Ecclesiarum Dei címmel latinul (A Heidelbergi Káténak ez az első magyarországi kiadása). A 129 kérdés-feleltből 136 lett, az eredeti kérdésekből 103 maradt változatlan, de úgy, hogy 7-et 14-re bontottak; 26 kérdés-feleletet kihagytak (köztük az 1-25-öt a 23. kérdés kivételével); a 35. (Fiú fogantatása) és a 44. (pokolra szállás) kérdés-feleletet teljesen átdolgozták.[17] Az 1567. évi Debreceni Alkotmányozó Zsinat a II. Helvét Hitvallás mellett megnevezi a Kátét is egyházunk hitvallásaként.[18] Ugyan Syderius János 1597-ben megjelent Kátéja az első időkben népszerűbb volt a Heidelbergi Káténál, de ezt főleg az iskolai vallásoktatásban használták, bár soha nem lett hivatalos szimbolikus könyvünk, két évszázad alatt mégis 20 kiadást élt meg. A protestáns ortodoxia a puritanizmussal vívott harcában fedezte fel a Heidelbergi Kátét. 1619. évi Sóki Zsinat (Felsődunamellék) elrendelte, hogy a Heidelbergi Kátét az iskolákban magyarul és latinul tanítani és magyarázni kell: „A Heidelbergi Kátét hétköznapokon a reggeli órákon mindennap könyv nélkül el kell mondani.” Az 1630. évi Pápai Zsinaton a dunántúliak rendelték el, hogy: „minden iskolában a tanulóknak nagy gonddal csepegtessék lelkekbe a Heidelbergi Kátét”. Erdélyben is 1630-tól vezették be az iskolákban a Heidelbergi Káté tanítását. Az 1645. évi Szatmárnémeti Nemzeti Zsinaton már egyházunk hivatalos hitvallási irataként szerepel a Heidelbergi Káté. 1780-ig csaknem 30 magyar nyelvű kiadás jelent meg. Ez 50-60.000 példányt jelent a 2-3 millió lakosú Magyarországon – a nép kátéja lett.[19] 1779-ben Pozsonyban a katolikus nyomda kiadásában jelent meg egy „sok ferdítést és kihagyást” tartalmazó Heidelbergi Káté, amit a Helytartótanács tovább csonkított és átdolgozott, s csak így engedélyezte további kiadását a reformátusoknak.[20] A XIX. század elején a Káté így jelenhetett meg. Erdős József kiadása ebből a helyzetből jelentett kiutat, és hozta el a Heidelbergi Káté reneszánszát. Román nyelvre 1648-ban I. Rákóczi György erdélyi fejedelem rendelkezésére Fogarasi István lugosi prédikátor fordította. Szlovák nyelvre fordította 1937-ben Balázs János lastomiri református lelkész Erdős József magyar nyelvű Kátéját.
Európán kívül: Holland gyarmatosítók, bevándorlók hatására honosodott meg Afrikában, Észak-Amerikában és Délkelet-Ázsiában.

  1. Szerkezete
Történelmi örökség: A ókori keresztségi katekhézis része volt az életszabályok és az Újszövetség megismertetése mellett a hitvallás és a Miatyánk magyarázata. A gyermekkeresztség általánossá válása után Nagy Károly kötelezte birodalmában a szülőket és keresztszülőket, hogy oktatásban részesüljenek ugyanebből a tananyagból. 1215-től kezdve az évenkénti kötelező gyónás bevezetésével a katekézis része lett a tízparancsolat is, mint a bűnbánati gyakorlat része. A középkorban nem volt egyházilag szervezett ifjúsági oktatás. Husz János követői, a Cseh Testvérek a XV. században bevezették az ifjúsági oktatást, mint az úrvacsorai előkészület részét. A humanista iskolareform szintén kidolgozott vallási tananyagot. A könyvnyomtatás révén ezek Európa szerte elterjedtek. A Cseh Testvérek 1502. évi ifjúsági kátéja 1522-ben németül is megjelent.    
Gondolatmenete: A Heidelbergi Káté alapvetően a Római levélre épül: az ember bűnös voltáról a Róm 1,18-3,20 alapján (3-11. kérdés); a megváltásról a Róm 3,21-11,36 alapján (12-85. kérdés); és a háláról a Róm 12,1-16,27 alapján (86-129. kérdés). Bevezetés (1-2), I. Rész: Az ember nyomorúságáról (3-11). II. Rész: Az ember megváltásáról (12-85. benne: Az ember megváltásáról 12-25, Az Atya Istenről 26-28, A Fiú Istenről 29-52, A Szentlélek Istenről 52-64, A sákramentumokról 65-68, A szent keresztségről 69-74, Az Úr szent vacsorájáról 75-85). III. Rész: A háládatosságról (86-129. benne: A háládatosságról 86-115, Az imádkozásról 116-129)

  1. Teológiája
„Trost im Elend” – „Vigasztalás a nyomorúságban” hangzik a Káté tömör összegzése, amit a Szentírásban is megtalálunk: „Ez a vigasztalásom nyomorúságomban, mert beszéded megelevenít engem.” Zsolt 119,50.[21] Ezen a nyomvonalon haladnak más modern értékelések is „ein Bekenntnis zur Freiheit A szabadság hitvallása a Heidelbergi Káté, mert belső szabadságról beszél a bosszútól, a gyűlölettől és nyomorúságtól való felszabadulást helyezve előtérbe. Elkötelezett a szabadság mellett.[22]
Teológiai hátterében[23] a szerzők szándéka szerint először Szentírás fedezhető fel. Hiszen a bibliai utalásokat a kérdés-feleletek után be is illesztették. Ami azt üzeni minden olvasónak, hogy a különböző kérdésekre az Isten igéje alapján ad választ a Káté. Az egyházatyák örökségéből felismerhető Ágoston tanítása az eredendő bűnről, a kegyelemről, valamint az óegyház egyetemes zsinatainak döntései a szentháromságtani, és krisztológiai kérdésekben. A középkori teológiából az tűnik szembe az olvasónak, hogy Canterburyi Anselm: Miért lett Isten emberré[24] című művének nem csak gondolatmenetét, hanem teológiáját, sőt itt-ott megfogalmazását is átvette a Káté 6-18. kérdés-felelete:
-       I. Könyv 24. Az ember nem lehet boldog, amíg nem adja meg Istennek, amivel tartozik, és még erre való képtelensége sem menthető. II. Könyv 1. Isten az embert igazságosnak teremtette, hogy boldog legyen. II. Könyv 2. Ha nem vétkezett volna, nem halna meg. (HK 6. kérdés-felelet)
-       I. Könyv 22. Hogyan bántotta meg az ember Istent, amikor megengedte a Sátánnak, hogy legyőzze? Nem tud elégtételt adni ezért. (HK 7. kérdés-felelet)
-       I. Könyv 12. Illik-e Istenhez, hogy pusztán könyörületességből, a tartozás kiegyenlítése nélkül bocsássa meg a bűnt? (HK 10-11. kérdés-felelet)
-       I. Könyv 19. Az ember nem üdvözülhet, ha nem ad elégtételt bűnéért. (HK 12. kérdés-felelet)
-       I. Könyv 20. Az elégtételnek a bűn mértékét kell követnie, az ember pedig nem képes ezt önmaga megadni. (HK 13. kérdés-felelet)
-       II. Könyv 7. Ez a valaki szükségszerűen tökéletes Isten és egyben tökéletes ember (HK 15. kérdés-felelet)
-       II. Könyv 8. Istennek Ádám nemzetségéből és szűz anyától kellett emberré lennie. (HK 16. kérdés-felelet)
-       II. Könyv 9. Szükségszerűen csak az Ige és az ember találkozik egy személyben. (HK 17-18. kérdés-felelet)

Azt, hogy a reformáció korábbi káté irodalmát is jól ismerte a szerző már M. A. Gooszen és A. Lang[25] kritikai szövegkiadásai is felhívták a figyelmet. Az előbbi kilenc, míg az utóbbi négy, 1563 előtt megjelent kátéval hasonlítja össze a Heidelbergi Káté szövegét. Mindkettő bemutatja Ursinus két korábbi kátéját. Lang közli Leo Jud Zürichi Katekizmusát (1534), valamint Jan Łaski londoni segítőtársának Microniusnak 1552-es kátéját, mint amelyeknek szövege a Heidelbergi Kátéhoz nagyon közel állnak. Gooszen Leo Jud egy másik kátéját is felveszi összehasonlító elemzésébe, az 1535-ös Nagyobb Katekizmust, valamint Bullinger egy latin nyelvű kátéját, Kálvin Genfi Kátéját, két angol nyelvű kátét, amelyet az üldözött németalföldi gyülekezetek is használtak, és végül az emdeni gyülekezet kátéját (1554). Természetesen a sort lehetne folytatni, hiszen a reformáció első fél évszázadának bőséges volt a káté irodalma, s ezek tartalmilag egészen közel állnak egymáshoz. Semmiképpen nem hagyhatók ki a vizsgálatból Luther kátéi sem, elsősorban a Kis Káté, és Johannes Brenz württembergi kátéja, amelyek Pfalzban korábban használatban voltak. Ugyanígy forrása lehet a Heidelbergi Káténak az Examen Ordinandorum és Melanchthon több műve, amelyeket a hűséges tanítvány, Ursinus ha nem is szó szerint vagy tudatosan, de tartalmilag továbbvitt a Heidelbergi Kátéba. Összegezve egyetérthetünk Philipp Schaff gondolatával: „A káté egyesíti Kálvin erejét és mélységét – az ő elutasító modora nélkül, Melanchthon bensőségességét és melegét – határozatlansága nélkül, Zwingli egyszerűségét és tisztaságát – az ő hűvös józansága és a miszitikától való idegenkedése nélkül.” Ha nem is lehet a Kátéban meglévő különböző hatásokat elkülönítve felismerni, az tudható, hogy egy-egy tanítás megfogalmazása kire vezethető vissza. Az első kérdésnél érvényesül a Heidelbergi Kátéban a Luther és Melanchthon hatása. Az ő kátéik erősen gyakorlatias és lelkigondozói jellegűek. Ide vezethetőek vissza a „Mit használ nekünk?”, „Mi további vigasztalást veszünk?” típusú kérdések. A „vigasztalás” (consolatio) kifejezés kétségkívül melanchthoni eredetű. Az Examen Ordinandorum 1552-es német kiadásában a Trost (= vigasztalás) szó negyvenszer fordul elő. Melanchthon egyik tanítványának 1547-es göttingai kátéja hasonló kérdéssel kezdődik: „Mi vigasztal téged leginkább ezen a földkerekségen?”. Ursinus két korábbi kátéja, szintén ezzel a kérdéssel kezdődik: „Mi életedben és halálodban egyetlen vigasztalásod?” A Melanchthon által használt teológiai fogalmak közül gyakran viszontlátjuk még a Kátéban Krisztus üdvajándékai jelölésére a „jótétemények” kifejezést (20, 53, 60, 86). A kifejezés jól ismert Melanchthon dogmatika tankönyvének sokat idézett tételéből: Krisztust megismerni annyi, mint megismerni az ő jótéteményeit. Kálvin hatása a Káté beosztásában is érvényesül, de különösen az Apostoli Hitvallás második bekezdésének értelmezésében és a Tízparancsolat alkalmazásában. Ursinus kátéi az 1545-ös Genfi Katekizmussal vannak a legközelebbi rokonságban. A legtöbb káté a középkorból megörökölt „tananyagot” tetszőleges sorrendbe állította. Ilyen volt a korabeli kátéirodalom nagy többsége, például Luther Kis Kátéja is. Kálvin kátéja, és annak nyomán a Heidelbergi Káté is, az úgynevezett elemző káték közé tartozik. Ezek a káték a hagyományos anyagot egységes rendszerben foglalják össze az általánosan emberi és a sajátosan keresztyéni szempontok figyelembevételével. Kálvin előtt az ilyen káték - a sorban az elsőség a Cseh Testvérek és a valdensek kátéit illeti meg - egyik közös vonása az volt, hogy kiindulásuk antropologikus: Mi vagy te? Ember vagyok. Kálvin is az embertől indul el, de ezt a kiindulást úgy fogalmazza meg, hogy a tanító a gyermeket az élet célja felől kérdezi ki. Ez a cél: Istent megismerni, azaz benne igazán hinni, neki engedelmeskedni, őt imádni, és neki hálát adni. Ez a fő célkitűzés határozza meg a Genfi Káté felépítését, s ebben követte Kálvint a Heidelbergi Káté is: a hit kifejtése megelőzi a törvényt. A Heidelbergi Káté egyik legsajátosabb értéke, a nyomorúság-megváltás-hálaadás címszavak alatt összefoglalt hármas felosztás is visszavezethető a reformátori irodalom korábbi műveire. Ezt a hármas diszpozíciót követi már a Catechesis Minor is, s Ursinus ezt Melanchthontól tanulta, akinél a törvény-evangélium-jó cselekedetek szerkezet ismerhető fel. Míg Ursinus a Catechesis Minor anyagát a fő gondolatmenet köré csoportosította, amely a nyomorúság-megváltás-hálaadás hármas felosztásban közvetlenül bekerült a Heidelbergi Kátéba is, addig a Catechesis Major fő gondolatmenete – a szövetség-teológia – csak közvetve található meg a Kátéban.
Kikkel áll szemben a Heidelbergi Káté és kikkel folytat nyílt vagy burkolt polémiát? A Heidelbergi Káté – a második kiadásban betoldott 80. és az átdolgozott 30. és 57. kérdés-feleletet kivéve – nem folytat nyílt polémiát senkivel. Ehelyett a saját álláspontját fogalmazza meg pozitív formában. A kor rajongói közül az anabaptistáknak[26] szól: A gyermekkeresztség kérdésében a 74. kérdés-felelet. A különböző anabaptista csoportok tanításai: a szociális egyenlőség; a Szentírással egyenlővé tett személyes kijelentés; a felnőtt „hitvalló” keresztség; a szigorú egyházfegyelemben és elkülönülésben megnyilvánuló megszentelt élet; a fegyverviselés és az eskü tiltása; a khiliazmus – kisebb-nagyobb súllyal ugyan, de szintén megjelennek a Kátéban. Az antitrinitáriusoknak szól: A Szentháromság kérdésében a 25. kérdés-felelet. A lutheránusokkal szemben a mennybemenetel kérdésénél, Krisztus kettős természetével kapcsolatban előjön az extra calvinisticum tanítása, mely szerint az Ige nem szűnt meg az egyesülés után az emberi természeten kívül létezni; szemben az ubiquitas tannal, mely azt képviseli, hogy Krisztus isteni és emberi természete mindenütt jelen van (HK 47-48. kérdés-felelet). Az úrvacsora jegyeinek átlényegülése mellett feltűnik a consubstantiatio tana is, mely Krisztus testének és vérének szubsztanciája és a kenyér és bor szubsztanciája sákramentumi egymásmellett-létét hirdeti az úrvacsorában; eszerint Krisztus teste és vére a szent jegyeknek „in, mit und unter” található meg (HK 78. kérdés-felelet). A katolikusokkal folytatott vita hagyta a legmélyebb nyomot a Heidelbergi Kátén. A Tridenti Zsinat a reformáció tanítását hitújításnak minősítette, és Róma megfogalmazta saját hitét, kiközösítette és átokkal sújtotta azokat, akik azt nem fogadták el. Éveken át egymás után sorjázott a sok „Anathema sit”. Ezekben a kérdésekben a Heidelbergi Káté is állást foglalt: Isten Igéje a kijelentés a szent hagyományok nélkül (19. 22. kérdés-felelet); Krisztus az egyedüli Közbenjáró, s nem Mária, vagy a szentek (30. 102. kérdés-felelet); megigazulás egyedül kegyelemből hit által cselekedetek nélkül (60-64. kérdés-felelet); sákramentumok témakörében (66-82. kérdés-felelet); képek, szobrok, bálványok kérdése (97-98. kérdés-felelet).
Maradtak viszont elhallgatott kérdések is a lutheránusokkal folytatandó párbeszéd miatt. Ilyen a szövetség teológia. Mindkét szerző ismerte, vallotta, képviselte – mégis csak elemeiben (A Káté felosztása, a megváltásról, Krisztus hármas tisztségéről, az egyházról, a keresztségről és az úrvacsoráról szóló tanítás) és közvetve található meg a Heidelbergi Kátéban. A másik az eleve elrendelés: Sem egy külön kérdésben, sem egy kérdés részeként nem jelenik meg – mégis ott húzódik több kérdés hátterében (20. 32. 33. 54. 55. 58. 60.). Mindkét témakörben maradt ránk írása a szerzőknek – tehát azt nem állíthatja senki, hogy azért nem tették bele a Kátéba, mert ezzel nem értettek egyet.[27]
Adódnak a ma embere számára a kérdőjelek: A Heidelbergi Káté a saját korának kérdéseire válaszolt – aktuális még ma is? Vannak olyan pontok, amelyek mentén némelyek revízió után kiáltanak. A lélek halhatatlansága és a test-lélek szétválasztása a feltámadásnál szerintük a platóni filozófia hatását mutatja, szemben a Szentírás egységes emberképével (57. kérdés-felelet). Krisztus isteni és emberi természetének túlságosan éles elválasztása még Barth szerint is „teológiai üzemi baleset” (theologischen Betriebsunfall) (47-48. kérdés-felelet). A 80. kérdés éles polémiáját sokan bántónak tartják. A megigazulás kérdésében (60. kérdés-felelet) az evangélikusok és a katolikusok már megegyeztek egy egységes formulában, amikor 1998. június 25-én kiadták a Közös nyilatkozat a megigazulás tanításáról az Evangélikus Világszövetség és a Katolikus Egyház között – címet viselő egyezséget. Ez kimondta, hogy: „Közösen valljuk: Egyedül kegyelemből, Krisztus üdvözítő művébe vetett hitben, nem saját érdemünk alapján fogad el minket Isten és kapjuk a Szentlelket, aki megújítja szívünket, képessé tesz és felszólít jó cselekedetekre.

  1. Az évforduló előkészületei
2012-ben a MRE Zsinata XIII. ciklus 11. ülésén elfogadta az új, mai magyar nyelven szóló fordítást, Erdős József fordításának revízióját. Amely folytatja az eddigi fordítások jó hagyományait. Huszár Dávid (Pápa, 1577),[28] Szárászi Ferenc (Debrecen, 1604), Szenci Molnár Albert (külföldön 1607. konfirmációi célokra készült kivonata a Heidelbergi Kis Káté nyomán), Erdős József (Lugos, 1884; 1891 Tiszántúli Egyházkerület hivatalos szöveggé teszi), Galambos Zoltán (Beregszász 1925, Komárom 1943), Tavaszy Sándor (Kolozsvár, 1930).
Új modern kommentár is készül e cikk megjelenésével párhuzamosan a Heidelbergi Kátéhoz magyar nyelven.
Gyakorlatilag fontosak a magyarázatok. A kátémagyarázatos istentiszteletek a Kátéval egyidősek, mert nem csak elméleti tudást kívántak vele közvetíteni a szerzők, hanem gyakorlati útmutatást hitünk mindennapi megéléséhez. A XX. században még voltak ennek hagyományai (Van Ostersee János Jakab: A Heidelbergi Káté ötvenkét egyházi beszédben – Fordította: Antal Géza. 1-2. kötet. Debrecen, 1902; Csiky Lajos: Kátémagyarázati imádságok. Debrecen 1903; Holland-Magyar Református Bizottság: A Heidelbergi Káté magyarázatai ötvenkét egyházi beszédben. I-IV. kötet. Hollandok írták, magyarok fordították, az egészet vezette: Sebestyén Jenő. Bp. 1924. Káté magyarázatot írt többek között: Csikesz Sándor, Ecsedy Aladár, Bereczky Albert, Békefi Benő, Viktor János, Bartha Tibor).
2013 A Hitvallás Éve. A Heidelbergi Káté népszerűsítése folyamatos a médiában: egyházi honlapokon, Reformátusok Lapjában, rádióban… Valóban minden gyülekezet tehet valamit, például Mit mond erről a Heidelbergi Káté? – előadássorozattal; vagy tematikus filmklubok szervezésével; a Káté kérdéseinek közreadásával, várva rá mai válaszokat… - ahogyan a www.heidelberger-katechismus.net német honlapon ajánlják. Ideje felismernünk, milyen kincs van a kezünkben ahhoz, hogy a Heidelbergi Káté újrafelfedezése elinduljon a hitoktatásban, a konfirmációban, felnőtt katekézisben, istentiszteleteken…
Nem feledkezhetünk el viszont a botrányokról, a negatív sajtóvisszhangról sem, amelyek hazánkban, 2012-ben a 80. kérdés körül keletkeztek. Arról, hogy történetileg később került be a Heidelbergi Káté szövegébe ez a 80. kérdés-felelet, s hogy a keresztyén tanítás megszokott mértéktartó kifejtését is kicsit megtöri ez a másik fél tanítását minősítő megjegyzésbe torkolló kritika – már korábban volt szó. Olcsó megoldás viszont az úrvacsora és a mise Kátébeli összehasonlítását azzal lesöpörni, hogy elméletet vet egybe gyakorlattal. Hiszen ha esetleg ma már itt-ott nem is, de a XVI. században még az elmélet egybeesett a gyakorlattal.[29] Érdemes egy kicsit harag és indulat nélkül áttekinteni a 80. kérdés-feleletet magát. A Heidelbergi Káténak a keresztségről és az úrvacsoráról szóló tanítása paralel módon van felépítve: 69-75; 70-76; 71-77; 72-78; 73-79, 74-80 egyedül a 81. kérdés-feleletnek nincs párja. Mondhatja valaki, hogy volt, de elvette a helyét a 80. kérdés-felelet. Csakhogy míg a 74. kérdés-felelet az anabaptistákkal polemizál, addig a 80. a katolikusokkal, a 81. viszont senkivel! A 80. kérdés-felelet úrvacsoráról szóló része tiszta összegzése a Káté korábban, a 75. kérdés-felelettől kezdve kifejtett tanításának. A miséről szóló tanítás háttere pedig a következőképpen rekonstuálható. A Tridenti Zsinat 22. ülésén, 1562. szeptember 17-én elfogadott Kánonok a legszentebb miseáldozatról 1. kánonja kimondja: „Ha valaki azt állítaná, hogy a szentmisében Istennek nem igazi és tulajdonképpeni áldozatot mutatnak be, vagy, hogy e szertartás nem más, minthogy magunknak Krisztust vesszük táplálékul: legyen kiközösítve.”; a 2. kánon azt mondja ki, hogy „Ha valaki azt állítaná, hogy ezen szavakkal: „Ezt tegyétek az én emlékezetemre” [Lk 22,19; 1Kor 11,24] Krisztus nem tette az apostolokat papokká, avagy nem is rendelte, hogy ők és a többi papok is átváltoztassák az Ő testét és vérét: legyen kiközösítve.”; a 3. kánon pedig kimondja: „Ha valaki azt állítaná, hogy a szentmise áldozata csakis dicséret és hálaadás, vagy csupán visszaemlékezés a kereszten történt áldozatra, és nem engesztelő áldozat; vagy hogy csak annak használ, aki veszi; és sem élőkért, sem halottakért, sem azok bűneiért, büntetéseikért, elégtételükért, és más szükségleteikért nem szabad felajánlani: legyen kiközösítve.”.[30] Ennek a három kánonnak az összegzését adja a Heidelbergi Káté a következő mondatban: „az élők és a holtak bűnei nem bocsáttatnak meg a Krisztus szenvedéséért, hacsak érettük a misemondó papok naponként nem áldozzák meg Krisztust”. Ezt az állítást igazolja Ursinus a Kátéhoz írt kommentárjában,[31] amikor a szentmise következő két kánonjára hivatkozik. A hagyományos római rítusú szentmise kánonja – Offertorium): „Fogadd el, szent Atya, mindenható örök Isten, ezt a szeplőtelen áldozatot, melyet én, méltatlan szolgád, felajánlok neked, élő és igaz Istenemnek, számtalan bűnömért, sértéseimért és hanyagságaimért: fölajánlom minden itt körülállókért, sőt minden keresztény hívőkért, élőkért és holtakért, hogy nekem és nekik üdvösségünkre váljék az örök életre. Amen.”.[32] Megemlékezés az élőkről: „Emlékezzél meg, Urunk, szolgáidról és szolgálóidról: N. N.-ről, és minden itt jelenlevőről, kiknek hitét ismered és áldozatos lelkét tudod, kikért neked bemutatjuk, vagy akik neked bemutatják ezt a dicsőítő áldozatot magukért és minden hozzájuk tartozókért, lelkük váltságára, lelki üdvösségük, testi jólétük reményében és felajánljuk neked, örök, élő és igaz Istennek áldozati adományaikat.[33] A folytatáshoz egy kicsit korábbi határozathoz kell visszanyúlnunk: a Tridenti zsinat 13. ülésén. 1551. október 11-én elfogadott Kánonok a legszentebb Oltáriszentségről[34] 1. kánonja szerint: „Ha valaki tagadná, hogy a legméltóságosabb Oltáriszentségben igazán, valóságosan és lényegileg jelen van a mi Urunk Jézus Krisztus teste és vére, együtt az Ő lelkével és istenségével, — s emiatt az egész Krisztus, — hanem azt mondaná, hogy ez csak jel vagy ábra, vagy erő szerint van: legyen kiközösítve.”. Ez a kánon visszhangzik a Káté következő szavaiban: „Krisztus a kenyérnek és bornak színe alatt testileg jelen van”. Valamint a Tridenti Zsinat ugyanezen ülésén elfogadott 6. kánon kimondja: „Ha valaki azt állítaná, hogy a legméltóságosabb Oltáriszentségben Krisztus, Isten egyszülötte, nem érdemel külső tiszteletben is megnyilvánuló imádást, és emiatt nem is jár neki külön ünnepnap, sem az Egyház dicséretes és elterjedt rítusai és szokása szerinti ünnepi körmenet, sem nem kell nyilvánosan a nép imádására kihelyezni, sőt, hogy az ilyen imádók bálványimádók lennének: legyen kiközösítve.”. Amit a Káté röviden így összegez: „ezért ezekben kell Őt imádni”. Eddig terjed a Káté tényszerű összegzése a Tridenti Zsinat miséről szóló tanításának, s ami ezután következik az egy XVI. századi polemikus értékelése az elhangzottaknak református szempontból „Ezért a mise nem más, mint megtagadása Jézus Krisztus egyetlenegy áldozatának és szenvedésének”. Hiszen, ha ismerte a Tridentinum tanítását, akkor azt a részét is ismerte, hogy „nagyonis távol esik hitünktől, hogy a vértelen [áldozat] által a kereszt értéke bármi módon is csökkennék”.[35] A legtöbb gondot mégis az „Az indulatos betoldás[36] okozta. Ami eredetileg ráadásul „átkozott bálványimádás” (vermaledeite Abgötterei) volt. Ilyen formában a jelző válasz a tridenti kánonokban visszhangzó „Anathema sit!” záradékokra, a bálványimádás pedig a 95. kérdés-feleletben megadott elméleti meghatározás gyakorlati alkalmazásaként egy egyszerű ténymegállapítás. Ezen a megfogalmazáson a latin fordítás finomít, amikor az „utálatos bálványimádás” (exsecranda idololatria) bibliai szókapcsolatot használja. A szavak eredeti értelmében tehát semmiképpen nem „kárhozatos bálványimádás”-ról[37] van szó – ami pedig annyi vihart kavart.

Felajánlás

Offertorium: „Fogadd el, szent Atya, mindenható örök Isten, ezt a szeplőtelen áldozatot, melyet én, méltatlan szolgád, felajánlok neked, élő és igaz Istenemnek, számtalan bűnömért, sértéseimért és hanyagságaimért: fölajánlom minden itt körülállókért, sőt minden keresztény hívőkért, élőkért és holtakért, hogy nekem és nekik üdvösségünkre váljék az örök életre. Amen.”.[1] Megemlékezés az élőkről: „Emlékezzél meg, Urunk, szolgáidról és szolgálóidról: N. N.-ről, és minden itt jelenlevőről, kiknek hitét ismered és áldozatos lelkét tudod, kikért neked bemutatjuk, vagy akik neked bemutatják ezt a dicsőítő áldozatot magukért és minden hozzájuk tartozókért, lelkük váltságára, lelki üdvösségük, testi jólétük reményében és felajánljuk neked, örök, élő és igaz Istennek áldozati adományaikat.[2] A folytatáshoz egy kicsit korábbi határozathoz kell visszanyúlnunk: a Tridenti zsinat 13. ülésén. 1551. október 11-én elfogadott Kánonok a legszentebb Oltáriszentségről[3] 1. kánonja szerint: „Ha valaki tagadná, hogy a legméltóságosabb Oltáriszentségben igazán, valóságosan és lényegileg jelen van a mi Urunk Jézus Krisztus teste és vére, együtt az Ő lelkével és istenségével, — s emiatt az egész Krisztus, — hanem azt mondaná, hogy ez csak jel vagy ábra, vagy erő szerint van: legyen kiközösítve.”. Ez a kánon visszhangzik a Káté következő szavaiban: „Krisztus a kenyérnek és bornak színe alatt testileg jelen van”. Valamint a Tridenti Zsinat ugyanezen ülésén elfogadott 6. kánon kimondja: „Ha valaki azt állítaná, hogy a legméltóságosabb Oltáriszentségben Krisztus, Isten egyszülötte, nem érdemel külső tiszteletben is megnyilvánuló imádást, és emiatt nem is jár neki külön ünnepnap, sem az Egyház dicséretes és elterjedt rítusai és szokása szerinti ünnepi körmenet, sem nem kell nyilvánosan a nép imádására kihelyezni, sőt, hogy az ilyen imádók bálványimádók lennének: legyen kiközösítve.”. Amit a Káté röviden így összegez: „ezért ezekben kell Őt imádni”. Eddig terjed a Káté tényszerű összegzése a Tridenti Zsinat miséről szóló tanításának, s ami ezután következik az egy XVI. századi polemikus értékelése az elhangzottaknak református szempontból „Ezért a mise nem más, mint megtagadása Jézus Krisztus egyetlenegy áldozatának és szenvedésének”. Hiszen, ha ismerte a Tridentinum tanítását, akkor azt a részét is ismerte, hogy „nagyonis távol esik hitünktől, hogy a vértelen [áldozat] által a kereszt értéke bármi módon is csökkennék”.[4] A legtöbb gondot mégis az „Az indulatos betoldás[5] okozta. Ami eredetileg ráadásul „átkozott bálványimádás” (vermaledeite Abgötterei) volt. Ilyen formában a jelző válasz a tridenti kánonokban visszhangzó „Anathema sit!” záradékokra, a bálványimádás pedig a 95. kérdés-feleletben megadott elméleti meghatározás gyakorlati alkalmazásaként egy egyszerű ténymegállapítás. Ezen a megfogalmazáson a latin fordítás finomít, amikor az „utálatos bálványimádás” (exsecranda idololatria) bibliai szókapcsolatot használja. A szavak eredeti értelmében tehát semmiképpen nem „kárhozatos bálványimádás”-ról[6] van szó – ami pedig annyi vihart kavart.


[1] Suscipe, sancte Pater, omnipotens aeterne Deus, hanc immaculatam hostiam, quam ego indignus famulus tuus offero tibi, Deo meo vivo et vero, pro innumerabilibus peccatis, et offensionibus, et negligentiis meis, et pro omnibus circumstantibus, sed et pro omnibus fidelibus christianis vivis atque defunctis: ut mihi, et illis proficiat ad salutem in vitam aeternam. Amen.
[2] Memento, Domine, famulorum, famularumque tuarum N. et N. et omnium circumstantium, quorum tibi fides cognita est, et nota devotio, pro quibus tibi offerimus: vel qui tibi offerunt hoc sacrificium laudis pro se, suisque omnibus: pro redemptione animarum suarum, pro spe salutis, et incolumitatis suae: tibique reddunt vota sua aeterno Deo, vivo et vero.
[3] Heinrich Denzinger – Peter Hünermann: Hitvallások és az egyház tanítóhivatalának megnyilatkozásai. Szerk: Burger Ferenc. Örökmécs Kiadó – Bátonyterenye, Szent István Társulat – Budapest 2004. A 13. ülés Tanítása és kánonjai a legszentebb Oltáriszentségről 1635-1661.
[4] Heinrich Denzinger – Peter Hünermann: Hitvallások és az egyház tanítóhivatalának megnyilatkozásai. Szerk: Burger Ferenc. Örökmécs Kiadó – Bátonyterenye, Szent István Társulat – Budapest 2004. A 22. ülés Tanítás a legszentebb miseáldozatról 1743.
[5] Török István: Indulatos betoldás. In: Reformátusok Lapja XXXVI. 26. szám 3. p. Erre a cikkre hivatkozva hangzott el javaslat a káté szövegének felülvizsgálatára.
[6] Ez a szóösszetétel annyira elítélő, hogy semmilyen magyarázkodás nem segít rajta. Hiába mondja azt valaki, hogy ezt csak „kárhozatra vivő” értelemben használja és érti; ez így is, úgy is ítéletet jelent. Míg a német és a latin szövegben maga a „bálványimádás” tényének kimondása a súlyosabb, mint annak a jelzője.


Felhasznált és ajánlott irodalom

1.     Az Kis Catechismus. Fordította: Szenci Molnár Albert 1607.
2.     Canterburyi Szent Anzelm összes művei. Teológiai, bölcseleti írások. Ford: Dér Katalin. In: Középkori Keresztény Írók 6. Sorozatszerkesztő: Sarbak Gábor. Szent István Társulat Bp. 2007.
3.     Crüsemann, Frank: Theologische Engführung und biblische Weite. Ein Beitrag zum Bibelgebrauch des Heidelberger Katechismus. In: Evangelische Theologie. 72. Jahrgang. 6-2012.
4.     Denzinger, Heinrich – Hünermann, Peter: Hitvallások és az egyház tanítóhivatalának megnyilatkozásai. Szerk: Burger Ferenc. Örökmécs Kiadó – Bátonyterenye, Szent István Társulat – Budapest 2004.
5.     Esze Tamás: A Heidelbergi Káté története Magyarországon a XVIII. században. In: A Heidelbergi Káté Magyarországon. Szerk: Bartha Tibor. In: Studia et acta ecclesiastica I. Budapest 1965. 169-204. p.
6.     Goeters, J. F. G.: Zur Geschichte des Katechismus. In: Der Heidelberger Katechismus. Revidierte Ausgabe 1997. 4. Auflage 2010. Herausgegeben von der Evangelisch-reformierten Kirche, von der Lippischen Landeskirche und vom Reformierten Bund.
7.     Hauck, A. : Ursinus. In: The new Schaff-Herzog Encyclopedia of Religious Knowledge. Edited by Samuel Macauley Jackson. Baker Book House. Grand Rapids, Michigan 1950. Volume XII. Trench – Zwingli. Appendix. 
8.     Jung, Martin H. : Reformation und Konfessionelles Zeitalter (1517-1648). Vandenhoeck & Ruprecht. 2012.
9.     Kathona Géza: A Heidelbergi Káté deformálódása az antitrinitarizmussal vívott harcokban. In: A Heidelbergi Káté Magyarországon. In Studia et acta ecclesiastica. I. Budapest 1965. 93-129. p.
10.  Kloeden, Gesine v.:Ein Quantum Trost“ – zum 450. Geburtstag des Heidelberger Katechismus. Vortrag am 24.1.13 im Mannheimer Pfarrseniorenkreis und am 20.2.13 im Ökumenischen Bildungszentrum Sanctclara in Mannheim.
11.  Klooster, Fred H. : The Heidelberg Catechism: Origin And History. Grand Rapids: Calvin Theological Seminary, 1981.
12.  Lang, A. : Der Heidelberger Katechismus und vier verwandte Katechismen, 1907.
13.  Lauterburg, M. : Heidelberg Catechism. In: The new Schaff-Herzog Encyclopedia of Religious Knowledge. Edited by Samuel Macauley Jackson. Baker Book House. Grand Rapids, Michigan 1950. Volume V. Goar – Innocent. 
14.  Nagy Barna: A Heidelbergi Káté jelentkezése, története és kiadásai Magyarországon a XVI. és XVII. században. In: A Heidelbergi Káté Magyarországon. Szerk: Bartha Tibor. In: Studia et acta ecclesiastica I. Budapest 1965.
15.  Ney, Julius: Olevianus. In: The new Schaff-Herzog Encyclopedia of Religious Knowledge. Edited by Samuel Macauley Jackson. Baker Book House. Grand Rapids, Michigan 1950. Volume VIII. Morality – Petersen. 
16.  Reformátusok Lapja LVI. 44. szám, LVII. 5 szám
17.  Schaff, Philip: Creeds of Christendom, with a History and Critical notes. Volume I. The History of Creeds. Harper and Brothers. 1877.
18.  Strohm, Christoph: Der Übergang der Kurpfalz zum reformierten Protestantismus. In: 450 Jahre Reformation in Baden und Kurpfalz. Udo Wennemuth (Hrsg.). Verlag W. Kohlhammer Stuttgart 2009.
19.  Sudhoff, Karl: C. Olevianus und Z. Ursinus. Leben und ausgewählte Schriften. Nach handschriftlichen und gleichzeitigen Quellen. In: Leben und ausgewählte Schriften der Väter und Begründer der reformirten Kirche. Herausgegeben von K. R. Hagenbach. VIII. Theil. Elberfeld 1857.
20.  Szebeni Olivér: Anabaptisták. A reformáció harmadik ága. Magyarországi Baptista Egyház, Budapest, 1998.
21.  Tavaszy Sándor: A Heidelbergi Káté rövid története és jelentősége. In: Heidelbergi Káté. Fordította: Tavaszy Sándor. Kolozsvár. 1930.
22.  The Commentary of Dr. Zacharias Ursinus ont he Heidelberg Catechism. Translated from the original latin, by the rev. G. W. Williard, A. M. WM. B. Eerdmans Publishing co. Grand Rapids. Michigan 1956.
23.  Tóth Endre tanulmányát a Heidelbergi Káté bevezetőjében In: Victor János (sajtó alá rendezte): A Magyarországi Református Egyház hitvallási iratai. IV. változatlan kiadás. I. Heidelbergi Káté. Fordította: D. Erdős József, a fordítást átdolgozta Victor János. II. A Második Helvét Hitvallás. Fordította: Szabadi Béla, Szenci Csene Péter, D. Erdős József. MRE Zsinati Irodájának Sajtóosztálya Bp. 1989. 15. p.
24.  Török István: Indulatos betoldás. In: Reformátusok Lapja XXXVI. 26. szám 3. p.

Aktuális honlapok részletes bibliográfiákkal:
Angolul:
Németül:


[1] A Délpesti Református Egyházmegye 2013. február 4-7-ig tartó Lelkipásztori Csendeshetén elhangzott előadás szerkesztett változata.
[2] A Tridenti Zsinat tehát még nem ért véget sem a Heidelbergi Káté első kiadása, sem pedig a második kiadás előtt – sőt még a harmadik előtt sem, mint ahogy református körökben szokás erről beszélni (Lásd például: Reformátusok Lapja LVI. 44. szám 12. p. – ahol ráadásul a szerző „I. Tridenti Zsinat”-ról beszél, mintha lett volna második is.)! De az sem igaz, hogy a Tridenti Zsinat csak a Heidelbergi Káté megjelenése után tárgyalta például az eucharisztia kérdését, s így a Káté jogosan bírálta a középkori egyház visszaéléseit, amelyeket viszont a Tridentinum megszüntetett – ahogy katolikus testvérek szeretik beállítani ezt a kérdést.
[3] Martin H. Jung: Reformation und Konfessionelles Zeitalter (1517-1648). Vandenhoeck & Ruprecht. 2012. 116. p.
[4] Lásd Nagy Barna: A Heidelbergi Káté jelentkezése, története és kiadásai Magyarországon a XVI. és XVII. században. In: A Heidelbergi Káté Magyarországon. Szerk: Bartha Tibor. In: Studia et acta ecclesiastica I. Budapest 1965. 19-20. p. – amely Magyarországon először veti fel így ezt a kérdést. Mára a nemzetközi és a hazai szakirodalom is így tárgyalja a témát.
[5] A. Hauck: Ursinus. In: The new Schaff-Herzog Encyclopedia of Religious Knowledge. Edited by Samuel Macauley Jackson. Baker Book House. Grand Rapids, Michigan 1950. Volume XII. Trench – Zwingli. Appendix. 111-112. p. alapján.
[6] Julius Ney: Olevianus. In: The new Schaff-Herzog Encyclopedia of Religious Knowledge. Edited by Samuel Macauley Jackson. Baker Book House. Grand Rapids, Michigan 1950. Volume VIII. Morality – Petersen. 235. p. alapján.
[7] Családnevét ősei származási helyéről a Trier közelében fekvő Olevig-ről kapta.
[8] Tavaszy Sándor: A Heidelbergi Káté rövid története és jelentősége. In: Heidelbergi Káté. Fordította: Tavaszy Sándor. Kolozsvár. 1930. – bevezetőjében. És J. F. G. Goeters: Zur Geschichte des Katechismus. In: Der Heidelberger Katechismus. Revidierte Ausgabe 1997. 4. Auflage 2010. Herausgegeben von der Evangelisch-reformierten Kirche, von der Lippischen Landeskirche und vom Reformierten Bund.
[9] M. Lauterburg: Heidelberg Catechism. In: The new Schaff-Herzog Encyclopedia of Religious Knowledge. Edited by Samuel Macauley Jackson. Baker Book House. Grand Rapids, Michigan 1950. Volume V. Goar – Innocent. 204. p.
[10] M. Lauterburg: Heidelberg Catechism. In: The new Schaff-Herzog Encyclopedia of Religious Knowledge. Edited by Samuel Macauley Jackson. Baker Book House. Grand Rapids, Michigan 1950. Volume V. Goar – Innocent. 204. p.
[11] Christoph Strohm: Der Übergang der Kurpfalz zum reformierten Protestantismus. In: 450 Jahre Reformation in Baden und Kurpfalz. Udo Wennemuth (Hrsg.). Verlag W. Kohlhammer Stuttgart 2009. 98-99. p.
[12] Christoph Strohm: Der Übergang der Kurpfalz zum reformierten Protestantismus. In: 450 Jahre Reformation in Baden und Kurpfalz. Udo Wennemuth (Hrsg.). Verlag W. Kohlhammer Stuttgart 2009. 98. p.
[13] J. F. G. Goeters: Zur Geschichte des Katechismus. In: Der Heidelberger Katechismus. Revidierte Ausgabe 1997. 4. Auflage 2010. Herausgegeben von der Evangelisch-reformierten Kirche, von der Lippischen Landeskirche und vom Reformierten Bund. Neukirchener Verlag. 90. p.
[14] Szenci Molnár Albert fordításában a 66 kérdésből álló Az Kis Catechismus 1607-ban jelent meg.
[15] Frank Crüsemann: Theologische Engführung und biblische Weite. Ein Beitrag zum Bibelgebrauch des Heidelberger Katechismus. In: Evangelische Theologie. 72. Jahrgang. 6-2012. 421. p.
[16] Frank Crüsemann: Theologische Engführung und biblische Weite. Ein Beitrag zum Bibelgebrauch des Heidelberger Katechismus. In: Evangelische Theologie. 72. Jahrgang. 6-2012. 423. p. Pl.: A 105. feleletben a Mt 4,7-et idézi anélkül, hogy utalna az 5Móz 6,16-ra; és az 5. feleletben a Róm 3,10-12-t a Zsolt 14,1-3-ra való utalás nélkül.
[17] Részletesen lásd: Kathona Géza: A Heidelbergi Káté deformálódása az antitrinitarizmussal vívott harcokban. In: A Heidelbergi Káté Magyarországon. In Studia et acta ecclesiastica. I. Budapest 1965. 93-129. p.
[18] Erről megoszlik az egyháztörténészek véleménye, mert van, aki szerint a zsinat nem a Heidelbergi Kátéra gondolt.
[19] Lásd: Tóth Endre tanulmányát a Heidelbergi Káté bevezetőjében In: Victor János (sajtó alá rendezte): A Magyarországi Református Egyház hitvallási iratai. IV. változatlan kiadás. I. Heidelbergi Káté. Fordította: D. Erdős József, a fordítást átdolgozta Victor János. II. A Második Helvét Hitvallás. Fordította: Szabadi Béla, Szenci Csene Péter, D. Erdős József. MRE Zsinati Irodájának Sajtóosztálya Bp. 1989. 15. p.
[20] Lásd: Tóth Endre tanulmányát a Heidelbergi Káté bevezetőjében In: Victor János (sajtó alá rendezte): A Magyarországi Református Egyház hitvallási iratai. IV. változatlan kiadás. I. Heidelbergi Káté. Fordította: D. Erdős József, a fordítást átdolgozta Victor János. II. A Második Helvét Hitvallás. Fordította: Szabadi Béla, Szenci Csene Péter, D. Erdős József. MRE Zsinati Irodájának Sajtóosztálya Bp. 1989. 19. p. Valamint részletesebben: Esze Tamás: A Heidelbergi Káté története Magyarországon a XVIII. században. In: A Heidelbergi Káté Magyarországon. Szerk: Bartha Tibor. In: Studia et acta ecclesiastica I. Budapest 1965. 169-204. p.
[21] Frank Crüsemann: Theologische Engführung und biblische Weite. Ein Beitrag zum Bibelgebrauch des Heidelberger Katechismus. In: Evangelische Theologie. 72. Jahrgang. 6-2012. 426-427. p.
[22] Gesine v. Kloeden:Ein Quantum Trost“ – zum 450. Geburtstag des Heidelberger Katechismus. Vortrag am 24.1.13 im Mannheimer Pfarrseniorenkreis und am 20.2.13 im Ökumenischen Bildungszentrum Sanctclara in Mannheim.
[23] Philip Schaff: Creeds of Christendom, with a History and Critical notes. Volume I. The History of Creeds. Harper and Brothers. 1877. 478-500. p. és Tavaszy Sándor: A Heidelbergi Káté rövid története és jelentősége. In: Heidelbergi Káté. Kolozsvár. 1930. alapján.
[24] Canterburyi Szent Anzelm összes művei. Teológiai, bölcseleti írások. Ford: Dér Katalin. In: Középkori Keresztény Írók 6. Sorozatszerkesztő: Sarbak Gábor. Szent István Társulat Bp. 2007. – alapján idézem a címeket.
[25] A. Lang: Der Heidelberger Katechismus und vier verwandte Katechismen, 1907.
[26] Korabeli történetükről lásd: Szebeni Olivér: Anabaptisták. A reformáció harmadik ága. Magyarországi Baptista Egyház, Budapest, 1998.
[27] Lásd: Sudhoff, Karl: C. Olevianus und Z. Ursinus. Leben und ausgewählte Schriften. Nach handschriftlichen und gleichzeitigen Quellen. In: Leben und ausgewählte Schriften der Väter und Begründer der reformirten Kirche. Herausgegeben von K. R. Hagenbach. VIII. Theil. Elberfeld 1857. Közöl mind a két szerzőtől rövidebb írásokat, leveleket, amelyek ezt igazolják.
[28] Kathona Géza szerint a fordítást Huszár Gál készítette, de 1575-ben ő pestisben elhunyt, s a fordítást a nyomdával együtt Huszár Dávid örökölte meg.
[29] Ráadásul az úrvacsorával kapcsolatban az „arról tesz nekünk bizonyságot” – németül: bezeuget uns, latinul: testatur nos a misével kapcsolatban pedig „azt tanítja” – ami megfelel a német: lehret  kifejezésnek, a latin verzió viszont azt mondja: negatur (tagadja). Ami jelzi, hogy még a szóhasználatban is tanítást tanítással akar egybevetni a Káté. De ha valamelyik esetben ettől eltérne, az éppenséggel fordítva lenne, mint például ahogy a Reformátusok Lapja LVII. 5 szám 7. lapján felvetődik.
[30] Heinrich Denzinger – Peter Hünermann: Hitvallások és az egyház tanítóhivatalának megnyilatkozásai. Szerk: Burger Ferenc. Örökmécs Kiadó – Bátonyterenye, Szent István Társulat – Budapest 2004. A 22. ülés Tanítása és kánonjai a legszentebb miseáldozatról 1738-1759. A kánonoknak ez a hivatalos változata, s láthatjuk, hogy katolikus testvéreink a „Legyen kiközösítve!” fordítással már egy finomított értelmezését adják az „Anathema sit!” záradékoknak.
[31] The Commentary of Dr. Zacharias Ursinus ont he Heidelberg Catechism. Translated from the original latin, by the rev. G. W. Williard, A. M. WM. B. Eerdmans Publishing co. Grand Rapids. Michigan 1956. 416-424. p.
[32] Suscipe, sancte Pater, omnipotens aeterne Deus, hanc immaculatam hostiam, quam ego indignus famulus tuus offero tibi, Deo meo vivo et vero, pro innumerabilibus peccatis, et offensionibus, et negligentiis meis, et pro omnibus circumstantibus, sed et pro omnibus fidelibus christianis vivis atque defunctis: ut mihi, et illis proficiat ad salutem in vitam aeternam. Amen.
[33] Memento, Domine, famulorum, famularumque tuarum N. et N. et omnium circumstantium, quorum tibi fides cognita est, et nota devotio, pro quibus tibi offerimus: vel qui tibi offerunt hoc sacrificium laudis pro se, suisque omnibus: pro redemptione animarum suarum, pro spe salutis, et incolumitatis suae: tibique reddunt vota sua aeterno Deo, vivo et vero.
[34] Heinrich Denzinger – Peter Hünermann: Hitvallások és az egyház tanítóhivatalának megnyilatkozásai. Szerk: Burger Ferenc. Örökmécs Kiadó – Bátonyterenye, Szent István Társulat – Budapest 2004. A 13. ülés Tanítása és kánonjai a legszentebb Oltáriszentségről 1635-1661.
[35] Heinrich Denzinger – Peter Hünermann: Hitvallások és az egyház tanítóhivatalának megnyilatkozásai. Szerk: Burger Ferenc. Örökmécs Kiadó – Bátonyterenye, Szent István Társulat – Budapest 2004. A 22. ülés Tanítás a legszentebb miseáldozatról 1743.
[36] Török István: Indulatos betoldás. In: Reformátusok Lapja XXXVI. 26. szám 3. p. Erre a cikkre hivatkozva hangzott el javaslat a káté szövegének felülvizsgálatára.
[37] Ez a szóösszetétel annyira elítélő, hogy semmilyen magyarázkodás nem segít rajta. Hiába mondja azt valaki, hogy ezt csak „kárhozatra vivő” értelemben használja és érti; ez így is, úgy is ítéletet jelent. Míg a német és a latin szövegben maga a „bálványimádás” tényének kimondása a súlyosabb, mint annak a jelzője. 
Dr Sándor Balázs