- Szabadnak
érzik magukat
- Gazdagnak
érzik magukat
- Fontosnak
érzik magukat: velük foglalkozik mindenki, minden körülöttük forog…
- Így
szokta meg, mert ekkor ér rá a legjobban
- Mások
is akkor mennek
- Akkor
van szabadnapja
- Akkor
vannak akciók
- Nehogy
már a papok mondják meg, mikor vásároljak!
- Mert
a politikusok akarnak dönteni helyettem…
- Ilyenkor
együtt tud menni a család
2015. december 8., kedd
Okok, amiért sokan szeretnek hétvégén vásárolni
Szegénység - keresztyénség
Tegnap újra eljött a kéregető barát, a koldus testvér. S elgondolkoztam a keresztyénség szegények felé való küldetésén. S Jézusnak a gazdagokról, a politikai és szellemi elitről mondott szavai visszhangoztak bennem. S újra hiányolni kezdtem a kéregető barátokat, a koldulórendek tagjait. Ők legalább annak idején még hiteles Krisztus követők voltak. S mára a médiában, sztárokkal együtt gyűjtenek... Aztán a mindenkori egyházi vezetők jutottak eszembe, akik pillanatnyi mulandó haszonért elárulják az örök kincseket, amikor összeborulnak politikai vezetőkkel, pártokkal, rendszerekkel...
2015. november 26., csütörtök
3. Mózes 26.
Meg kell tanulnia az Egyiptomból kiszabadult népnek,
hogy mi a Bálvány. Nem csak az idegen Istenek, amiket Egyiptomban és más
országokban láthattak! Hanem a II. parancsolat képtilalma is idetartozik – amikor
imádásra készít valaki képet, szobrot! Nem lehet más istene a választottaknak,
mert az Úr a mi Istenünk!
A IV. parancsolat nyugalomról szóló rendelkezéseinél
is csak azt találjuk most indoklásként: „Én
vagyok az ÚR.” (3Móz 26,2b). Ennek a parancsolatnak is az Istenhez való
tartozást kell kifejeznie, s ebből érthető a folytatás. Aki az Úrhoz tartozik,
azt Ő megáldja, aki elfordul Tőle azt átok éri utol.
Áldás – átok, arra szolgál, hogy tanulja meg a nép a
törvény gyakorlati hasznát. Betartásának, vagy megszegésének hétköznapi
következményeit! Feltételes az áldás és az átok is – nem feltétlen! Az Istenhez
való viszonyon múlik – ma is!
A kimondott szónak ereje, hatalma van!
A dabar nem csak a kimondott
szavakat, az igét jelenti, hanem a tettet is, a valóra vált igét! Az áldás
életadó, életfenntartó erő. Nem csak jókívánság!
Ez az igehely párhuzamba állítható az 5Móz
27,14-26-tal!
Az átok behatol az emberbe. Nemzedékeken át hat. A
szegények eszköze a jogsértés ellenszereként.
Prófétai látás, erő közlése Istentől.
Ahogy Jákób, vagy Bálám áldása úgy ez is jövendölés is. Izrael történetét
vetíti előre!
A zárás szerint a hangsúly itt is Isten irgalmára
esik: ha meg is bünteti a népet, el nem pusztítja, hanem megtérésén
munkálkodik!
2015. november 19., csütörtök
Genfi Hitvallás (1536)
Fárel Vilmos – Kálvin János:
Minden genfi polgár és lakos, valamint az ország minden
állampolgára esküdjön meg e hitvallás betartásáról és megtartásáról, részlet
ezen város egyházának pásztori levéléből
1.
Egykori gyermekekként a tiszta és bűntől mentes tejet kívánjátok. (1Pt 2,2)
3.
Legyetek készek bárkinek számot adni a bennetek lakozó reménységről.(1Pt 3,15)
4. Ha
beszéltek, Isten igéjével szóljatok.
1. Isten igéje
Először kijelentjük, hogy egyedül a Szentírást szeretnénk
követni, mint hitünk és vallásunk előírását, nem keverve bele semmit abból,
amit az emberek Isten igéje nélkül találtak ki; és nem kívánunk lelki
útmutatásként más tanítást követni, mint amit az Írásból tanulunk, ehhez semmit
nem adunk hozzá és semmit nem veszünk el, ahogy ezt a mi Urunk parancsolja.
2. Az egyedüli Isten
A Szentírás tanítását követve valljuk, hogy egy Isten
van, őt kell magasztalnunk, őt kell szolgálnunk, belé kell helyeznünk minden
bizodalmunkat és reménységünket: bizonyosan tudjuk, hogy nála van minden
bölcsesség, hatalom, igazság, kegyesség és kegyelem; és mivel ő Lélek, ezért lélekben
és igazságban kell őt szolgálnunk. Egyszersmind irtózunk attól, hogy bizodalmunkat
és reménységünket bármilyen más teremtménybe vessük, rajta kívül mást, angyalt
vagy egyéb teremtett lényt dicsőítsünk; és lelkünk Urának mást, szentet vagy
földi halandót és ne csak egyedül őt tekintsük; továbbá, hogy a neki járó
tiszteletet külsőséges szertartásokkal és testi szokásokkal adjuk meg, mintha
az ilyesmi kedvére volna; vagy hogy istenségét képen jelenítsük meg vagy
magasztalás céljából készítsünk képet.
3. Isten törvénye, az egyetlen
törvény
Mivel ő a mi egyetlen Urunk és parancsolónk, ő uralkodik
lelkiismeretünkön, és az ő akarata minden igazságszolgáltatás egyetlen
törvénye. Valljuk, hogy egész életünket szent törvénye parancsolatainak kell
alávetnünk, mely törvényben benne van a tökéletes igazság, és a kegyes és a
neki tetsző helyes élethez nincs is szükségünk más törvényre, sem arra, hogy
más jó cselekedeteket találjunk ki, mint azok, amelyek törvényében benne
foglaltatnak, ahogy írva van: 2Móz 20,2-17: „Én
az Úr vagyok, a te Istened …”
4. Az ember természete
Valljuk, hogy az ember természeténél fogva vak, homályban
jár és semmit nem képes felfogni, szíve tele van bűnnel és romlottsággal,
olyannyira, hogy a maga erejéből nem képes igazán megismerni Istent és ezért a
jót cselekedni sem. Ha Istentől elhagyatva, saját természete szerint él,
tudatlanságban marad, és nem tud mást cselekedni, csak a bűnt. Ezért van szüksége
Isten világosságára, hogy üdvözüléséről helyes ismeretet szerezzen,
szeretetében felemelkedjen, és megigazulván engedelmeskedjen az isteni
igazságnak.
5. Az ember önmagában kárhozatra
van ítélve
Mivel az ember természetétől fogva meg van fosztva minden
Isteni világosságtól és igazságtól (amint azt fent írtuk), valljuk, hogy magára
utalva nem várhat mást, mint Isten haragját és kárhozatát, ezért nem magában,
hanem másban kell keresnie az üdvözülés lehetőségét.
6. Üdvösség Jézusban
Valljuk, hogy Jézus Krisztust azért adta nekünk a mi
Atyánk, hogy benne megtaláljuk mindazt, ami belőlünk hiányzik. S mindazt, amit
Jézus tett és elszenvedett a mi megváltásunkért, igaznak tartjuk, és nem
kételkedünk benne, ahogy írva van az Apostoli Hitvallásban, melyet a templomban
mondunk, nevezetesen: „Hiszek egy
Istenben, mindenható Atyában…”
7. Megigazulás Jézusban
Elismerjük, hogy Isten Jézus Krisztusban adta nekünk az
alábbiakat: először is, mivel természetünknél fogva Isten ellenségei vagyunk,
és csak haragját és ítéletét érdemeljük, de Jézus Krisztus közbenjárásával
kiengeszteli Istent és visszakerülünk az ő kegyelmébe, Jézus igazsága és
ártatlansága miatt megbocsáttatnak a mi bűneink, kiontott vére minden bűntől
megszabadít és megtisztít minket.
8. Újjászületés Jézusban
Másodszor, hogy az ő Lelke által lélekben újjászületünk –
vagyis testünk gonosz vágyai az ő kegyelme által elfojttatnak, és többé már nem
uralkodnak bennünk. S éppen ellenkezőleg, akaratunk Isten akaratával fog
egybeesni, hogy az ő útját kövessük és a neki tetszőt keressük – így általa
kikerülünk a bűn (rab)szolgaságából, melynek hatalma természetünk miatt fogva
tart minket, s ezzel a megszabadulással képessé válunk arra, hogy a jót
cselekedjük és ne mást.
9. A híveknek mindig szükségük
van a bűnbánatra
Végezetül, hogy újjászületésünk olyan, hogy mindaddig,
míg meg nem szabadulunk földi testünktől, sok tökéletlenség és gyöngeség marad
bennünk, ezért Isten szemében továbbra is szegény és szerencsétlen bűnösök
leszünk. Bármennyire is igyekszünk napról napra növekedni hitben és követni
Isten igazságát, amíg itt vagyunk, soha nem érjük el a teljes tökéletességet.
Ezért van mindig szükségünk Isten irgalmasságára, hogy megbocsáttassanak a mi
bűneink és vétkeink. Ennélfogva mindig Jézus Krisztusban kell keresnünk a
kegyelmet, és nem magunkban, benne kell bíznunk, semmiben sem hagyatkozva saját
cselekedeteinkre.
10. Minden jó Isten kegyelméből
való
Azért tehát, hogy (kellőképpen) magasztaljuk és
dicsőítsük Istent, és hogy lelkünk megbékélhessen és megnyugodhasson, hisszük
és valljuk, hogy minden fent említett jót csakis Isten kegyelmének és
irgalmasságának köszönhetünk, tekintet nélkül saját érdemünkre és
cselekedeteinkre, melyekért nem jár semmiféle jutalom, csak örök kárhozat. A mi
Urunk ennek ellenére olyan kegyes volt, hogy fiát, Jézust áldozta fel értünk, s
neki tetszőnek és kedvesnek fogadja el azokat a cselekedeteinket, melyeket
hittel teszünk; nem azért, mert érdemesek arra, hanem mert nem tulajdonítja
nekünk azok tökéletlenségét, csak azt nézi, hogy az ő lelke járja át azokat.
11. Hit
Valljuk, hogy hit által jutunk Isten ránk kiáradó
kegyelmének ily nagy kincseihez és gazdagságához, úgy, hogy feltétlen bizalommal
és szívbéli bizonyossággal hisszük az Evangélium ígéretét és elfogadjuk Jézus
Krisztust, amint megjeleníti az Atya és leírja Isten igéje.
12. Egyedül Istenhez könyörgünk,
és Jézus közbenjárását kérjük
Amint megvallottuk már, üdvözülésünket és minden jót
egyedül Istentől várjuk és reméljük Jézus Krisztus közbenjárásával. Azt is
valljuk, hogy minden szükségünkben könyörögnünk kell Istenhez Jézus
Krisztusért, mert ő a mi közbenjárónk, szószólónk, aki elvezet hozzá. Egyben el
kell fogadnunk, hogy minden jó tőle származik, ezért hálával tartozunk neki.
Ugyanakkor tartózkodunk attól, hogy a szentek közbenjárását kérjük, mert ez
emberek által kitalált, a Szentírásnak ellentmondó babona, s abból a
bizalmatlanságból fakad, hogy Jézus Krisztus közbenjárása nem lenne elegendő.
13. Érthető imádság
Azt is valljuk, hogy minden imádságunkat bizonyos fokig
értenünk kell, mert ha az imádság nem szívünk mélyéből, szeretetből fakad,
akkor csak képmutatás és színlelés. Ezért megtanuljuk a mi Urunk imádságát,
hogy jól tudjuk, mit kell tőle kérnünk: „Mi
Atyánk, ki vagy a mennyekben…”.
14. Szentségek
Valljuk, hogy a szentségek, melyeket a mi Urunk rendelt Egyházának,
a hit gyakorlásának eszközei, és arra hivatottak, hogy egyrészt megerősítsék
Isten ígéretébe vetett bizodalmunkat, másrészt tanúságot tegyenek az emberek
felé. S a keresztény Egyház csak két Isten által elrendelt szentséget ismer: a
keresztséget és az úrvacsorát; amit pedig a pápa uralma alatt hirdetnek a hét szentségről,
azt mesebeszédnek és hazugságnak tartjuk.
15. Keresztség
A keresztség külső jel, mellyel a mi Urunk azt
bizonyítja, hogy gyermekeivé és fiának, Jézusnak tagjaivá fogad minket. A
keresztségben megjelenik a mi bűneinktől való megtisztulás, amit Jézus Krisztus
vére által nyerünk el; és a mi testünk megöldöklése, amit az ő halálában nyerünk
el, hogy benne élhessünk az ő Lelke által. S mivel gyermekeink is részesei
Isten szövetségének, bizonyosak vagyunk afelől, hogy helyesen szolgáltatjuk ki
nekik e külső jelet.
16. Az Úrvacsora
Az Úrvacsora külső jel, mely a kenyérrel és a borral
ábrázolja az ő testével és vérével való igazi lelki közösséget. És azt valljuk,
hogy amint ő elrendelte, az úrvacsorát a hívek társaságában kell kiosztani,
hogy mindaz részesülhessen belőle, aki Jézussal szeretne élni. Mivel pedig a
pápai mise átkozott és ördögtől való, mert felforgatja a fenti úrvacsora
misztériumát – valljuk, hogy gyűlöletes számunkra, mint Isten által
kárhoztatott bálványimádás. Egyrészt mert úgy veszik, mint a lelkek
megváltásáért való áldozatot, másrészt mert a kenyérre úgy tekintenek, mint
Istenre és úgy magasztalják, mint őt; egyéb benne rejlő gyűlöletes
istenkáromlások és babonák miatt is, s mert Isten Igéjét haszontalanul
emlegetik, mert gyümölcsöt sem terem, és épülésükre sem szolgál.
17. Emberi hagyományok
Az Egyház külső rendjéhez szükséges előírásokat, melyek
célja, hogy béke, tisztesség és rend legyen a keresztyének közösségében, nem
emberi hagyományoknak tartjuk. Benne foglaltatnak ugyanis Szent Pál általános rendelkezéseiben
is, ahol azt kéri, hogy magunk között mindent ékesen és szép renddel intézzünk.
Viszont elvetünk és a Sátán gonosz tanításának tartunk minden más olyan törvényt
és alkotmányt, mely célja, hogy megbéklyózza a hívek lelkiismeretét, hogy nem
Isten által elrendelt dolgokra kötelezze őket, hogy más istentiszteletet
tartsanak, mint amilyet Isten elrendelt, és amely igyekszik véget vetni a
keresztyének szabadságnak, hiszen a mi Urunk azt mondja, hogy hiába dicsőítik őt
emberek által parancsolt módon. Ilyennek tartjuk a zarándoklatot, a szerzetesi
életet, a húsok megkülönböztetését, a házasság megtiltását, a gyónást és a
hasonlókat.
18. Egyház
Bár Jézus Krisztusnak csak egyetlen Egyháza van,
elismerjük, hogy a hívek gyülekezetei különböző helyeken vannak¸ minden ilyen
gyülekezetet is Egyháznak nevezünk. Mégis, mivel vannak olyan gyülekezetek,
melyek nem a mi Urunk nevében gyűlnek össze, hanem éppen azért, hogy káromolják,
és szentségtörésükkel bemocskolják őt, úgy véljük, hogy arról ismerszik meg
Jézus Krisztus egyháza, hogy tisztán és hűségesen hirdetik, hallgatják és
megtartják az ő Szent Evangéliumát; hogy helyesen szolgáltatják ki a
szentségeket, még akkor is, ha vannak tökéletlenségek és hibák, hiszen emberek
közt mindig lesznek ilyenek. Azt a helyet viszont nem tekintjük Egyháznak, ahol
nem hirdetik, nem hallgatják, és nem tartják meg az Igét. Márpedig a pápa
előírásai szerint működő Egyházak inkább az ördög imaházai, mint keresztyén
Egyházak.
19. Exkommunikáció
Mivel mindig vannak olyanok, akik Istent és az ő szent
beszédét ócsárolják, és nem használ nekik sem megrovás, sem intés, sem feddés,
és mindent megtesznek a nagyobb büntetésért, szent és üdvös dolognak tartjuk a
hívek között az exkommunikációt, mint fegyelmezési szabályt, melyet bölcsen
rendelt el a mi Urunk. Azért, hogy a gonoszok ne rontsák meg kárhozatos
beszédükkel a jókat, és ne káromolják a mi Urunkat, és hogy szégyenükben bánják
meg bűneiket. Ezért úgy véljük, célszerű, hogy kellő figyelmeztetés után, ha
nem tér jobb belátásra, minden közismert bálványimádót, káromkodót, gyilkost,
útonállót, hamis tanút, lázítót, veszekedőt, becsmérlőt, verekedőt, iszákost,
pazarlót zárjanak ki a hívek közösségéből mindaddig, míg meg nem bánja bűnét.
20. Az Ige hirdetői
Csak azokat tartjuk az Egyház lelkészeinek, akik hűen
hirdetik az Igét, és Jézus Krisztus bárányait eszerint táplálják tanítással, feddéssel,
vigasztalással, intéssel, megrovással, ugyanakkor ellenállnak az ördög minden
hamis tanításának és hazugságának nem keverve a Szentírás tiszta tanításába sem
álmaikat, sem képzeletük vad szüleményeit. Nem tulajdonítunk nekik más
hatalmat, mint azt, hogy az Ige által vezessék, irányítsák és kormányozzák
Isten rájuk bízott népét, az Ige hatalmazza fel őket arra, hogy irányítsanak,
védjenek, ígéretekkel bíztassanak és fegyelmezzenek, az Ige nélkül nem szabad
és nem is kell semmit megkísérelniük. Isten Igéjének igaz hirdetőit pedig Isten
hírnökeiként és követeiként fogadjuk, akiket úgy hallgatunk, mint magát Istent,
szolgálatukat az Egyház működéséhez szükséges isteni küldetésnek tekintjük,
másrészt viszont valljuk, hogy nem szabad eltűrni, sem támogatni egyetlen olyan
rosszra csábítót, hamis prófétát sem, aki eltér az Evangélium tisztaságától és
saját fantáziáit követi, bármilyen lelkészi címet is viseljen, sőt el kell
utasítani, és el kell távolítani Isten népétől.
21. A felsőbbség
Szent célért és Isten helyes rendelése szerint éppúgy
uralkodnak és vezetnek minket az elöljárók és a feljebbvalók, mint a királyok
és a hercegek. Az utóbbiakhoz hasonlóan kötelességüket teljesítve ők is Istent
szolgálják, és keresztyén hivatást töltenek be, egyrészt védelmezik az
elesetteket és ártatlanokat, másrészt jóváteszik és megbüntetik a romlott
emberek gonoszságát, ezért megbecsülést, tiszteletet, engedelmességet és
alázatot érdemelnek tőlünk, meg kell tartanunk parancsolataikat, viselnünk kell
a tőlük kapott terheket úgy, hogy Isten előtt ne vétkezzünk. Tehát Isten
helytartóinak kell őket tartanunk, akiknek nem szabad ellenszegülnünk, mert az Istennek
való ellenszegülés lenne, szolgálatukra pedig úgy kell tekintenünk, mint Isten
rájuk bízott szent küldetésére, hogy minket kormányozzanak és irányítsanak.
Ezzel azt valljuk, hogy minden kereszténynek kötelessége, hogy imádkozzon
Istenhez hazája elöljárói és uralkodói boldogulásáért, hogy betartsa mindazokat
a törvényeket és szabályokat, melyek nem ellentétesek Isten parancsolataival,
hogy tegyen a közösség javáért, nyugalmáért, hasznáért, hogy igyekezzen
biztosítani az elöljáróknak kijáró tiszteletet és a nép nyugalmát, hogy ne
áskálódjon, ne szítson zavargást, viszályt. Sőt, kijelentjük, hogy mindazok,
akik hűtlenek elöljáróikhoz, és nem viselik szívükön a közjót abban az
országban, ahol élnek, ezzel Istenhez való hűtlenségüket mutatják.
2015. november 5., csütörtök
2015. november 3., kedd
3 Mózes 25.
Kinek a nyugalma? Miért nem elég a hetedik nap
nyugalma? Miért kell, mire jó a nyugalom év? Isten, aki a földet adja a népnek,
úgy rendelkezik, hogy „legyen nyugalma a
földnek is”! Lehet ezzel vitatkozni? Nehéz. Megtartani pedig még nehezebb.
Teljes Istenre hagyatkozás kell hozzá. Minden biztosíték nélkül elfogadni, hogy
az Úr majd gondoskodik rólunk. Az aggodalmaskodó ember inkább vet és arat… Még
csak nem is arról lenne szó, hogy az ember sem tehet semmit a nyugalomévben.
Nem, erről nincs szó az igében. Hiszen az embernek össze kell gyűjtenie azt, „ami egyebet a föld terem”. Van ugyanis
egy érdekes kitétel: „Ami az aratás után
kihajtott, azt ne arasd le, és metszetlen szőlőd fürtjeit ne szedd le. A
nyugalom esztendeje legyen ez a föld számára.” (5. vers). Tehát az ember
által művelt kultúrnövények termését a növényen kell hagyni, s a „vadon termő”
növények termését lehet összegyűjteni és fogyasztani. Nyilván így nem mondhatja
az ember, hogy olyan tökéletesen gondozta a növényeit, ha egy évig hozzá sem
nyúl, azok akkor is eltartják őt. Hanem teljes mértékben arra kell hagyatkozni,
amit az Úr ad!
Kinek az öröme? Lehet egy évig csak örülni? Lehet
vidáman örvendezni az Úr előtt? Természetesen! Ez már az örökkévalóság előíze.
Ez az öröm a szabadulásból ered. Azt olvassuk: „hadd jusson hozzá újra mindenki a birtokához, és hadd térjen vissza
mindenki a nemzetségéhez”. Mit jelent ez? Azt, hogy az, aki elszegényedett
s eladta birtokát, az visszakapja. Aki szegénységében eladta magát
rabszolgának, visszatérhet nemzetségéhez, mert újra szabad. Isten a nép és a
föld ura. Ő rendelkezik az emberrel és a földdel is. Ő pedig azt akarja, hogy
ötven évenként minden visszarendeződjék. Izraelben nem lehet senki kirívóan
gazdag, s nem lehet senki sem rabszolgamódon szegény. Ráadásul az úrra
hagyatkozásnak egy rendkívüli megnyilvánulása is erre az időre esik: a hétszer
hetedik év szombat év, s az azt követő ötvenedik év Jóbél év, amikor szintén
nyugalma van a földnek, s azt mondja az Úr: „Én majd rátok árasztom áldásomat a hatodik esztendőben, és három
esztendőre való fog teremni. Amikor a nyolcadik esztendőben vetni fogtok, még a
régi termésből ehettek egészen a kilencedik évig, amíg beérik annak a termése,
a régiből ehettek majd.” (21-22.
vers)
Kinek a tulajdona? A helyes önértékeléshez
hozzátartozik ez a figyelmeztetés: „A
földet senki se adja el véglegesen, mert enyém a föld, ti csupán jövevények és
betelepültek vagytok nálam.” (23. vers)! Erre is érvényes, amit az apostol
mond: „Mid van, amit nem kaptál? Ha
pedig kaptad, miért dicsekszel, mintha nem kaptad volna?” (1Kor 4,7).
Nekünk is tisztában kell lennünk ezzel, és soha nem szabad elfelejtenünk, hogy
mindent csak használatra kaptunk! Nem a miénk!
Ki vigyáz a szegényre? Tudjuk, hogy az Úrnak gondja
van rá, s azt akarja, hogy mi is segítsük az elszegényedett testvért. Kamatot
ne szedjünk tőle, ne nyerészkedjünk rajta, és ne éljünk vissza kiszolgáltatott
helyzetével! A szegények az Úr szegényei!
2015. szeptember 22., kedd
3. Mózes 24.
Az Úrnál éjszaka sincs sötétség! Este is világos van az Úr szentélyében. Isten közelében árad a fény – s ezt ki kell ábrázolni a földi szentélyben is: a kárpit előtt baloldalon elhelyezett lámpatartóval, amelyben egész éjjel ég a tűz. „Isten ugyanis világosság és nincs benne semmi sötétség” (1Jn 1,5-6). Aki közeledik az Úrhoz, annak ezzel tisztában kell lennie! Csakhogy ezzel nem ér véget a világosság áradása… Azt írja az apostol az Ef 5,8-ban: „Mert egykor sötétség voltatok, most azonban világosság vagytok az Úrban: éljetek úgy, mint a világosság gyermekei.” Az Úr átformáló ereje tehát minket is részessé tett saját világosságában, ezért lehetünk a Világosság gyermekei! Ha pedig valaki felriadt éjszaka, s nem tudta hirtelen, hogy hol van, mi történt vele; amikor feltekintett látta az Úr szentélyében a világosságot, s megnyugodott. Erről ír a zsoltáros is a Zsolt 121,3-ban: „Nem szunnyad a te őriződ!”. Istennek nincs szüksége pihenésre, alvásra, Ő szüntelenül tud ránk vigyázni! S ez megnyit az ember oldaláról egy lehetőséget: Istenhez szüntelen lehet imádkozni, szünet nélkül lehet Őt dicsérni, imádni, tisztelni…
A lámpáson túl, amit Izrael fiainak kellett felajánlani,
s odavinni Mózeshez, kellett szombatonként új és új kenyeret a szent kenyerek asztalára
tenni. S erről azt olvassuk, hogy az Úr azt mondta Mózesnek: „Végy finomlisztet, és süss”. Tehát Mózes
saját kezűleg készítette el, legalábbis az első szombatra való kenyeret! Heti
kenyér volt ez – emlékeztetőként. A lepényként való fordítás ellenére ezek 3-4
kg-os kenyerek voltak. Tudjuk, hogy 1véka: 22 liter maximálisan a
rabbinikus mérce szerint, vagy 14,5 liter az átlagosan használt, Josephus féle
mércealapján. Ennek a 2/10-éről van itt szó. Ami mellé tömjént kell tenni –
később ezt égetik szent tűzáldozatként! A kenyér pedig a papoké! Ha az első
zsenge szent, akkor szent az egész tészta – megszentelő étel! (Róm 11,16). A mi
életünknek is kell, hogy egy része ott legyen emlékeztetőül az Úr előtt. S ezt
nem tudhatjuk le egyszerre, hanem hetenként újra kell frissíteni!
Az istenkáromlás halállal büntetendő! Isten – szent,
tehát a neve is szent! Nincs semmi köze a szentségtelenséghez! Azzal nem
hajlandó közösséget vállalni! Ki kell vinni az ilyet a táboron kívül, és miután
akik hallották a fejére tették a kezüket – megkövezték! Aki Istenét átkozza,
annak viselnie kell vétkének büntetését – nincs helye, közbenjárásnak,
áldozatoknak, hanem csak ítéletnek! Ehhez a részhez kapcsolódik a jus talionis
büntetőjogi alapelv kimondása: amilyen kárt okoztál a másiknak, ő olyan
elégtételre jogosult. Felerősíti az egyéni felelősséget, és korlátozza a
bosszút. Ezzel utat készít az evangéliumnak is, de tudjuk, hogy ott már ezen
túljuttat minket Jézus: „ne fizessetek a gonoszért gonosszal”!
2015. május 29., péntek
Szentségtan Ágoston János homíliáiban
Ágoston
szentségtanának újrafelfedezése, avagy a hiányzó láncszem
1.
Ágoston
a szentségekről
Ágoston
is írt a katekhumeneknek szentségekbe beavató művet[1] –
mint Milánó püspöke: Ambrosius: De
sacramentis című műve, és jeruzsálemi Kürillosz: 3. Katekhézise; önálló tanulmányt
a szentségek teológiájáról, ugyan nem – mint Ambrosius: De mysteriis című műve, és jeruzsálemi Kürillosz öt Müsztagógikus
katekhézise. Mégis rá hivatkozik az utána következő nemzedékek egész sora.
Művei közül A keresztény tanításról (De
doctrina christiana) elméleti megalapozást ad elsősorban az
írásmagyarázathoz, de itt található a szentségtan alapvetése is. A Beszédek a János evangéliumáról (In Johannis evangelium tractatus) az
írásmagyarázat műfaja és tárgya által behatárolt mű, mégis részletes kifejtését
adja mind a keresztség, mind az eukharisztia teológiájának. A De Baptismo, contra donatistas és a Contra Faustum is vitairatként
foglalkozik a szentségek kérdésével, egyik sem rendszerező mű. Érintőlegesen a De civitate dei-ben és a De magistro-ban is találunk utalásokat,
de ezeknek a műveknek is más az alapvető tárgya. S a témával kapcsolatban még
Ágoston levelei kerülnek említésre (Epistula
98; 138.). A szentségekről szóló nem pusztán elméleti, hanem gyakorlati
magyarázatai így jobbára a tévtanítókkal folytatott küzdelemben születtek. Ami
azt jelenti, hogy Ágoston elsősorban az egyháztan felől közelítette meg a
szentségek kérdését. Szentségteológiájának kiindulópontját az üdvtörténet
eseményei adják, hasonlóan a patrisztikus kor többi gondolkodójához. Mindezeket
Isten kegyelmes üdvtervének és szeretetparancsának összefüggésében értelmezi.
Szentségtani
meghatározása alapvető lett a későbbi korok számára. Sacramentum, id est sacrum signum.[2] –
írja Ágoston az Isten városáról című művében. „A keresztség és az eukharisztia
az isteni kegyelem valóságának, ’dolgainak’ szakrális jelei, de mint ilyenek
maguk is kettős szerkezettel rendelkeznek: egy anyagi részből és egy ezt
magyarázó szóból állnak… Érthetőségük jórészt egy ’természetes analógiá’-ból
fakad, amely köztük és az általuk jelölt dolog között áll fenn…” – foglalja
össze Ágoston tanítását Gánóczy Sándor.[3]
Majd hozzáteszi: „a keresztény vallásgyakorlat szentségei létrehozzák azt, amit jelölnek. Befogadóikkal azt közlik, amire
analóg módon utalnak: a keresztség a megtisztító, megigazulást adó hitet, az
eukharisztia Krisztus valóságos testének és vérének egyesítő erejét (Ep.
98,9.)”[4].
Ágoston
számára a szentség az látható ige – verba
visibila[5],
és az anyagi elemhez járuló ige által jön létre a szentség: accedit verbum ad elementum et fit
sacramentum, etiam ipsum tamquam visibile verbum[6].
A
donatistákkal való küzdelem eredményeként kristályosodott ki egy másik
szentségtani alaptétele: hogy a szentségek ex
opere operato (az elvégzett cselekmény által) hatnak, nem pedig ex opere operantis (a cselekmény elvégző
által). A szentségeket kiszolgáltató
papok személyének túlértékelése eltakarja Krisztus kegyelmét. Mi pedig
egyébként sem tudunk különbséget tenni tiszta és tisztátalan között, ezért
vallja egyháztanában is, hogy az egyház a szentek és a bűnösök „vegyes teste”.
Meghatározó
lett másik alaptétele is, amelyben Ágoston megkülönböztette a „szentséget és a
szentség erejét (virtus)”[7]. A
szentség csak jelzi a lelki tartalmat, míg a szentség ereje eredményezi annak
hatását is. Így megmarad a lélek fürdőjének a keresztség, és lelki tápláléknak
az eukharisztia.
2.
Szentségek
Ágoston János homíliáiban
Ágostonnak
a János evangéliumához kapcsolódóan elhangzott homíliái közül, amelyeket
valószínűleg 414 decemberétől – 416 augusztusáig mondott el Hippóban, a IV-VI.
homília foglalkozik a keresztséghez, a XXV-XXVII. homília pedig az
eucharisztiához kapcsolódó igerészekkel. Ezeken belül a Jn 1,33. alapján
tárgyalja az V. homília a keresztség kérdését, míg a Jn 6,41-58 alapján a XXVI.
homília az eukharisztiával foglalkozik. Alapvetően azt gondolhatjuk, hogy a
homília az igeértelmezés műfajaként behatárolja az írásmagyarázó gondolati
mozgásterét, de mivel Ágoston olyan jelként (signum) fogja fel az igét, amely magasabb lelki dologra (res divinae) utal, ezért őt az ige
felhatalmazza arra, hogy annak alapján szabadon szóljon választott témájáról.
Miután a János evangéliumának adott igerészét Ágoston tárgyalta már annak
elsődleges teológiai értelmében, akkor a következő homíliában ugyanazt a
textust egy-egy szentség teológiájának kifejtésére alkalmazza. Tekintsük ezt át
mind a keresztség, mind az eukharisztia vonatkozásában.
1.
Táblázat: Ágoston V. Beszéd a János evangéliumához teológiai
értelmezésének áttekintése
Ige-hely
|
Textus
|
Teológia
|
Ágostoni
értelmezés
|
Jn
1,33.
|
Én nem ismertem őt, de aki
elküldött engem, hogy vízzel kereszteljek, ő mondta nekem: Akire látod a
Lelket leszállni és megnyugodni rajta, ő az, aki Szentlélekkel keresztel.
|
Üdvtörténet,
Szentségtan,
Pneumatológia
|
Megigazulásról
szóló tanítás:
- Plusz:
Jn 8,44: „Embergyilkos volt kezdettől fogva, és nem állt meg az igazságban,
mert nincs benne igazság. Amikor a hazugságot szólja, a magáéból szól,
mert hazug, és a hazugság atyja.”
- Önmagában
mindenkinek csak hazugsága és bűne van. Krisztus az Igazság (Jn 14,6)!
- Keresztelő
Jánost az Igazság küldte: az Atya és a Fiú együtt.
|
Kegyelemtan:
- Aki
küldte Jánost – Őt ismerte, akkor miért mondta, hogy nem ismeri?
- Miért
küldetett János keresztelni? Szükség volt az ő keresztségére?
- „A
keresztséget, amelyet János kapott, János keresztségének nevezték, egyedül ő
kapott ilyen ajándékot... Kapta ugyanis, mert magától semmit sem tehetett”
- „Ha
minden általa lett, Mária is általa lett, akitől később Krisztus
megszületett. Figyeljetek, szeretteim, ahogyan Máriát teremtette, és Mária őt
a világra hozta, úgy adta a keresztséget Jánosnak, és keresztelte meg őt
János.”
|
|||
Krisztológia:
- „Tehát
azért kapta meg a keresztséget Jánostól, hogy megkapván, ami alantasabb volt,
az alantasabbtól, arra biztassa az alantasabbakat, ami fentebb való.”
- Krisztus
alázattal vette fel a szolga keresztségét, amire neki nem volt szüksége, azt
miattunk vette magára.
- Akik
megkeresztelkedtek a János keresztségével, azoknak meg kellett
keresztelkedniük a Krisztus keresztségével is, de, aki a Krisztus
keresztségét felvette, annak nem kellett János által is megkeresztelkednie.
|
|||
Szentségtan:
-
„az Úr Jézus Krisztus pedig senkinek nem akarta
adni az ő keresztségét, nem azért, hogy senki ne kapja meg az Úr
keresztségét, hanem, hogy mindig maga az Úr kereszteljen, az, hogy akiket az
Úr szolgái keresztelnek meg, azokat az Úr keresztelje meg, nem ők.”
-
„Mert más szolgálat által keresztelni, más
hatalommal keresztelni.”
-
„Egy apostol sem mondta, hogy az én
keresztségem. Bár mindegyiküké volt az evangélium, mégis azt találod, hogy
azt mondták, az én evangéliumom. Nem találod meg, hogy azt mondták, hogy az
én keresztségem.”
|
|||
Egyháztan:
-
A galamb az egyházat is tanítja!
-
„az Úr azt akarja, hogy az Úr
keresztségének hatalma egy emberbe se menjen át, hanem nyilvánvalóan a
szolgálatot akarja átadni. Az Úrtól való hatalmat senkinek, a szolgálatot a
jóknak is és a rosszaknak is. ”
-
„Ne szedjenek rá, ó, galamb, a kísértők,
akik azt mondják, mi keresztelünk!”
-
A tévtanítók feldúlják az egyházat
szavaikkal, üldözik cselekkel… „Krisztust, ha rajtuk múlik, az emberben ölik
meg.” A császár a testet üldözte, „te [donatista] a lelket üldözöd a
keresztyénben”
-
„Mit akarsz tehát elvenni? Miért nem
tetszik neked, akit újra akarsz keresztelni? Azt nem tudsz adni, ami már van
neki, de megtagadtatod vele, amije van. Mi vadabbat tett egy pogány, az
egyház üldözője? ”
-
Minket Krisztus keresztelt meg, nem a
méltatlan papok, vagy püspökök!
-
A keresztségben az egyház szolgálatot
végez, a hatalom a Krisztusé!
|
2.
Táblázat: Ágoston XXVI. Beszéd a János evangéliumához teológiai
értelmezésének áttekintése.
Ige-hely
|
Textus
|
Teológia
|
Ágostoni
értelmezés
|
Jn
6,41-42.
|
A zsidók ekkor zúgolódni
kezdtek ellene, mert ezt mondta: „Én vagyok az a kenyér, amely a mennyből
szállott le” - és azt kérdezték: „Nem Jézus ez, a József fia, akinek ismerjük
apját és anyját? Akkor hogyan mondhatja: A mennyből szálltam le?”
|
Krisztológia, apológia
|
Megigazulásról
szóló tanítás:
- Plusz:
Mt 5,6: „Boldogok, akik éheznek és szomjaznak az igazságra, mert ők
megelégíttetnek.”.
- „Mi
az Isten igazsága és az ember igazsága? Azt Isten igazságának mondják, nem
azért, mert az Isten igaz, hanem mert ezt adta az Isten az embernek, hogy az
ember az Isten által igaz legyen.”
- A
törvényt csak az tölti be, akit a kegyelem segít, a törvény betöltése az
Isten szeretete. Ez a szeretet a Szentlélektől van: 2Kor 5,5. Benne kell
hinnünk. Benne hinni azt jelenti, hogy élő kenyeret eszünk – láthatatlanul
jóllakunk – láthatatlanul újjászületünk.
|
Jn
6,43-44.
|
Jézus így válaszolt nekik:
„Ne zúgolódjatok egymás között! Senki sem jöhet énhozzám, ha nem vonzza őt az
Atya, aki elküldött engem. Én pedig feltámasztom az utolsó napon.
|
Kegyelem
|
Kegyelemtan:
- Kegyelem
és hit viszonya (Róma 10,10)
- Szeretettel
vonzza Isten a lelket (Zsolt 37/36,4. + Vergilius: II. Ecloga 65. sor:
„Minden lényt hajszol a vágya”).
- Az
Atya és a Fiú egylényegűsége – egy a kegyelmük is.
- A
feltámadáskor mindent megad az Úr, amit szeretünk, remélünk…
|
Jn
6,45-48.
|
Meg van írva a prófétáknál:
És mindnyájan Istentől tanítottak lesznek. Aki az Atyától hallott és tanult,
az mind énhozzám jön. [Ézs 54,13; Jer
31,33-34] Nem mintha bárki látta volna az Atyát: csak aki az Istentől van, az
látta az Atyát. [1Tim 6,16] Bizony, bizony, mondom néktek: aki hisz, annak
örök élete van. Én vagyok az élet kenyere. [1Kor 10,3-5]
|
Beteljesedő próféciák,
Törvény és evangélium, Kinyilatkoz-tatás,
Hit – örök élet,
|
Ige-tan:
- Isten
tanítással vonzza az Övéit
- Az
Atya és a Fiú tanít
- Az
Ige testet öltött (Jn 2,4.)
|
Jn
6,49-50.
|
Atyáitok a mannát ették a
pusztában, mégis meghaltak. De ez az a kenyér, amely a mennyből szállt le,
hogy aki eszik belőle, meg ne haljon:
|
Eukharisztia Szentségtan
|
Szentségtan:
-
„a látható kenyeret lelkileg értették,
lelkileg éhezték, lelkileg ízlelték, hogy lelkileg lakjanak jól.”
-
„más a szentség, és más a szentség ereje”
-
„Belül lát téged, belül vizsgál meg
téged, belül szemlél meg téged, belül ítél meg; vagy elítél belül, vagy
megkoronáz.”
-
„’Atyáitok mannát ettek, és meghaltak’,
nem azért, mert a manna rossz volt, hanem mert rosszul ették.”
-
„Azok misztériumok voltak, a jelekben
különbözőek, a dologban, amelyet jelentenek, egyformák.” (1Kor 10,1-4.)
-
„Mást azok, mást mi, de látható kinézet
szerint, mert ez mégis ugyanazt jelentette a lelki erőt tekintve. ”
|
Jn
6,51-58.
|
Én vagyok az az élő kenyér,
amely a mennyből szállt le: ha valaki eszik ebből a kenyérből, élni fog
örökké, mert az a kenyér, amelyet én adok oda a világ életéért, az az én
testem.” A zsidók erre vitatkozni kezdtek egymással, és ezt kérdezték:
„Hogyan adhatná ez nekünk a testét eledelül?” Jézus így szólt hozzájuk:
„Bizony, bizony, mondom néktek: ha nem eszitek az Emberfia testét, és nem
isszátok a vérét, nincsen élet tibennetek. Aki eszi az én testemet, és issza
az én véremet, annak örök élete van, és én feltámasztom őt az utolsó napon.
Mert az én testem igazi étel, és az én vérem igazi ital. Aki eszi az én
testemet, és issza az én véremet, az énbennem marad, és én őbenne. [1Jn 2,24]
Ahogyan engem az élő Atya küldött el, és én az Atya által élek, úgy az is,
aki engem eszik, élni fog énáltalam. Ez az a kenyér, amely a mennyből szállt
le; ez nem olyan, mint amilyet atyáitok ettek, és mégis meghaltak: aki ezt a
kenyeret eszi, élni fog örökké.”
|
Krisztológia, eukharisztia, örök élet,
|
Egyháztan:
-
„Legyenek Krisztus teste, ha Krisztus
Lelkéből akarnak élni!”
-
Emberek vagyunk: van testünk és lelkünk.
Melyikből élünk? Mindenki, aki él azt mondja: a lélekből.
-
„Sokan vagyunk egy kenyér és egy test”
(1Kor 10,17) – „Ó, kegyesség szentsége! Ó, egység jele! Ó, szeretet köteléke!
Aki élni akar, van hol élnie, van miből élnie. Lépjen közelebb, higgyen,
épüljön be a testbe, hogy életre keltsék!”
-
„Így azt akarja, hogy ezt az ételt és italt
úgy értsük, mint az ő testének és tagjainak közösségét: ez a szentegyház,
mint az eleve elrendelteknek, meghívottaknak, megigazultaknak és a
megdicsőült szenteknek és híveknek közössége.”
-
„A dolog pedig, amit a szentség jelent,
minden embernek az életre készíttetik, senkinek nem a halálra, aki csak a
részese volt.”
-
„a mi Urunk, Jézus Krisztus testét és
vérét nekünk adta, s ezek által a sokféleségből egységet hozott létre.”
-
„Enni azt az ételt, és inni azt az italt
tehát azt jelenti, hogy Krisztusban maradni, és őt mint bennünk maradót
bírni.”
-
„a Fiúból testének és vérének egysége
által való részesedéssel, amit az evés és az ivás jelez, jobbá válunk. Tehát
érte élünk, miközben esszük őt, azaz elfogadjuk az örök életet, amelyet nem
magunktól bírunk”
-
Az által élünk, hogy esszük, mert
magunktól nincs örök életünk.
|
Mindezeket összegezve azt mondhatjuk, hogy a két homília
szerkezete közel azonos. A két szentséget tehát a magyarázott igerész
hosszúságától és szószerinti értelmétől függetlenül ugyanabban a szerkezeti
felépítésben tárgyalja az egyházatya: megigazulás-tan – kegyelem-tan –
krisztológia – szentségtan - egyháztan.
3.
Táblázat: Ágoston szentségtani homíliáinak felépítése
Keresztség
|
Eukharisztia
|
Megigazulás (V. 1.)
|
Megigazulás (XXVI. 1.)
|
Kegyelem (V. 2-4.)
|
Kegyelem (XXVI. 2-6.)
-
„A kegyelem nagy tanítása.” (2.)
-
„A lelket a szeretet is vonzza” (3-4.)
-
Az Atya és a Fiú kegyelme egy. (5.)
-
Eszkaton (6.)
|
Krisztológia (V. 5.)
|
Ige-tan (XXVI. 7-10.)
-
Az ige hirdetése (7a.)
-
Tanít az Atya (7b. – 8a.)
-
Krisztus szól (8b – 9.)
-
Inkarnáció (10)
|
Szentségtan (V. 6-9.)
|
Szentségtan (XXVI. 11-12.)
|
Egyháztan (V. 10-20.)
-
Egyházi szolgák tiszte (10-11.)
-
Martyrológia (12-13.)
-
Az egyház felhatalmazása és szolgálata (14-20.)
|
Egyháztan (XXVI. 13-20.)
-
Krisztus egy testévé lenni (13-15.)
-
Ő feltámasztja az Övéit (16.)
-
Sokféleségből egység (17.)
-
Egyesülés Krisztussal az engedelmességben (18-19.)
-
Örök élet a Krisztus testéből
|
3.
A XVI.
század óta tartó szentségtani vita
A XVI.
század nyugati egyházszakadása a megigazulásról szóló lutheri felvetések
alapján elérték a szentségtant is. S a mai napig ható legfájdalmasabb seb a
Krisztus követőinek egységén éppen az Pál apostollal szólva, hogy „szakadások
vannak köztetek… mert mindenki a maga vacsoráját eszi” (1Kor 11, 18. 21.), mert
nincs eukharisztikus közösség. Minket ennek most a tanbeli háttere érint, amit
a Tridenti Zsinat (1545. december 13 – 1563. december 4.) 7. ülésén, 1547.
március 3-án a szentségekre vonatkozóan,[8]
ellentmondást nem tűrő módon 13 átokformulában rögzített.[9]
Ezt folytatta a keresztségre vonatkozó 14 kánon.[10] Majd
a 13. ülésen, 1551. október 11-én a „Legszentebb Oltáriszentségről” szóló
határozat 8 fejezetben és 11 kánonban.[11] Valamint
a 21. ülésen, 1562. július 16-án „A mindkét szín alatti áldozásról és a
kisgyermekek áldozásáról” 4 fejezetet
és 4 kánont;[12]
amit kiegészített a 22. ülés, 1562. szeptember 17-i 9 fejezete és 9. kánonja a „Legszentebb
miseáldozatról”;[13]
és egy határozat a kehely megengedésének kéréséről.[14] A
fenti 21 fejezetet és 24 kánont egy átfogó hitvallás összegzi, amelyet IV.
Piusz az Iniunctum nobis és az In sacrosancta beati Petri-ben 1564.
november 13. hirdetett ki.[15]
A másik
oldalról sem maradtak el az érvek és a hitvallások – sőt az elhatárolódások
sem. Mind a német gyökerű lutheránus,[16]
mind a kálvinista,[17]
mind az anglikán iránya[18] a
reformációnak más összefüggésbe helyezte a szentségek kérdését.
A
protestáns egyházak a megigazulás felől közelítettek a keresztséghez és az
úrvacsorához, és így értelmezték azokat. Ezért került középpontba a hit és az
emberi, befogadó oldal. Míg a skolasztikához és Rómához hű teológusok és
püspökök Isten és az Ő újjáteremtő munkájának aquinasi összefüggésében látták a
szentségeket. Így kapott központi szerepet a transsubstantiatio, és Krisztus
valóságos jelenléte az eukharisztia jegyeiben. Mind a két fél ugyanazokat a
keresztény szentségeket közelítette meg csak más-más oldalról. Mégpedig oly
módon, hogy szembe kerültek egymással.
4.
Megoldási
javaslat a vita békés lezárására az ágostoni szentségtan alapján
A
megigazulás kérdését már az 1998. június 25-én kiadott Közös nyilatkozat a
megigazulás tanításáról az Evangélikus Világszövetség és a Katolikus Egyház
között tisztázta, amikor kimondta, hogy: „Közösen
valljuk: Egyedül kegyelemből, Krisztus üdvözítő művébe vetett hitben, nem saját
érdemünk alapján fogad el minket Isten és kapjuk a Szentlelket, aki megújítja
szívünket, képessé tesz és felszólít jó cselekedetekre.” (15) „Így a 16. századnak a megigazulástanról
szóló tanbeli elítélései új fénybe kerülnek: az evangélikus egyházaknak e
nyilatkozatban előadott tanítása nem esik a Trienti Zsinat elítélései alá. Az
evangélikus hitvallási iratok elítélései nem alkalmazhatóak a római katolikus
egyháznak e nyilatkozatban előadott tanítására.” (41) „Mindez nem fosztja meg komolyságuktól a megigazulástanra vonatkozó
elítéléseket. Közülük számos nem volt egyszerűen indokolatlan: megmaradnak
számunkra „üdvös figyelmeztetéseknek”, melyeket figyelembe kell vennünk a
tanításban és a gyakorlatban.” (42) „A
megigazulástan alapvető igazságaiban elért konszenzusunknak hatnia kell
egyházaink életére és tanítására, és itt kell igazolódnia. E tekintetben vannak
még különböző súlyú kérdések, amelyek további tisztázást igényelnek. Ezek
többek között Isten igéje és az egyház tanítása viszonyára, valamint az
ekkléziológiára, az egyházi tekintélyre, az egyház egységére, a papi
szolgálatra és a szentségekre, végül pedig a megigazulás és a szociáletika kapcsolatára
vonatkoznak. Meggyőződésünk, hogy az elért konszenzus szilárd alap az ilyen
tisztázáshoz.” (43)
Meggyőződésem,
hogy ez a megállapodás továbbvihető a szentségtanra is. Mégpedig ebben éppen
Ágoston lehet segítségünkre! Az alapot erre az szolgáltatja, hogy a XVI.
századi nyugati egyházszakadás idején, és nem csökkenő intenzitással azóta is,
mind a két fél Ágostonra is hivatkozik szentségtanának kifejtésénél,
magyarázatánál. Két példa:
- Kálvin Institutio-jának
szentségtani részében a számos óegyházi citátum között hat idézetet hoz Ágoston
János homíliáiból[19];
- A Katolikus Egyház
Katekhizmusa (1993) szintén hat helyen: a papi szentség (1584)[20],
a bűnök meggyónása (1458)[21],
az egyház és Krisztus egysége (795)[22],
az eukharisztia és a keresztények egysége (1398)[23],
a megigazulás (1994)[24]
és a keresztség az egyházban (1228)[25]
témakörök kapcsán hivatkozik Ágoston János homíliáira.
Ezekből egy, mégpedig a
szentség meghatározására vonatkozó, teljesen megegyezik!
Az Ágoston által ránk hagyott szentségteológiának része a
XVI. századból megörökölt két megközelítés is, de sokkal nagyobb hangsúlyt kap
nála másik két megközelítés: a kegyelemtani és az ekkléziológiai összefüggés.
Itt is két ellentétes irányú megközelítésről van szó: az isteni kegyelem
oldaláról és az Ő földi egyháza felől. Ez Ágostonnál fontos szerepet tölt be a
szentségtanban. Első látásra viszont azt érezzük, ez ma nem visz minket előre!
Hiszen a kegyelemmel kapcsolatban a predestináció-tan nem összeköti Rómát a
protestáns közösségekkel, hanem elválasztja őket; az egyháztan pedig folyamatos
feszültségek forrása a teológusok és a helyi közösségek között is.
Viszont,
ha a XVI. századból megörökölt, ágostoni elemeket is tartalmazó
megközelítéseinket kiegészítjük az abból még hiányzó ágostoni elemekkel,
amelyek az évszázadok során elvesztek - s most, mint hiányzó láncszemek a
szakadás emlékét őrzik csupán. Akkor nem csak hogy teljesebb lesz a
szentségtani képünk, de megtaláljuk azt a közvetítő elemet, amely kiengeszteli
az addig szembenálló megközelítéseket és egy kerek egészet kapunk.
Mit
eredményez Ágoston szentségtani rendszere? Az isteni és az emberi oldalról való
megközelítéseket megbékíti egymással az egyház, és a kegyelem oldaláról való
megközelítés!
A
katolikus tanítás protestáns módon megfogalmazva Ágoston szentségtani
rendszerében: Isten újjáteremtő, a szentségben személyesen jelenlévő, azt saját
testévé átlényegítő kegyelme tisztítja meg az embert bűnétől, teszi igazzá, s
hozza létre az egyházat.
A
protestáns tanítás katolikus módon megfogalmazva Ágoston szentségtani
rendszerében: A hit által megigazult embernek Isten az egyház által közvetített
szentségekben adja kegyelmét.
[1]
Ágostonnak a keresztségről és az eucharisztiáról mondott katekhetikus homíliái,
mint a 227. Sermo.
[2] Ágoston De civitate Dei 10, 5.
[3] GÁNÓCZY S.: Bevezetés a katolikus szentségtanba. (Napjaink Teológiája),
Pannonhalma 2006, 41.
[4] U. o. 42.
[5] Ágoston Contra Faustum 19,16.
[6] Ágoston In Johannis evangelium tractatus 80,3. Itt is és a tanulmány más
helyein Révészné Bartók Gertrud fordításában idézem. Megjelent SZENT ÁGOSTON: Beszédek a János evangéliumáról (Ókeresztény
Örökségünk), Budapest 2008.
[7] Ágoston In Johannis evangelium tractatus 26,11.
[8] H. DENZINGER – P. HÜNERMANN (ed.): Hitvallások
és az Egyház Tanítóhivatalának megnyilatkozásai. (Fila B. – Jug L. – Romhányi
B. – Sabbak G.). Bátonyterenye – Budapest, 2004. 1600-1613.
[9]
1. Szentségek száma hét; 2. Az
Ószövetség és az Újszövetség szentségei különböznek egymástól, mert az
Ószövetségiek csak ígérték, az Újszövetségiek meg is adják azt, amit jeleznek;
3. A hét szentség egymástól különbözik; 4. Szükségesek a szentségek az
üdvösségre; 5. A szentségek nem csak a hit táplálására valók; 6. A szentségek
önmagukban is kegyelmet közölnek – hit nélkül is; 7. Mindig és mindenkinek
kegyelmet közvetítenek a szentségek; 8. A szentségek a cselekmény által és nem
a hit által közlik a kegyelmet; 9. Három szentség (keresztség, bérmálás,
egyházi rend) által eltörölhetetlen karakter nyomódik a lélekbe, ezért
megismételhetetlenek; 10. Nem minden keresztyénnek van hatalma kiszolgáltatni a
szentségeket; 11. A kiszolgáltatóban ott kell lennie a szándéknak, hogy azt
tegye, amit az egyház tesz; 12. A halálos bűnben lévő kiszolgáltató is
közvetíti a szentséget; 13. Senki nem vetheti meg, és nem alakíthatja át a
Katolikus Egyház elfogadott szertartásait.
[10] U. o. 1614-1627. A 14 kánon a következő:
1. János keresztségének és Krisztusénak nem ugyanaz a hatása; 2. Szükséges a
természetes víz is a keresztséghez; 3. A keresztség szentségéről a római Egyház
az igazi tanítást tanítja; 4. Az eretnekek által, az Atya, a Fiú és a
Szentlélek nevében kiszolgáltatott keresztség igazi keresztség; 5. A keresztség
szüksége s az üdvösségre; 6. A megkeresztelt elveszítheti a kegyelmet; 7. A
megkeresztelt nem a hitnek lett adósa, hanem meg kell tartania Krisztus minden
törvényét; 8. A megkeresztelt nem szabadul fel az egyház törvényei alól; 9. A
keresztségben tett ígéret nem érvényteleníti a későbbi fogadalmakat; 10. A
keresztség után elkövetett bűnöket a keresztségre való visszaemlékezés, vagy a
hit nem teszi bocsánatossá; 11. A szabályosan kiszolgáltatott keresztséget nem
kell megismételnie a bűnbánatot tévő hittagadóknak; 12. Nem akkor kell
megkeresztelkedni, amikor Krisztust megkeresztelték, s nem is a halál pillanatában;
13. A kisdedeket meg kell keresztelni és a hívek közé kell számolni őket addig
is, míg nem tudják kifejezni hitüket; 14. Aki megkérdezi azt a felnőttet, akit
gyermekkorában kereszteltek, hogy érvényesnek érzi-e a keresztségét, s ha
nemmel válaszol, eltiltják az eukhrisztiától – az legyen kiközösítve.
[11] U. o. 1635-1661. A nyolc fejezet: 1.
Jézus Krisztus valóságos jelenléte a legszentebb Oltáriszentségben; 2. Ezen
legszentebb szentség alapításának módja; 3. A legszentebb Oltáriszentség
kiválósága a többi szentség fölött; 4. Az átlényegülés; 5. Ezt a legszentebb
szentséget megillető tisztelet és imádat; 6. Az Oltáriszentség őrzése, és elvitele
a betegekhez; 7. Az előkészület, amely az Oltáriszentség méltó vételére
szükséges; 8. Ennek a csodálatos szentségnek a használata.
[12] U. o. 1725-1734. Ezek a következők: 1. A
laikusok és a nem miséző klerikusok nincsenek isteni jogon arra kötelezve, hogy
mindkét szín alatt áldozzanak; 2. Az egyház hatalma az Oltáriszentség
kiszolgáltatásánál; 3. Bármelyik szín alatt az egész és teljes Krisztust, és
igazi szentséget veszünk magunkhoz; 4. A kisgyermekek nincsenek kötelezve a
szentáldozásra.
[13] U. o. 1738-1759. 1. A miseáldozat
alapítása; 2. A látható áldozat engesztelő jellegű élőkért és holtakért; 3.
Misék a szentek tiszteletére; 4. A mise kánonja; 5. A miseáldozat ünnepélyes
szertartásai; 6. Mise, amelyben egyedül a pap áldozik; 7. A víz, amelyet a
kehelyben felajánlandó borhoz elegyítenek; 8. A misét ne végezzék szerte
mindenhol népnyelven; misztériumait magyarázni kell a népnek; 9. Bevezető a
kánonokhoz.
[14] U. o. 1760.
[15] U. o. 1862-1870.
[16]
Luther Márton: Kis Káté (1529),
Luther Márton: Nagy Káté (1529), Melanchton Fülöp: Ágostai Hitvallás (1530),
Melanchton Fülöp: Az Ágostai Hitvallás Apológiája (1531), Luther Márton:
Schmalkaldeni Cikkek (1536-1538)
[17]
A legelfogadottabbak és így a legelterjedtebbek. Svájcban:
Zwingli Ulrik: 67 tétel (1523), Haller Berthold – Kolb Ferenc: A 10 Berni Tézis
(1528), Oecolampadius János (1531-ben írta, Myconius Oswald 1532-ben átnézte):
Az I. Bázeli Hitvallás (1534-ben Bázel elfogadta), Bullinger Henrik – Grynaeus
Simon – Myconius Oswald: II. Bázeli / I. Helvét Hitvallás (Confessio Helvetica Priori sive Basileensis Posterior 1536), Genfi
Hitvallás (1536), Kálvin János: A Genfi Egyház Kátéja (1545), Zürichi Egyezmény
(Consensus Tigurinus 1549), Bullinger
Henrik: A II. Helvét Hitvallás (1566). Nyugat-Európában:
Keleti–Fríz Hitvallás (1528), La Rochelle-i Hitvallás (Confessio Gallicana 1559), Skót Hitvallás (Confessio Scotica 1560), Belga Hitvallás (Confessio Belgica 1561), Heidelbergi Káté (1563), Ír Hitvallás
(1615), Westminsteri Hitvallás (1647), Westminsteri Kis Káté (1646),
Westminsteri Nagy Káté (1648). Hazánkban:
Az Erdődi Közzsinat hitvallása (1545), A Debreceni Egervölgyi Hitvallás
(1561-1562), Méliusz Juhász Péter: Csengeri Hitvallás (Confessio Vera 1570), Siderius János: Kisded gyermekeknek való
katechizmus, azaz a keresztyéni hitnek fő ágazatairól rövid kérdések és
feleletek által való tanítás (1597).
[18]
A 42 artikulus (1552) és a 39
artikulus (1563).
[19] Ágoston In Johannis evangelium tractatus 26, 11. 12. 15; 15,8; 45,9; 80,3.
[20] U. o. 5,15.
[21] U. o. 12,13.
[22] U. o. 21,8.
[23] U. o. 26,6. 13.
[24] U. o. 72,3.
[25] U. o. 80,3.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)