2015. szeptember 22., kedd

3. Mózes 24.


Az Úrnál éjszaka sincs sötétség! Este is világos van az Úr szentélyében. Isten közelében árad a fény – s ezt ki kell ábrázolni a földi szentélyben is: a kárpit előtt baloldalon elhelyezett lámpatartóval, amelyben egész éjjel ég a tűz. „Isten ugyanis világosság és nincs benne semmi sötétség” (1Jn 1,5-6). Aki közeledik az Úrhoz, annak ezzel tisztában kell lennie! Csakhogy ezzel nem ér véget a világosság áradása… Azt írja az apostol az Ef 5,8-ban: „Mert egykor sötétség voltatok, most azonban világosság vagytok az Úrban: éljetek úgy, mint a világosság gyermekei.” Az Úr átformáló ereje tehát minket is részessé tett saját világosságában, ezért lehetünk a Világosság gyermekei! Ha pedig valaki felriadt éjszaka, s nem tudta hirtelen, hogy hol van, mi történt vele; amikor feltekintett látta az Úr szentélyében a világosságot, s megnyugodott. Erről ír a zsoltáros is a Zsolt 121,3-ban: „Nem szunnyad a te őriződ!”. Istennek nincs szüksége pihenésre, alvásra, Ő szüntelenül tud ránk vigyázni! S ez megnyit az ember oldaláról egy lehetőséget: Istenhez szüntelen lehet imádkozni, szünet nélkül lehet Őt dicsérni, imádni, tisztelni…  
A lámpáson túl, amit Izrael fiainak kellett felajánlani, s odavinni Mózeshez, kellett szombatonként új és új kenyeret a szent kenyerek asztalára tenni. S erről azt olvassuk, hogy az Úr azt mondta Mózesnek: „Végy finomlisztet, és süss”. Tehát Mózes saját kezűleg készítette el, legalábbis az első szombatra való kenyeret! Heti kenyér volt ez – emlékeztetőként. A lepényként való fordítás ellenére ezek 3-4 kg-os kenyerek voltak. Tudjuk, hogy 1véka: 22 liter maximálisan a rabbinikus mérce szerint, vagy 14,5 liter az átlagosan használt, Josephus féle mércealapján. Ennek a 2/10-éről van itt szó. Ami mellé tömjént kell tenni – később ezt égetik szent tűzáldozatként! A kenyér pedig a papoké! Ha az első zsenge szent, akkor szent az egész tészta – megszentelő étel! (Róm 11,16). A mi életünknek is kell, hogy egy része ott legyen emlékeztetőül az Úr előtt. S ezt nem tudhatjuk le egyszerre, hanem hetenként újra kell frissíteni!

Az istenkáromlás halállal büntetendő! Isten – szent, tehát a neve is szent! Nincs semmi köze a szentségtelenséghez! Azzal nem hajlandó közösséget vállalni! Ki kell vinni az ilyet a táboron kívül, és miután akik hallották a fejére tették a kezüket – megkövezték! Aki Istenét átkozza, annak viselnie kell vétkének büntetését – nincs helye, közbenjárásnak, áldozatoknak, hanem csak ítéletnek! Ehhez a részhez kapcsolódik a jus talionis büntetőjogi alapelv kimondása: amilyen kárt okoztál a másiknak, ő olyan elégtételre jogosult. Felerősíti az egyéni felelősséget, és korlátozza a bosszút. Ezzel utat készít az evangéliumnak is, de tudjuk, hogy ott már ezen túljuttat minket Jézus: „ne fizessetek a gonoszért gonosszal”!