2017. február 25., szombat

A gyülekezet, mint nyáj


Az öt memoriter a témához:
1.     „Mert ő a mi Istenünk, mi pedig legelőjének népe, kezében levő nyáj vagyunk.” (Zsolt 95,7)
2.     „Pusztuló nyáj volt népem: pásztorai félrevezették, a hegyeken tévútra terelték. Hegyeken-halmokon jártak, elfeledték legelőjüket.” Jer 50,6
3.     „Mert így szól az én Uram, az Úr: Majd én magam keresem meg juhaimat, és én viselem gondjukat. Ahogyan a pásztor gondját viseli a nyájnak, amikor ott áll juhai között, amelyek szét voltak szóródva, úgy viselem gondját juhaimnak. Kiszabadítom őket mindenünnen, ahová csak szétszóródtak egy felhős, borús napon.” Ez 34,11-12
4.     „Kard! Támadj pásztoromra, bizalmas emberemre! – így szól a Seregek Ura. Vágd le a pásztort, széledjen el a nyáj! Még a bojtárokra is kezet emelek!” Zak 13,7
5.     „Más juhaim is vannak nekem, amelyek nem ebből az akolból valók; azokat is vezetnem kell, és hallgatni fognak a hangomra, és akkor lesz egy nyáj, egy pásztor.” Jn 10,16

I.                Az elnevezés
A héber adar és a görög poimné, poimnion szavak, amelyek nyájat jelentenek, kapcsolódnak a „pásztorol”, „őriz”, „legeltet” kifejezéshez. A nyáj tehát lényegét tekintve az őrzött, legeltetett állattok összessége. Többségében bárányokról, birkanyájról van szó a Szentírásban. A nomád nép létének alapja a nyáj. Ez biztosítja megélhetését, táplálékát, ruházkodását. A nyáj jelenti vagyonát.
II.              A két szövetség nyája
Az Ószövetségben megjelenik a hasonlat, melyben a Választott Népet Isten nyájához hasonlítják (Ez 34; Zsolt 77,52). A nép vezetőit pedig pásztorhoz. Az Úr pedig maga a jó pásztor (Zsolt 23). Az Újszövetségben ez azzal gazdagodik, hogy Jézus azonosítja magát a jó pásztorral: „Én vagyok a jó pásztor” (Jn 10,11a), amit rögtön megtold saját küldetésének lényegével: „és a jó pásztor életét adja a juhokért.” (Jn 10,11b). Jézus engesztelő halálát gyakran a páskabárány képével írja le a Biblia, ezért ez a kép lényegileg egészíti ki a szent nyáj képét.
III.            A nyáj kifejezés értelmezése
1.    Isten népe, mint nyáj Isten tulajdona! Az ószövetségi kontextusban Isten szabadította meg a szolgaságból. Ő váltotta ki. Az Újszövetségben Krisztusé a nyáj, mert Ő váltotta meg, drága árat fizetett érte. A Bibliában pontosan ki is van számítva, hogy mibe kerültél neki: „Nem veszendő holmin, ezüstön vagy aranyon váltattatok meg, hanem drága véren, mint hibátlan és szeplőtlen Bárányén, a Krisztusén!” (1Pt 1,18-19). Egy emberré lett Isten kiontott vére: ez volt az ára a lelkednek, ezért vagy most teljesen az Övé.
2.    A nyájról Isten gondoskodik: ő viszi biztonságos helyre – védi meg a rá leselkedő ellenségtől, veszélytől; ő táplálja – legelőn legelteti, forrásvízzel itatja. Ő visel gondot népéről is. Nekünk nem kell aggódnunk, hogy mit együnk igyunk, vegyünk fel…
3.    A nyájat Isten vezeti. Ő tudja mire van szüksége, merre kell mennie, mit kell tennie. Saját sorsáról nem a nyáj dönt, hanem a jó pásztor!
4.    A jó pásztor hangjára hallgatnak az ő juhai. Isten az ő beszédével, igéjével vezeti nyáját. Szól hozzá, nem tartja bizonytalanságban.
5.    A jó pásztor senkit nem hagy veszni a nyájból. Megkeresi az elveszettet, utána megy, visszahozza, meggyógyítja.
6.    Vannak juhok a nyájon kívül is. Vannak pásztor nélküli juhok (Mt 9,36), vannak béresekre bízott juhok, s vannak más akolból való juhok (Jn 10,16). A szétszóródott nyáj a rosszul vezetett nép (Jer 10,21; 50,6. 17) képe.
7.    Akik most a nyájban vannak, nem biztos, hogy mind az ő juhai. Lehet, hogy nem az ajtón át érkeztek. Lehet, hogy báránybőrbe bújt farkasok…

IV.            A nyáj képe a mai gyülekezeti életben
A Heidelbergi Káté első kérdése így hangzik: Micsoda tenéked életedben és halálodban egyetlen vigasztalásod? És a felelet: „Az, hogy mind testestől, mind lelkestől, úgy életemben, mint halálomban nem a magamé, hanem az én hűséges Megváltómnak, a Jézus Krisztusnak tulajdona vagyok...” – ez a nyájhoz tartozás ismertető jele! Annyira Krisztushoz tartozunk, hogy érvényes ránk Jézus szava: „Az én Atyám nekem adta azokat, és senki sem ragadhatja ki azokat az én kezemből!” Jn 10,29.
Az van az Igében, hogy a farkas el akarja széleszteni a juhokat, szét akarja szórni a nyájat. Jól tudja azt a Sátán, hogy miben van az Isten népének a legfőbb ereje: abban, hogy együtt imádkoznak, és együtt hallgatják az Igét, tehát a testvéri közösségben. A juhok a nyájban vannak biztonságban. Erejüket a pásztorhoz való ragaszkodásuk adja. Jézus is az ilyen közösségnek ígérte jelenlétét, amikor azt mondta, hogy „ahol ketten-hárman összegyűlnek az én nevemben, én ott vagyok közöttük."Mt 18,20 Természetes tehát, hogy a sátán minden igyekezetével meg akarja zavarni ezt a közösséget, és szét akarja szórni a nyájat.
Azért beszél Jézus farkasokról és juhokról, hogy érzékeltesse annak a veszedelemnek a nagyságát, és annak az ellenségnek a legyőzhetetlen erejét, amely az Ő egyházára és benne minden hívőre leselkedik. Tanítványainak is azt mondta Jézus, hogy mint bárányokat küldi a farkasok közé.
Krisztus híveinek a helyzete e világon olyan, mintha bárányokat bocsátanának a farkasok közé. Milyen reménytelen volna a keresztyénség helyzete és minden egyes keresztyén ember sorsa ebben a sátánnak tetszelgő világban, ha csak béresek vigyáznának rájuk, azaz, ha a gonosz hatalmasság ellen csak emberi segítségre, fegyveres erőre, törvényekre számíthatnánk.
Milyen jó, hogy a Pásztorunk is velünk van, és a farkasokkal Ő maga vív meg életre-halálra helyettünk. „A Jó Pásztor életét adja a juhokért” - biztosít Jézus az Igében. Mi már tudjuk, hogy ez valóban meg is történt: a Jó Pásztor valóban életét adta a juhokért, bebizonyította az önfeláldozásig menő szeretetét és hűségét.
De éppen az a csodálatos, hogy Jézus irántunk való szeretetének nincs vége a nagypéntekkel, az Ő halálával, hanem a feltámadott Krisztus hűsége, szeretete és segítsége ma is továbbkísér bennünket minden napon, életünk minden változása közepette.
Azt mondja végül Jézus: „ismerem az enyéimet, és engem is ismernek az enyéim”. Gondoltál-e már arra, milyen nagy áldás az rád nézve, amit Jézus mond, hogy Ő ismer téged. Bizalom, biztonság és elő reménység!
A végidők reménysége is a nyájhoz kapcsolódik, az utolsó ítéletben a jó pásztor elválasztja egymástól a jókat és a gonoszokat, mint a bárányokat és a kecskéket:
Amikor pedig eljön az Emberfia az ő dicsőségében és vele mind a szent angyalok, akkor elfoglalja majd dicsőségének trónusát. Elébe gyűjtetnek mind a népek, és elválasztja őket egymástól, miként a pásztor elválasztja a juhokat a kecskéktől. A juhokat jobb keze felől, a kecskéket pedig bal keze felől állítja. Akkor ezt mondja a király a jobb keze felől állóknak: Gyertek, én Atyámnak áldottai, örököljétek azt az országot, amely számotokra készíttetett a világ teremtésétől fogva. Mert éheztem, és ennem adtatok, szomjaztam, és innom adtatok, jövevény voltam, és befogadtatok engem, mezítelen voltam, és felruháztatok, beteg voltam, és meglátogattatok, fogoly voltam, és eljöttetek hozzám.” Mt 25,31-36
KÉRDÉSEK BESZÉLGETÉSHEZ
1.    Miért lett a hétköznapi szóhasználatban a bárányból birka? Miért pejoratív értelemben használatos ez a kifejezés világi környezetben?

2.    Előfordult-e már veled, hogy a Krisztus nyájához való tartozásod miatt „lebirkáztak”?  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése