2017. október 12., csütörtök

6. A gyülekezet küldetése Isten dicsőségének munkálása

A gyülekezet küldetése Isten dicsőségének munkálása
Az öt memoriter a témához:
De én is mondom neked, hogy te Péter vagy, és én ezen a kősziklán építem fel az egyházamat, és a pokol kapui sem vesznek rajta diadalmat.” Mt 16,18
De majd megtelik a föld az ÚR dicsőségének ismeretével, ahogyan a tengert a víz betölti.” Hab 2,14
Úgy tündököljék a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák a ti jó tetteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat.” Mt 5,16
Általa szabad utunk van hitben ahhoz a kegyelemhez, amelyben állunk, és dicsekszünk az Isten dicsőségének reménységével.” Róma 5,2
Az éjszaka múlóban, a nappal pedig elközelgett, vessük le azért a sötétség cselekedeteit, és öltsük fel a világosság fegyvereit. Tisztességesen járjunk, amint illik nappal, nem dorbézolásokban és részegeskedésekben, nem paráználkodásokban és kicsapongásokban, nem viszálykodásban és irigységben, hanem öltözzétek fel az Úr Jézus Krisztust, és a testet ne tápláljátok a kívánságokra.” Róma 13,12-14

I.                Isten Országa és az Egyház
Az Isten Országát a Biblia négyféle értelemben használja:
-        általános értelemben (1Krón 29,11; Zsolt 145,13; Mt 28,18)
-        a dávidi/messiási uralomra (2Sám 7,12-16; Jel 20)
-        Isten Országának titkáról szólva (Mt 13)
-        Lelki uralomként (Kol 1,12-13).
Ha mindezeket végig vesszük azt látjuk, hogy mivel az egyház ebben a világban van, így Isten uralma alatt van. Krisztus eljövendő ezeréves uralmában az egyház is részt vesz majd. Mivel az egyház a keresztyénség része, ezért részese az Isten Országa titkának is. Az igaz egyház pedig Krisztus teste, ezért azonos Isten Országának lelki uralmával.
A földi egyház úgy tölti be küldetését, ahogyan munkálkodik az Isten Országának megvalósulásán! Minél inkább jelenvalóvá teszi Isten királyi uralmát, annál közelebb kerül feladata beteljesedéséhez. Az egyháznak nem csak hirdetnie kell Isten uralmát, hanem munkálkodnia rajta, és megvalósítani már ebben a világban.
Az Egyház és a gyülekezet egész léte az Isten Országa felé kell, hogy haladjon. Ha távolodni kezd tőle, akkor elveszíti léte értelmét! Az egyház missziója, tanítása, istentisztelete, közösséggyakorlása, diakóniája mind-mind ebben nyeri el értelmét!

II.              Isten uralmának és Isten dicsőségének összefüggése
Az Isten jelenléte és uralma már az ószövetségi gondolkodásban összetartozott (Zsolt 93). S mivel eleve Isten jelenlététől elválaszthatatlan az Ő dicsősége, ezért Isten uralma és Isten dicsősége ott valósul meg és van jelen, ahol Isten van. Bibliai értelemben tehát Isten uralmának megvalósulása nem más, mint Isten jelenvalóvá tétele. Ha úgy tetszik Isten jelenlétének elfogadása, és uralmának tudomásulvétele. Ahol Isten jelen van, ott megjelenik az Ő dicsősége is. Ahol Ő uralkodik, ott dicsősége is nyilvánvaló lesz.
A kör igazán akkor záródik be, ha választ adunk arra a kérdésre: hogyan tudjuk jelenvalóvá tenni Istent az életünkben?! S az egyház missziója, tanítása, istentisztelete, közösséggyakorlása a válasz!
Isten dicsősége az Ószövetségben azt jelenti, hogy súlya, tekintélye van (kabód). Ezért ez  nem hiúsági kérdés Istennél, hogy Ő a saját dicsőségét ilyen fontosnak tartja, hanem a kellő tekintély, és tisztelet kérdése!  

III.            Az egyház küldetésének kiindulópontja
1.    Az Egyház küldetésének kiindulópontja az, amivel az Atya elküldte a Fiút. Az Atya feladattal küldte erre a világra a Fiút. „Ezeket mondta Jézus, majd föltekintett az égre, és így szólt: Atyám, eljött az óra, dicsőítsd meg a te Fiadat, hogy a te Fiad is dicsőítsen téged” (Jn 17,1) majd nemsokkal később: „Én dicsőítettelek téged e földön, elvégeztem a munkát, amelyet rám bíztál, hogy végezzek.” (Jn 17,4).
2.    Hol dicsőíttetett meg Krisztus igazán? A golgotai kereszten!
3.    Jézus azt mondja a Lélekről, hogy azért kell eljönnie, mert „Ő engem dicsőít majd, mert az enyémből vesz, és kijelenti nektek.” (Jn 16,14). Tehát a Lélek kitöltetésének is az Isten dicsősége volt a célja.
4.    Jézus Krisztus pedig arról tesz bizonyságot, hogy a mi keresztyénségünk lényege sem lehet más, mint Isten dicsőségének szolgálata: „Abban dicsőíttetik meg az én Atyám, hogy sok gyümölcsöt teremtek, és a tanítványaim lesztek.” (Jn 15,8)

IV.            Isten dicsősége a mai gyülekezeti életben
Kálvin egész munkássága arra ad nekünk példát, hogy alázatosan mindig mindenben Istennek adjunk dicsőséget! Kálvin erre használta a Laus Deo és a Soli Deo Gloria kifejezéseket.
Isten ma is azt üzeni: „Önmagamért, önmagamért cselekszem. Hogyan szentségteleníthetnétek meg? Dicsőségemet másnak nem adom!” (Ézs 48,11)!
KÉRDÉSEK BESZÉLGETÉSHEZ
1.    Mi hogyan adjuk meg Istennek az Őt megillető dicsőséget: magánéletünkben, családunkban, munkánkban, gyülekezetünkben?

2.    Látható-e rajtunk Isten dicsősége?  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése