3Mózes 15.

Ha azt kérdezem: Mi tud gusztustalan lenni? Akkor a válaszadók között lesz, aki bizonyos ételeket fog felsorolni; lesz, aki betegségekről beszél majd; vagy pogány szokásokról; mások esetleg valamely állatot említenek meg; esetleg a halállal kapcsolatos dolgok kerülnek szóba. S ott vannak a szexualitással kapcsolatos dolgok… Annak egészséges, természetes rendje is tisztátalannak számít, hát még ha betegség kapcsolódik hozzá, ami esetlegesen azt is magában hordja, hogy fertőző lehet másokra is. Ebben a fejezetben leírtakban a mai olvasó számára elsődlegesen ez a veszélyforrás, s az ettől való félelem sejlik fel alapvetően. Az élet továbbadása, az új életek világrajötte, és így a jövő generáció egészsége a tét mind az ókori, mind a mai ember életében, ha a szexualitásról van szó. Istennek erre is van gondja!

A vallástörténeti ismeretekkel rendelkezők hozzáteszik, hogy mindezeken túl a termékenységi kultuszok Egyiptomban, Babilonban, Asszíriában, Föníciában – mindenütt a túlhangsúlyozott szexualitásra épültek. Így pedig a szexualitás és a szexuális úton terjedő betegségek a testi és a lelki paráznasággal kapcsolódtak össze. Ezért válik a testiség fokozottan tisztátalanná a Választott Nép számára… A túlhangsúlyozott szexualitás ma sem Istentől van!

A tisztátalanság kizár a társadalmi és a kultuszi közösségből is. A tisztulásnak így gyakorlati haszna van a hívő számára. De miért kell ilyen szigorúan kirekeszteni a tisztátalant, és azt is, akit tisztátalanná tesz? Indoklásként az szerepel ebben a fejezetben, hogy „Így óvjátok Izrael fiait a tisztátalanságtól, hogy meg ne haljanak tisztátalanságuk miatt, tisztátalanná téve hajlékomat, amely közöttük van.” (3Móz 15,31). Tehát Isten szentsége és tisztasága kötelez minket tisztaságra és szentségre – ma is.

„Atyám, kezedbe teszem le az én lelkem!” (Lk 23,46)

Jézus kereszten elmondott imádságának záró szavai ezek. A szüntelen imádságra, ha tudunk példát hozni a Szentírásból, akkor Jézust kell felmutatnunk. A közte és az Atya között lévő bizalmas viszony a halál pillanatában is megmaradt – sőt ha lehet ilyet mondani, akkor fokozódott is! Hiszen nem csak azt jelentik ezek a szavak a kereszten, hogy most is Benned bízom, hanem a végsőkig, a halálig való kitartást és hűséget mutatják meg mindenki számára. Ezért érthetetlen a két szövetség ellentétéről beszélni (törvény - evangélium), és az Atyát és a Fiút egymással szembefordítani (szigorú, kegyetlen, bosszúálló Atya – kedves, megértő, szerető Fiú, Pl: Gnózisban)! Az Atya és a Fiú az emberiség bűnéért bemutatott áldozatban is egyek! Te milyen viszonyban vagy az Istennel az áldások közepette, és milyen Vele a kapcsolatod a nehéz, gondterhes időkben?

Jézus itt is a zsoltáros szavaira utal: „Kezedre bízom lelkemet, te váltasz meg engem, Uram, igaz Isten!” (Zsolt 31,6). E szavak előtt a zsoltáros szabadításért könyörög a gonoszok csapdájából (Zsolt 31,5), majd elmondja, hogy egyedül az Istenben bízik, ezért Hozzá fordul segítségért. Jézus a gonoszság, a bűn és az ítélet súlya alatt is az Atyával való bensőséges szeretetközösségben marad. Nem tagadja meg Őt, nem fordul ellene, a félelem és a fájdalom nem eltávolítja az Atyától, hanem közelebb viszi Hozzá! Téged közelebb visznek a szenvedések Istenhez, vagy megkeményítenek, eltávolítanak Tőle?

A megszólítás a Jézustól megszokott, de más, mint a zsoltárban. Jézus természet szerint szólíthatja így az Istent. Az Ő halála pedig lehetővé teszi nekünk is, hogy így szólítsuk a világ Teremtőjét! S minél bensőségesebb a kapcsolatunk Istennel, annál természetesebb módon tudjuk Őt így szólítani.

Az Őt gyalázó és megfeszítő bűnösök, a vele együtt szenvedő bűnös, az édesanyja és a szeretett tanítvány, a saját szenvedése, saját beteljesedő küldetése után most Jézus a saját lelkét adja vissza Atyjának. Így nem csak biztonságba helyezi lelkét, hanem biztosítja a diadalt a halál felett is. A János evangéliumának párhuzamos helyén az szerepel, szó szerint: „és átadta lelkét”, amit van, aki úgy értelmez, hogy az embereknek. De éppen itt látjuk a lukácsi leírásban, hogy ennek nincs létjogosultsága, amit csak megerősít János evangéliumának folytatása, amikor a feltámadott Úr a tanítványokra lehel, hogy vegyenek Szentlelket (Jn 20,22)! Jézus nem szól a felvett emberi testéről, csak lelkéről, életéről szól, mégis tudjuk, hogy teste sem láthat rothadást – feltámad! Ott a kereszten kiderült, hogy Jézusnak kik és mi a fontos; arról szólt, ami foglalkoztatta Őt. De mi foglalkoztat minket? Mi fontos a mi számunkra?   

„Elvégeztetett” (Jn 19,30)

Végigjárva a szenvedés útját, a kereszt magasságából visszatekintve Jézus azt mondja: „Elvégeztetett”. Nem kérdezi, hogy szerintetek sikerült elvégezni? Sőt nem is azt mondja, hogy elvégeztem! Hiszen az Atyával közösségben van most is, s ott van a Szentlélek ereje. Ő csak tényként megállapítja: az isteni oldalról az ember megváltásáért minden elvégeztetett! A megváltás csodálatos műve ezzel kész. Nem volt hiába az Ő élete, és nincs hiába a halála sem – betöltötte küldetését.

Az ember ehhez semmit nem tud hozzátenni: sem cselekedeteivel, sem szavaival, sem megtérésével – ezt az ember csak hittel elfogadni tudja. A megváltás mindenkiért végbement, mégis csak azok menekülnek meg általa, akik ezt hittel megragadják. Nagy kísértése az embernek az is, hogy a Krisztus kereszthalálából elvegyen: azt gondolva, hogy az nem tett teljesen eleget az ő bűnéért. Ilyenkor jönnek mások „fölös jócselekedetei”, vagy a „tisztítótűzben” önmagáért eleget tévő ember képe. De ezeket Krisztus egyetlen szóval visszautasítja, mert azt mondja „Elvégeztetett”. Ami a mi megváltásunkra szükséges volt, az elvégeztetett. Fogadjuk ezt el Őtőle, aki majd az utolsó ítéletnél ezt el fogja dönteni!

Az ott állók hallják Jézus szavát, hiszen az evangélista is hallja. De mit értenek belőle? Elvégeztetett a főpapok gonosz terve? Céljához ért Róma minden potenciális ellenlábast megsemmisítő politikája? Megsemmisült a hamis próféta, vége a hamis Messiásnak? Mit gondolhattak ebből az egy szóból az ott állók? Sejtették, hogy az Ő megváltásukról van? Te hogy érted Jézusnak ezt a mondatát? A te életed átformálja ez az egyetlen szó?

„Szomjúhozom” (Jn 19,28)

Jézus ezt akkor mondja, amikor élete „célhoz ért” (passzív perfekt indicativus – kifejezi azt, ami már megtörtént), amikor mindazt, amit az Atya rábízott azt „véghezvitte” (passzív aorisztosz coniuctivus – hangsúlyozza a célt, ami hirtelen be fog következni). A mi Urunk „a már megtörtént és a még hátralévő isteni elrendelések, az Írás által előre bejelentett események között van halála előtti pillanatban is, nem pedig az emberi önkénynek vagy a természeti folyamatoknak alárendelve” (Bolyki). Kizárólag a mennyei Atyának van alárendelve, ezért minden evilágitól szabad! Jézus halálával erre hív minket is: szabaduljunk fel e világ hatalmasságai alól: a Sátán, a bűn és saját vágyaink alól…

Jézus szomjas: ez a megkorbácsolás után keresztre feszített embernél érthető – sok vért vesztett a tűző napon, pótolnia kell a folyadékot. Mégis megdöbbentő, hogy szomjasan hal meg, aki az élet vizét adja (Jn 4,14), és inni ad a szomjazónak (Jn 7,37). Mégis tudatában van annak, tehát nem ösztöneinek engedve cselekszik, hogy neki ki kell innia azt a poharat, amelyet az Atya adott neki (Jn 18,11). Ezért Ő sokkal inkább az Atya akaratának cselekvésére szomjazik (Jn 4,34)! Nekünk is az Atya akaratát kell keresnünk, ha Jézust akarjuk követni!

Beteljesedik az Írás: Zsolt 22,16: „Torkom kiszáradt, mint a cserép, nyelvem ínyemhez tapadt”; s a Zsolt 69,22: „Ételembe epét kevertek, szomjúságomban esettel itattak”. A szenvedő igaz így maga Jézus Krisztus lesz, s az Ő szenvedésében nyeri el az értelmét minden szenvedés, amely az igazakat éri. A világ szereti megkerülni a halált. Nagypénteken is inkább dolgozik, hogy húsvétkor ünnepelhessen – csakhogy halál nélkül nincs feltámadás, nagypéntek nélkül nincs húsvét!

A katonák italából, a borecetből (latinul: posca) kínálják meg Jézust, amit elfogad. A frissítőből iszik, ami a szenvedések meghosszabbítását, még teljesebb átélését segítik, de a mirhás bort, ami kábító ital volt, azt elutasította (Mk 15,23) – Ő nem látszat megváltást kínál, hanem valóságos szabadulást! Jánosnál a katonák nem nádra tűzik a szivacsot, hanem izsópra, ami emlékeztet arra, hogy a pászkabárány vérét izsóppal kenték az ajtófélfára – így a szabadulás szimbóluma. De emlékeztet a tisztulási szertartásokra is: a poklos tisztulási rítusára (3Móz 14), ahol szintén izsópot használnak – s így a tisztulás jelképe is! Jézus a kereszten amit tesz, értünk teszi: miattunk utasít vissza és fogad el dolgokat… Becsüljük meg az Ő útmutatását, hogy mi is utat mutathassunk másoknak!

A mi szomjúságunk sem a világ kínálta megelégülésre, élvezetekre kell, hogy irányuljon, hanem az Atya akaratának cselekvésére. Ezért mondja Jézus a Hegyi Beszédben: „Boldogok, akik éheznek és szomjaznak az igazságra, mert ők megelégíttetnek” (Mt 5,6). Az Isten igazságára kell szomjaznunk, hogy megelégedettséget nyerhessünk. S Jézus szomjúságában is nekünk ad példát, akármit ne fogadjunk el! De, ha Isten csillapítja kijelentésével, azok beteljesülésével a mi szomjúságunkat, akkor azt fogadjuk el – mert akkor boldogok vagyunk, akkor helyünk van az Ő szentjei között!

„Éli, Éli, lamma szabaktani?” (Mt 27,46; Mk 16,34)

Hányan kérdezik ma is: Istenem, miért hagytál el? Miért vagyok beteg, szegény, miért hal meg akit szeretek… Miért nem törődik velem Isten? S most azt halljuk, hogy Jézus is ezt mondja??

Ne felejtsük, Jézus imádkozik a kereszten – kapcsolatban van az Atyával. Mindent megbeszél Vele! A 22. zsoltárt is imádságként mondja el Jézus, mint az üldözött, és jogtalanul elítélt igaz kálváriáját…

A körülötte állók mégsem értik! Ők kívül vannak ezen a kapcsolaton. Ez az imádság nem az ő imájuk… Jézus talán nem is akarja, hogy megértsék: héberül mondja (legalábbis Máté szerint) – ez az Ő bensőséges ügye az Atyával! Ez nem Sámson fájdalmas felismerése, hogy hoppá, elhagyott az Isten.

Miért mondja Jézus azt, hogy elhagyta Őt az Isten? A magára vett bűn miatt Isten nem tudott Vele közösséget vállalni – elhagyta Őt, hogy minket ne kelljen soha elhagynia! A megváltás szent titka ez! A bűneset után tudhatta az ember, hogy halált érdemel, Isten mégsem büntette őt – hanem Fiát büntette helyettünk!

A modern ember, aki eltávolodott Istentől, mert „nem volt szüksége Rá” – most egyedül van a bűnével és a félelmével, a halállal és a gyásszal; de nem tud vele mit kezdeni. Krisztus viszont mindannyiunk segítségére siet, mert szeret minket. Aki hittel belekapaszkodik a keresztbe, az átéli a megbocsátás csodáját!

„Asszony, íme, a te Fiad”; „Íme a te anyád!” (Jn 19,26-27)

A kereszt alatt nem csak a halált osztó katonák, és a gúnyt, szidalmazást árasztó gyűlölködők vannak ott – hanem ott vannak azok, akik bizalmas kapcsolatban vannak Jézussal. Ott vannak az új életet nyert, megszabadított asszonyok (Mk 16,9; Lk 9,2), akik nem már tudtak elszakadni Jézustól. Ott van a szeretett tanítvány, aki Jézus életében az Ő bizalmasa (13,23-25), halálában a titok buzgó megismerője (Jn 20,3-10), feltámadása után pedig hűséges tanúja a történteknek (Jn 19,35; 21,24). Ott van Mária, az édesanya, aki ugyanolyan bensőséges viszonyban van fiával itt a kereszt alatt is, mint volt a kánai menyegzőn (2,1-11).

Megállni a kereszt alatt ez különösen megrendítő. Megállni és kiszakadni a világi dolgok cselekvéséből. Megállni és átélni a meghaló Megváltó és az életet nyerő bűnös drámáját. Megállni és állva maradni – kegyelemből; nem elesni az ítélet miatt! Megállni hűséggel, mert mindvégig követtük Őt…

János úgy írja le a történteket, hogy akiket Jézus kiemel az ott állók közül, azokat nem nevükön nevezi meg: „szeretett tanítvány”, „Jézus anyja” „asszony”. Mert nem a személyük a fontos, hanem a Jézushoz való viszonyuk! Mi kik vagyunk ott a kereszt alatt?

A kereszt mellett új család születik, nem a vér szerinti rokonság, hanem a Jézushoz való kapcsolat a fontos – a Jézus vére szerinti kapcsolat: az egyház! Az anyát bízza a tanítványra – magához is veszi. De több ez a fiú gondoskodásánál az anyjáról, itt a Hozzá hűségesek egységbe vonásáról, az egyház születéséről, értelméről, lényegéről van szó!

Jézus a keresztje alatt állókra rábíz valamit, megbízatást kapnak a Mestertől, mert az új élet nem lehet tétlen. Nincs tanítványság megbízatás nélkül: nincsenek feladat, küldetés nélküli keresztyének! Jézus neked is feladatot, megbízatást adott, ad a kereszten!

Jézus a keresztje alatt állókra rábíz valakit. Neked van-e valakid, akit a Mester a keresztről bízott rád?      

"Bizony, mondom néked, ma velem leszel a paradicsomban." (Lk23,43)

Washington 1864-65 Ford színházban egy nagy színész dinasztia három tagja, testvérek játsszák a színpadon Shakespeare Julius Cézárját, John Booth – Marcus Antoniust, Edwin Booth – Brutust, Junius Booth – Cassius-t alakítja. 100 előadással majd világrekordot is döntenek, édesapjuk álma válik valóra, ha láthatná. Mikor a politika viharokban magával ragadják John-t, s az egyik előadáson lelövi Abraham Lincolnt, az USA első elnökét. Ketten, John és Edwin ugyanabban a helyzetben, amely mindkettőnek végzetes, de mást hoz. Juniusnak nem a színház az élettere, de Edwin ezzel mindent elveszt. Néhány hónappal később New Jersey vasútállomásán egy különös eset hozza vissza az életbe. A nagy tömegben egy fiatalember lába becsúszik a szerelvény és a peron közé, s ő kabátjánál fogva kirántja a biztos halálból az éppen induló vonat alól. A fiatalember felismeri és sűrűn hálálkodik, de ő csak két hét múlva érti meg mi történt, amikor levelet kap a fiú nagybátyjától. A fiú Robert Lincoln volt az elnök fia. Ott van a választás lehetősége, de valahogy mégis érezzük ez nem csak a két fiú döntésén múlik.

Jézus két elítélt bűnöző között a kereszten. Gonosztevők ilyen érzékletesen adja vissza az írás. Mögöttük emberei életek tönkretétele, bántalmazás, irgalmatlanság. S most ég és föld között kifeszítve a nagy nyilvánosság előtt véget érni látszik a gonosz tettek sorozata. Sok kell ahhoz, hogy nyilvánosságra kerüljön egy gonosz tett, a kisebbeket olyan jól el tudjuk mi is sunnyogni, ki lehet magyarázni jó szándékkal is. S ha egyszer már megúsztam jöhet a következő, keresztülgázolhatok mindenkin. Hajszálnyi a különbség, ami eldönti, hogyan reagálnak a megfeszítésre. Ha mindenki gúnyolódik, s ez a közhangulat, akkor én miért lennék más. Ha mindenki hazahordja a munkahelyről a „fölösleges” apróságokat. Ha mindenki szidja a politikusokat. Ha mindenki hordja a legújabb híreket, pletykál. Ha mindenki emlékszik még XY vétkére. Ha mindenki Igébe ágyazza a sértéseit. Ha már évek óta elől járok a csúfolódásban, beszólogatásban, most miért változtatnék. Nem te vagy a Krisztus? Mentsd meg magadat és minket is. Ez az a hajszál, ami elválasztja a két azonos helyzetűt, az hogy köztük ott van Jézus. S ne ámítsuk magunkat, sokszor mi is kígyóvá változunk át s a tömeggel együtt sziszegünk megszokásból, ahelyett, hogy Krisztusra tekintenénk és Hozzá válnánk hasonlóvá.

Mit keres itt Jézus, a mi hatalmas Istenünk? Aki minden könnyet letörölt. Most miért nem mozdul, lesz állhatna a keresztről. Vakító fájdalmak közepette tűri, hogy gúnyolják. Nem így kellene véget érnie ennek a történetnek. De ki mondta, hogy véget ér? Jézus újra megszólal, s ez már azaz ismerős hang. Nem úgy beszél mint az írástudók, hanem mint akinek hatalma van: Bizony, mondom néked, ma velem leszel a paradicsomban. 15*15-ös üvegkalitkában 160 gyerekkel majd teljes hangerőre kellett állítani, s mikor jött az szó szerinti Bibliai rész egy pisszenést se hallottunk. Másik iskolában a tanító néni észrevételezi ugyanezt. Vesztőhelyről a mennyországba? Lehetséges? Nem igazságtalan, hiszen semmit nem tett érte? Összetörve, szenvedések közepette is Jézus teljhatalommal szól. Isten és megváltó, aki szeretettel fordul az őt kereső felé. Talán ezt mondaná nekem is, pedig tudja mikre vagyok képes, honnan jöttem. Bizonyára ezt mondaná, annak is, aki mindig bánt. Akkor én miért ítélem el, ha Jézusnak még ez is lehetséges? A szeretet mindent megváltoztat, 5-esemnek nehéz gyerekkora volt zugivó anyuka, veszélyeztette a testi épségüket is, gyakran mesél róla, most új történettel jött, két tízezres mutatott, amit a Londonból hazalátogató anyukájától kapott, s elmesélte, hogy a fagyizóban, az anyukája csokis és wiskys fagyit kért, majd a gyerekeire nézet és javította csoki puncsra.

De annak, hogy megnyíljon szemünk előtt a menny kapuja, hogy meglássuk Isten dicsőségének teljességét, azaz, hogy Jézus kimondhassa ezeket a szavakat előzménye van. Ára van annak, hogy a kegyelem működni tudjon, hagynunk kell, mert Ő nem jön erőszakkal. Ez az ár nyilvánvaló a lator szavaiból, több kiderül ebből, minthogy ő nem állt be a gúnyolók közé: Nem féled az Istent? Hiszen te is ugyanazon ítélet alatt vagy! Mi ugyan jogosan, mert tetteink méltó büntetését kapjuk, de ő semmi rosszat sem követett el. Jézus, emlékezzél meg rólam, amikor eljössz királyságodba. Tudja, hogy nyilvánvalóan bűnös. Érdekes különbség ez a báb előadásoknál, nem egyházi iskolákban mikor Ibolya megkérdezi, hogy ti szoktatok-e rosszat tenni, egyértelmű a válasz: Nem. 5-esekkel beszélgettünk, s meg tudták nevezni, melyik az a tanáruk, aki kért már tőlük bocsánatot. S melyikünk ne szeretné fényezni magát? Tudja kicsoda Jézus. Nagyon sokat tud róla: bűntelen, a nevét, s hogy visszajön. Mindez nem az ítéletből derült ki számára. Lehet, hogy ott volt valamelyik csodánál, lehet, hogy hallotta Jézust már korábban tanítani. Ez a tudás több mint, amit be lehet magolni. Ez az a tudás, amit már használtál. Sorra szedhetnénk mi az a tulajdonsága Jézusnak, amit már kimondtam mások előtt is, amiről vallást tettem, hogy Ő is vallást tehessen rólam a mennyei Atya előtt. Te felismernéd-e? S miről? A hangjáról, mint Mária a sírkertben? Hányan kiabálnak az ég felé öklöt rázva, hogy szólj hozzám Isten. Várjuk-e még, hogy visszajöjjön? Készülünk-e a teljességre? 2014 Hollywoodban a Biblia éve több Bibliai témájú filmet is készítenek idén. Gyönyörűek, elgondolkodtatók, elképesztő technikai háttérrel, de fel kellett tenni a kérdést a Noé film után is, hogy egy keresztyén mennyiben másként készítette volna el a filmet. Jobbára nagyon egyszerű lesz a válasz, felismerhető-e benne Isten, akit személyesen mi is ismerünk, akivel naponként beszélünk.

Istenünk ezt a tiszta, őszinte hitvallást megszenteli szavával. Bizony, mondom néked, ma velem leszel a paradicsomban.

1.     Van paradicsom, amit szem nem látott, ember szíve el se gondolt. A szentírási történetek ott kezdődnek és ott érnek véget. Ahol a szívünk megtelik hálával, ahol nincsenek konfliktusok, ahol tapasztalható Istenünk jelenléte. Vallásosságunkban magunkkal hozzuk, a helyhez ragaszkodást, ahol történt valami fontos, de ez valami egészen más lesz.

2.     Vele együtt be lehet oda jutni. Valójában csakis vele együtt, s ha nem szépítjük az Ő holttestén át lehet oda bejutni. Még az is bejuthat, aki a hibáit helyrehozni már nem lenne képes. Ez ad erőt a bizonyságtételre. Akikért imádkozunk, s semmi nyomát nem látjuk az életükben a nagy fordulatnak. Ha az utolsó percben a keresztfán függve lehetséges volt, akkor miért maradnának visszhangtalanul a mi küzdelmeink. Nélküle még a mennyország se kell. – operett. Valójában Jézus nélkül eretnekség, beteges hit minden próbálkozás.

3.     Még ma. Azonnal, nem kell a megszokott halogatásokkal működnie a dolognak. Ma még nem: mert fáradt, fontos dolog, nem tehetem meg, ugye megérted… Semmilyen akadálya nincs. Ez Isten személyes ajándéka. Sokszor azzal vigasztaljuk a gyászt hordozókat, hogy majd odaát találkoznak szeretteikkel, de Istenünknek ennél hatásosabb vigasztalása van: Vele leszünk.  

Jézusnak ezt a mondatát a gonosztevők életének vége   igazán hangsúlyossá. Látják Jézust meghalni. Hallják a szavait, látják a természet jeleit, s mikor eljönnek az őrök és eltörik a lábszár csontjaikat, már csak pár percük van. Szoktuk mondani, nem a haláltól félek, hanem a meghalástól. Kiszolgáltatottság, fájdalmak, elhagyatottság, ki visz át a túlsó partra? Senki így nem hallt még meg, hogy előtte maga a szabadítást éppen végző világ megváltója mondta volna neki: Bizony, mondom néked, ma velem leszel a paradicsomban. Booth testvérek közötti különbség nyilvánvaló volt. S itt is az. A fantasztikus, ebben az, hogy nem rajtuk múlott igazán. S hatalmas reménységünk lehet, mert velünk is így van. Szeret az Isten érezzük, éljük, hirdetjük. Ha csak mi emberileg küzdenénk, próbálkoznánk, biztos itt-ott elhibáznánk. De valójában Isten tenyerén vagyunk, aki még a kereszten függve is… Áldjuk ezért Őt! Ámen!

Nagypénteki Imádság

Krisztus meghalt mindenekért, hogy a kik élnek, ezután ne éljenek magoknak, hanem annak, a ki ő érettök meghalt és feltámadott. 2Kor 5,15.

„Rólad emlékezem e nevezetes napon, megváltó Krisztusom! E napon feszítettek téged keresztfára, téged, kinek szájában álnokság nem találtaték. Szörnyűség, hogy oly dühösen üldöztek téged a rossz emberek, - de imádandó vagy te, hogy kész valál meghalni az igazságért!

Adj nekem is erőt, megváltó Krisztusom, hogy én is bizonyságot tehessek az igazságról. Én is találkozhatom még Júdásokkal, Kajafásokkal, Pilátusokkal; mert a mai világban is vannak ezekhez hasonló gonosz emberek, - adjad, óh Jézus, hogy akkor lelked elevenítsen s állhatatosságra vezéreljen. Nem feszítenek ugyan már ma senkit keresztre, de azért még ma is gyakran megesik, hogy az igazságért küzdő jó ember halálra hurcoltatik. Óh kedves Jézus, cselekedjed, hogy akik az igazságot terjesztvén az emberiség közjaváért munkálkodnak, minél kevésbé üldöztessenek, és ha üldöztetnek s halálra kerestetnek, bátran megharcolhassák a nemes harcot, s hitüket mindvégig megtarthassák.

Cselekedjed, hogy én is tántorgás nélkül járhassak nyomdokaidon, és ha utol nem érhetlek is, legalább távolról követhesselek. Vezess mindinkább kötelességeim ismeretére s emberi méltóságom érzésére. Győzz meg afelől, hogy bármily kicsiny s észrevétlen tagja vagyok is az emberi társaságnak, azért én sok jót tehetek s kell is tennem, hogy hű tanítványod lehessek. Buzdíts felebarátaim szeretetére, hogy úgy tekintsem őket mint testvéreimet, s jóllétükért – ha a szükség úgy kívánja – meghalni is kész legyek, mint kész voltál te, óh emberek dicső megváltója! – És minthogy legszívesebb igyekezetem mellett is sok részben gyarló és bűnös ember vagyok: piros véred, - mely Golgotán a megátkozott földre hullott – legyen rám nézve a mennyei Atya irgalmának bőséges forrása, melyből a bűnbocsánat édes reménye buzogjon számomra, hogy nyugodtan hordozhassam keresztemet, s halálom idején bizodalommal ajánlhassam lelkemet a mennyei Atya kezeibe, mondván: Atyám, kezeidbe ajánlom lelkemet. Ámen.”

(Nagypénteki imádság, In: Fördős Lajos: Buzgóság szárnyai melyeken a kegyes lélek Istenhez emelkedik. Imádságok reformált keresztyének számára. 18. Kiadás. Bp. 1914.)

„Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek” (Lk 23,34)

A kereszten mondja ezt a mi Urunk Jézus Krisztus: elárulva, kiszolgáltatva, elítélve, megverve, kigúnyolva, elfáradva, keresztre feszítve, fájdalmak és kínok között, amikor haláltusáját vívja. Isten Fiaként vállalta az emberiség bűnéért azt, hogy Ő legyen az engesztelő áldozat, az igazi páska bárány, akinek a vére megszabadít a bűntől. Ha menekülni akarunk az eljövendő harag elől, akkor mi sem mehetünk máshová, csakis Krisztus keresztjéhez. Minket is az Ő áldozata tud megmenteni!

Jézus a szenvedéstörténet jelentős részében néma marad – teljesítve ezzel mindazt, ami meg van írva Róla. A kereszten mégsem marad szótlan – pedig hallgathatna dacból, félelemből vagy fájdalomból, esetleg hang nélkül imádkozhatna… Ő mégis megszólal! Az Ő Atyjához szól - nem a tömeghez, nem a nép vezetőihez, nem a papokhoz, és nem a katonákhoz szól; hanem Istenhez! Nem perel, nem átkozódik, nem magát igazolja, nem ártatlanságát bizonyítja, nem kiabál, nem „látványosan szenved”, hogy megsajnálják, nem segítségért esedezik; hanem imádkozik! Viszont nem Önmagáért imádkozik: erőt kérve, alázatot, vagy kitartást – hanem a bűnösökért! Nem csak az ellenségeiért, nem csak a kereszt alatt állókért, hanem mindannyiunkért, bűnösökért…

Bocsánatért könyörög: nem magának, hanem gyilkosainak, gyalázóinak. Nincs benne sem vád, sem önvád. Nem azt kéri, hogy azért bocsásson meg nekik az Atya, mert nem tudta őket átformálni, és meggyőzni saját küldetéséről. De nem is azt mondja: bocsáss meg nekik, mert olyan gonoszak, hogy én már nem tudok nekik megbocsátani. Nem is azt mondja: Megbocsátok… Hanem közbenjár a bűnösökért! Jézus ugyanis a kereszten nem csak áldozat, hanem Ő maga a főpap is, aki engesztelést végez népéért. S az Ő halálában nyeri el az értelmét minden más áldozat… Ő nem csak beszélt róla, nem csak tanította, hogy „Szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok azokért, akik üldöznek titeket” (Mt 5,44); hanem egész életében megélte, s halálában is megtette, hogy követhessük Őt.

A tudatlanságra hivatkozik – miért? Csak tudatában voltak annak, amit tettek? Valóban tudatában voltak cselekedeteiknek, de azok Isten előtti megítélésével nem voltak tisztában. Nem értették, hogy, amit tesznek az bűn! De mi lett volna, ha tudják, hogy bűn, amit tesznek? Csak súlyosbították volna vétküket. A tudatlansággal Krisztus nem csökkenteni akarja vétkeik súlyát, hanem éppen ezzel ítéli meg cselekedetüket megmutatva azt, hogy amit tesznek parancsnak engedve a rómaiak, a törvényre hivatkozva a zsidók, az bűn! A bűn, amit elkövetnek nem szándékos, de mégis bűn – nem a 3Móz 16, hanem a 3Móz 4 áldozata vonatkozik rá. Mi is annyi mindent teszünk, aminek helyességéről meg vagyunk győződve, és nem is sejtjük, hogy az bűn. Krisztus ezért könyörög értünk is.

Ő azért nem menti meg magát leszállva a keresztről, mert nem csak imádkozik a bűnösökért, hanem áldozatával el is fedezi vétküket – s így ment meg másokat. Krisztusnak ugyanis a kereszten nem az emberekkel van tusája, hanem a Gonosszal, aki az embereket mozgatja. Az Isten ellenségével, aki el akarja pusztítani a Megváltót, aki semmivé akarja tenni a megváltást, aki hiábavalóvá szeretné tenni Jézus halálát. A Gonosz halálos sebet kapva ma is azon áskálódik, hogy a megváltásról, a bűnbocsánat lehetőségéről elvonja az ember figyelmét. Az Isten ellensége veled is próbálkozik – ne hallgass rá! Gyakorold azt, amire Jézus tanított: „bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek” (Mt 6,12)!

Mi történt Nagypénteken?

A válasz egyszerű, ha csak a történelmi tényre szorítkozunk: Meghalt a názáreti Jézus!

De, érdemes egy kicsit árnyalni a képet.

Jézus ugyanis a próféták által megígért Messiás (görögül: Khrisztosz, latinosan: Christus, magyarul: Krisztus, ami Felkentet jelent). Mit jelent ez? Azt, hogy Jézus születése előtt évszázadokkal már jövendölések hangzottak el arról: eljön majd a Szabadító, akit Isten népe testi-lelki szabadítására küld. Ezért várták Jézustól, hogy megszabadítja népét a rómaiaktól. Ezzel szemben ő meghalt… De így megszabadított minden embert a bűn és a halál rabságából! 
Keresztyén hitünk szerint Jézus Isten Fia! Ez még érdekesebbé teszi a nagypénteki eseményeket. A halhatatlan Isten hal ugyanis meg a kereszten! Isten, aki változást nem szenvedhet, hiszen Ő örökkévaló és változhatatlan valóság – most meghalt a kereszten… (Róm 5,8) Senkinek sem volt esélye a halandó embert megszabadítani bűnétől és annak büntetésétől, csak az Isten tehette ezt meg – hiszen Ő mindenható (1Jn 4,10). De igazságos is. S ezért Ő maga vitte fel bűneinket a keresztfára, s hordozta el bűneink büntetését! Az örökkévaló meghalt, hogy a halandó éljen!

Húsvéti hagyományok

          Amennyire népi, annyira pogány? Amennyire modern, annyira istentelen? S csak jönnek, és jönnek az előítéletek az ünnepi szokásokkal kapcsolatban. Főleg a húsvéti szokások gyakori céltáblái az élcelődésnek.

Ha valami régies, népies, akkor kihallatszik belőle a nemzeti büszkeségünk, hogy sokszor valóban csak azért tetszik, mert magyar – de sok értelme nincs. Viszont van egy előnye: ezt már a nagyapáink is így ismerték és használták! S ilyenkor elkezdünk benne értékeket keresni, s fel vagyunk háborodva, ha történészek kimutatják, az általunk ősinek vélt hagyomány csak egy kétszáz éves, ráadásul jelen formájában már egy szerkesztői revízió eredménye… Egy példa: húsvétkor elég gyakran, vagy talán túlságosan is gyakran találkozunk termékenységi versikékkel, amelyekben a nemző erő és a szaporodási képesség kapja a főszerepet.

Ha valami modern, az újdonság erejével hat, ezért hamar divat lesz belőle. Ebben az esetben is keveseket érdekel az igazi érték, hiszen elég egy márkanév hozzá (teszem azt a kölnivíz esetében), vagy egy sztár, aki felvállalja és népszerűsíti az újdonságot. Előnye, hogy tömegek ismerik, értik, érzik a pillanatnak ezt a köznyelvét, hangulatát. Az ilyen modernitásokról az szokott kiderülni, hogy mennyire értékrombolóak, mennyire egészségtelenek, vagy egyenesen mérgezőek - nem csak a testre! Egy példa: interneten terjedő jókívánság, hogy későn felkelős, semmittevős, amilyen húsvétot szeretsz – olyat kívánok neked!

Míg a népi, hajdanában mindenfelé ismert szokásokat, hagyományokat mára szűk rétegek ismerik igazán és használják sajátjukként, nem csak felvett pózként. Addig a jelen divatjai tömegeket mozgatnak meg, de egyáltalán nem biztos, hogy lesz belőlük egy-két évszázad múlva hagyomány, legalább egy szűk réteg számára.

Mit kezdjünk hát az egykori és a mai hagyományokkal, a népi és a modern (ha tetszik urbánus) szokásokkal így húsvétkor?

Minden annyit ér, amennyi tartalmat, értéket beleviszünk! Minden szokás annyit jelent, annyi tartalmat hordoz, amennyit a használói a saját maguk számára, és mások javára kamatoztatni tudnak belőle. Például vannak keresztyén körök, ahol megvetik, sőt elvetik a húsvéti verset, sőt magát a locsolkodást is – ezzel szemben sokkal többet ér, ha valaki Krisztus haláláról és feltámadásáról szóló verssel ajándékozza meg az általa felkeresett családot – s így tesz bizonyságot hitéről. Sőt még az is szimpatikusabb megoldás a teljes elzárkózásnál, ha valaki úgy tesz, mint egy ismerősöm, aki a saját maga fabrikált aktuális versecskével lepi meg húsvéthétfőn rokonait, ismerőseit.

Miénk a menny!

Itt a húsvét – a megújulás, az új élet, és a tavaszi öröm ideje. A tél elmúltával újjá éled a természet: hamarosan virágba borulnak a fák, kivirulnak a rétek, visszatérnek a költöző madarak. Kisüt a nap, eltűnnek a felhők – nem csak az égbolton, hanem depresszióra hajlamos, borongós, bús magyar lelkünk felett is. Hiszen véget ér a böjt, az önmarcangolás, a kesergés, a vezeklés időszaka, s végre eljön az önfeledt boldogság lehetősége.

            Csakhogy a nagypénteki keresztút után sokkal többről szól a húsvéti üzenet. A Krisztus megváltó halálának és új erőt adó feltámadásának hatása nem pusztán a természetben ismerhető fel, hanem sokkal inkább a természetfeletti világába emel minket. Aki minden hiábavalóságot ki tud selejtezni az életéből, és keresztre tudja feszíteni a világot önmagában – s kárnak és szemétnek ítél mindent, ami fontos, Őérte – annak új élete lesz! Aki képes meghalni a bűnnek, és keresztre feszíteni önmagát a világ számára – és eljutni odáig, hogy semmilyen közösséget nem vállal a bűnében fetrengő világgal – az eljutott az Isten Országáig!

            A húsvéti ünnepkör ugyanis éppen arról szól, hogy most már miénk a menny! Krisztus megszabadított minket mindentől, ami megakadályozott abban, hogy bejussunk a Mennyországba. Ráadásul megajándékoz mindazzal, ami pedig szükséges mindahhoz, hogy célba érjen az életünk! Téged is vár a Mennyország, kapuja számodra is nyitva áll – Jézus Krisztus neked is készített ott helyet. Ez életed legnagyobb lehetősége, élj vele. Mert ha lemaradsz, az ajtó bezárul, és te kívül maradsz – akkor viszont az lesz életed legnagyobb vesztesége! A templomok nyitva állnak ezen az ünnepen is, hogy segítsenek neked a felkészülésben… Engedd, hogy ez az ünnep rólad szóljon – a te Mennyországba való belépésed ünnepe legyen!

Áldott húsvéti készülődést kíván: Dr. Sándor Balázs

Keresztyén locsolóversek 2.

Feltámadt a Jézus, mondják az írások.

Vízöntő hétfőre buzognak a források.

Eljöttem hozzátok ifjú létemre,

hogy harmatot öntsek e szép növendékre,

mert, ha meg nem öntöm ezen esztendőben,

nem virágzik szépet nekünk jövendőben.

Virágozzék szépen, ékes virágokkal,

S nyerjen az egekben fényes koronákat.

Zengjen ma boldog hálaének

A mindenség nagy Istenének

Ünneplő lelkünk égbe szállva,

Olvadjon össze hő imába,

Ég, s föld derüljön fel ragyogva,

A Golgotának nagy halottja -

Feltámadott! Feltámadott!

3Mózes 14.

A meggyógyult poklos ember tisztulásának lépései:

1. A polgári életbe való visszatérés, amely a halálból az életbe való visszatérés szimbolikáját használja. A két madarat a nagy engesztelési ünnep rituáléjának két bakjához hasonlóan kell felhasználni: az egyik áldozat, a másik elviszi a betegséget, mint a bűnbak a bűnt. A forrásvíz és a vér eleve tisztít, de itt még megerősítik a tisztaság kifejezését szimbolikus hozzávalókkal. A cédrus ág – a hatalom jelképe (2Kir 14,8-14-ben Jóás története), itt leginkább a gonosz, ártó démonok elűzésében van szerepe. A karmazsin, ami a pajzstetű fészkéből nyert vérszínű fonál – az új erőt jelképezi. Az izsóp ágak egyébként is használatosak a vérrel, vagy vízzel való meghintésre és megtisztításra.

2. A kultuszi közösségbe a megtisztulása után hazatért poklos még nem vehetett részt. Hét napot várnia kellett, majd áldozatot bemutatnia, és a papszenteléshez hasonló szertartással újra felvették a közösségbe.

Mit jelent ez nekünk, ma élő embereknek? Jelenti a gyógyulás reménységét! Nem mondtak le végleg a betegeikről, nem likvidálták őket – csak a közösségben nem vehettek részt. Az egész rituáléban rettentően fontos az irgalom! Van visszaút is. Nem csak kitaszítani tud egy istenfélő, életképes társadalom, hanem visszafogadni is. S jelenti továbbá a visszafogadás szertartásának fontosságát! Aki visszatér, az nem csak besunnyog és leül a hátsó sorban, hanem nyíltan felvállalja a közösség előtt: halott voltam és most élek!

A ház poklossága esetén ugyanúgy kell eljárni, mint a ruha, bőr, vagy edény, esetleg bútor poklossága esetén. Az egészség és az élet védelme érdekében, ha kell, akkor akár le is rombolták! Fontos a tisztaság! A közösség tiszta és feddhetetlen volta – minden szempontból. Ma sokszor azt sem tudjuk egymásról, ki milyen körülmények között, milyen betegségekkel küzd – pedig ez a közösség első szintje! Főleg, ha mindennek a spirituális értelmezését is hozzátesszük. A betegség hátterében ott van a bűn, és megbújnak a démonok – ki kell őket űzni, semmissé kell tenni őket és munkájukat…

PLAKÁT ARCOK – PLAKÁT HARCOK

 Leszaggatott, elcsúfított, összefestett, meggyalázott arcok hirdetik az országban, hogy háború van. Nem éles lőszert használnak, és nem szemtől szemben, sőt még csak lesből sem, hanem sunyi módon akkor, amikor senki nem látja a támadást – úgyis csak az eredmény számít: a károkozás, a lejáratás.

Nyilván, aki beszállt ebbe a harcba, az előre számolt ezzel. Felkészült rá – sőt várja is, hogy na, miként reagálnak az én önreklámomra. Kérdés, hogy fel lehet-e erre készülni. Lelkileg el lehet-e hordozni ilyen megaláztatásokat – főleg azoktól, akiket egy ilyen hadjárat után képviselni kell, az érdekeiket szem előtt illik tartani… Vagy éppen ebből fakad az a furcsa életérzés, hogy a kampány egy hónapjában el akarják velünk hitetni: fontosak vagyunk – aztán négy évig a többség felé sem néz a választóinak…

Nem is ez a legnagyobb baj ezzel az idei kampánnyal, mert azt már megszoktuk, hogy ez minden negyedik évben így zajlik. Hanem az a feltűnő, hogy az idei plakátháborúban a korábbiaknál is nagyobb szerep jutott az arcoknak! A párt neve és logója mellett a miniszterelnök jelölt, valamint a képviselő jelölt arca virít a plakátok 90%-án. Ha cipőt akar valaki eladni, akkor nem a cipőboltot és az eladót teszi a plakátra… A kereskedelmi reklámok elitjei már-már túljutni látszanak az öncélú reklámokon, amikor vagy az eladni kívánt tárgy kerül a középpontba, vagy a vágy felkeltéséért követnek el mindent a szakemberek. Lehet ugyanis látni értéket hirdető reklámokat, amikor egy reklámnak mondanivalója van a társadalom egészére nézve…

Pedig az Országgyűlési Választások kampányának éppen erről a mondanivalóról kellene szólnia, a képviselt értékeket kellene hirdetnie – nem pedig a politikust állítani a középpontba. De valószínűleg ez nem pusztán arról szól, hogy már nincsenek programok, hanem annak is a jele: a politikában már nincsenek igazi értékek!