Bibliafordítási monopólium?
Történelmi örökségként
kezdettől fogva küzdött a Krisztus egyháza azzal a nehézséggel, hogy a szent
iratok mely kéziratát, fordítását, kiadását tekintheti hitelesnek, hasznosnak, s
papjai és hívei által használhatónak. Ez az első századokban úgy merült fel,
hogy a héber Biblia mely görög nyelvű fordítása a hiteles. Ezt eldöntötte a
használat, s a Krisztusra utaló számos fordításbeli sajátosság, ami mind a mai
napig nyomon követhető az Újszövetség ószövetségi idézeteiben. Később viszont
már a latin, szír, kopt, örmény fordításokkal kapcsolatban igény volt az
eredeti héber szövegből való fordítás, szemben a Septuaginta alapján készült
fordításokkal. Nyugat-Európában a latin fordítások közül a Vulgata vált
általánosan elfogadottá. Ezt a Tridenti Zsinat 1546. április 8.-i ülésén
jogilag is rögzítette:
„Ha
pedig valaki a könyveket egészükben összes részeikkel úgy, ahogyan a katolikus
Egyházban azokat olvasni szokták, és az ősi latin „Vulgata” kiadásban benne
vannak, nem fogadja el szent és kánoni könyveknek, és az előbb mondott
hagyományokat tudva és megfontoltan megveti: legyen kiközösítve.”
Tridenti Zsinat Határozata a szent könyvek és a
hagyományok elfogadásáról. DH 1504.
„Ezenfelül
ugyanezen szentséges zsinat, meggondolván, hogy nem kevés hasznot hozhat az
Isten Egyházának, ha köztudomásúvá válna, hogy a szent könyvek összes, széles
körben használt latin kiadásai közül melyet kell hitelesnek tartanunk,
megállapítja és kinyilvánítja, hogy ezt az ősi Vulgata-kiadást, amely annyi
évszázad hosszú használata során az Egyházban már bevált, a nyilvános
felolvasásokban, vitákban, igehirdetésben és magyarázatokban hitelesnek kell
elfogadni, és hogy senki se merje azt bármilyen ürüggyel elvetni vagy
előítélettel illetni.”
Tridenti Zsinat Határozata a szentírási könyvek „Vulgata”
kiadásáról és a Szentírás magyarázatának módjáról. DH 1506.
Jelenleg a
Római Katolikus Egyházon kívül én Oroszországról tudom, hogy az ottani Orthodox
Egyház ugyanígy kanonizálta a saját fordítását.
Most viszont arról
értesülhettünk, hogy Zsinatunk a következő határozatot hozta:
„A Zsinat,
hivatkozva az Egyház alkotmányáról és kormányzatáról szóló törvény 133. § h. pontjára,
megállapítja, hogy istentiszteleti, liturgiai használatra és az egyéni
csendesség pillanataira az 1908-ban megjelent revideált Károli fordítás
mellett, 2015. január 1-jétől a 2014-ben megjelent revideált új fordítású
Szentírást fogadja el. Az MRE a Szentírás szövegének gondozását továbbra is a
Magyar Bibliatársulat keretein belül, a testvéregyházakkal együttműködve végzi.”
A ZSINAT HATÁROZATA A MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZBAN
HASZNÁLATOS HIVATALOS BIBLIAFORDÍTÁS MEGÁLLAPÍTÁSÁRÓL. ZS. - 345/2014.04.24.
Mit jelent ez?
Csak egy ajánlás, vagy egy irányelv? Esetleg kötelező előírás? Tanbeli
önvédelem megnyilvánulása? Monopólium biztosítása a liturgiában? A gazdasági verseny és a korrupció kizárása
egyházunkból?
A szöveg
magáért beszél! A lényeg a Magyar Bibliatársulat lehet, mert egyébként miért
kellett őket egy ilyen határozatba belekeverni?
Vajon mi a
következménye? Vegyük az ideális példát: mindenki kötelességtudóan teljesíti a
Zsinat határozatát… Nem hangzik el többet szószékről, vagy úrasztalától sem Komáromi
Csipkés György, sem Pesti Mizsér Gábor, sem Czeglédi Sándor, sem Ravasz László,
sem Kecskeméthy István fordításában egyetlen ige sem. Sőt „az egyéni csendesség
pillanataira” is csak az 1908-as Károlit és a 2014-es Új fordítást fogadja el a
Zsinat. Nem használható más kiadású Károli és nem fogadható el az Új fordítás
korábbi verziója sem! Hihetetlen lelki elszegényedés, szűklátókörűség és
szűkkeblűség, pusztán a favorizált Kiadó garantált haszna érdekében?
Mi a folytatás?
Meg tud itt állni a Zsinat? Vagy amint hallani folytatja az Énekeskönyvvel és a
Liturgiával. Azok is kötelezőek lesznek? Hová vezet ez? Kötelező liturgia,
kötelező énekeskönyv, kötelező templomdíszítés, kötelező teológiai irányzat,
kötelező kegyességi irányzat??? ...
Miért
történhetett ez meg? Nem ismerik a hitvallásainkat, amelyek ezekben a
kérdésekben szabadságot adnak a helyi gyülekezeteknek és az egyes hívőknek? Nem
tanulták az egyház történetét? Nem tudják, hogy pont az ellenkező hatást érik
el vele? Érdekcsoport hatalomérvényesítése? Ne legyen ott hiába az
Egyházalkotmányban a 133. §?
Ezek után csak
egy kérdésem van: Hogyan kerülhetett egyáltalán az MRE Egyházalkotmányába a
133. §?