Fárel Vilmos – Kálvin János:
Minden genfi polgár és lakos, valamint az ország minden
állampolgára esküdjön meg e hitvallás betartásáról és megtartásáról, részlet
ezen város egyházának pásztori levéléből
1.
Egykori gyermekekként a tiszta és bűntől mentes tejet kívánjátok. (1Pt 2,2)
3.
Legyetek készek bárkinek számot adni a bennetek lakozó reménységről.(1Pt 3,15)
4. Ha
beszéltek, Isten igéjével szóljatok.
1. Isten igéje
Először kijelentjük, hogy egyedül a Szentírást szeretnénk
követni, mint hitünk és vallásunk előírását, nem keverve bele semmit abból,
amit az emberek Isten igéje nélkül találtak ki; és nem kívánunk lelki
útmutatásként más tanítást követni, mint amit az Írásból tanulunk, ehhez semmit
nem adunk hozzá és semmit nem veszünk el, ahogy ezt a mi Urunk parancsolja.
2. Az egyedüli Isten
A Szentírás tanítását követve valljuk, hogy egy Isten
van, őt kell magasztalnunk, őt kell szolgálnunk, belé kell helyeznünk minden
bizodalmunkat és reménységünket: bizonyosan tudjuk, hogy nála van minden
bölcsesség, hatalom, igazság, kegyesség és kegyelem; és mivel ő Lélek, ezért lélekben
és igazságban kell őt szolgálnunk. Egyszersmind irtózunk attól, hogy bizodalmunkat
és reménységünket bármilyen más teremtménybe vessük, rajta kívül mást, angyalt
vagy egyéb teremtett lényt dicsőítsünk; és lelkünk Urának mást, szentet vagy
földi halandót és ne csak egyedül őt tekintsük; továbbá, hogy a neki járó
tiszteletet külsőséges szertartásokkal és testi szokásokkal adjuk meg, mintha
az ilyesmi kedvére volna; vagy hogy istenségét képen jelenítsük meg vagy
magasztalás céljából készítsünk képet.
3. Isten törvénye, az egyetlen
törvény
Mivel ő a mi egyetlen Urunk és parancsolónk, ő uralkodik
lelkiismeretünkön, és az ő akarata minden igazságszolgáltatás egyetlen
törvénye. Valljuk, hogy egész életünket szent törvénye parancsolatainak kell
alávetnünk, mely törvényben benne van a tökéletes igazság, és a kegyes és a
neki tetsző helyes élethez nincs is szükségünk más törvényre, sem arra, hogy
más jó cselekedeteket találjunk ki, mint azok, amelyek törvényében benne
foglaltatnak, ahogy írva van: 2Móz 20,2-17: „Én
az Úr vagyok, a te Istened …”
4. Az ember természete
Valljuk, hogy az ember természeténél fogva vak, homályban
jár és semmit nem képes felfogni, szíve tele van bűnnel és romlottsággal,
olyannyira, hogy a maga erejéből nem képes igazán megismerni Istent és ezért a
jót cselekedni sem. Ha Istentől elhagyatva, saját természete szerint él,
tudatlanságban marad, és nem tud mást cselekedni, csak a bűnt. Ezért van szüksége
Isten világosságára, hogy üdvözüléséről helyes ismeretet szerezzen,
szeretetében felemelkedjen, és megigazulván engedelmeskedjen az isteni
igazságnak.
5. Az ember önmagában kárhozatra
van ítélve
Mivel az ember természetétől fogva meg van fosztva minden
Isteni világosságtól és igazságtól (amint azt fent írtuk), valljuk, hogy magára
utalva nem várhat mást, mint Isten haragját és kárhozatát, ezért nem magában,
hanem másban kell keresnie az üdvözülés lehetőségét.
6. Üdvösség Jézusban
Valljuk, hogy Jézus Krisztust azért adta nekünk a mi
Atyánk, hogy benne megtaláljuk mindazt, ami belőlünk hiányzik. S mindazt, amit
Jézus tett és elszenvedett a mi megváltásunkért, igaznak tartjuk, és nem
kételkedünk benne, ahogy írva van az Apostoli Hitvallásban, melyet a templomban
mondunk, nevezetesen: „Hiszek egy
Istenben, mindenható Atyában…”
7. Megigazulás Jézusban
Elismerjük, hogy Isten Jézus Krisztusban adta nekünk az
alábbiakat: először is, mivel természetünknél fogva Isten ellenségei vagyunk,
és csak haragját és ítéletét érdemeljük, de Jézus Krisztus közbenjárásával
kiengeszteli Istent és visszakerülünk az ő kegyelmébe, Jézus igazsága és
ártatlansága miatt megbocsáttatnak a mi bűneink, kiontott vére minden bűntől
megszabadít és megtisztít minket.
8. Újjászületés Jézusban
Másodszor, hogy az ő Lelke által lélekben újjászületünk –
vagyis testünk gonosz vágyai az ő kegyelme által elfojttatnak, és többé már nem
uralkodnak bennünk. S éppen ellenkezőleg, akaratunk Isten akaratával fog
egybeesni, hogy az ő útját kövessük és a neki tetszőt keressük – így általa
kikerülünk a bűn (rab)szolgaságából, melynek hatalma természetünk miatt fogva
tart minket, s ezzel a megszabadulással képessé válunk arra, hogy a jót
cselekedjük és ne mást.
9. A híveknek mindig szükségük
van a bűnbánatra
Végezetül, hogy újjászületésünk olyan, hogy mindaddig,
míg meg nem szabadulunk földi testünktől, sok tökéletlenség és gyöngeség marad
bennünk, ezért Isten szemében továbbra is szegény és szerencsétlen bűnösök
leszünk. Bármennyire is igyekszünk napról napra növekedni hitben és követni
Isten igazságát, amíg itt vagyunk, soha nem érjük el a teljes tökéletességet.
Ezért van mindig szükségünk Isten irgalmasságára, hogy megbocsáttassanak a mi
bűneink és vétkeink. Ennélfogva mindig Jézus Krisztusban kell keresnünk a
kegyelmet, és nem magunkban, benne kell bíznunk, semmiben sem hagyatkozva saját
cselekedeteinkre.
10. Minden jó Isten kegyelméből
való
Azért tehát, hogy (kellőképpen) magasztaljuk és
dicsőítsük Istent, és hogy lelkünk megbékélhessen és megnyugodhasson, hisszük
és valljuk, hogy minden fent említett jót csakis Isten kegyelmének és
irgalmasságának köszönhetünk, tekintet nélkül saját érdemünkre és
cselekedeteinkre, melyekért nem jár semmiféle jutalom, csak örök kárhozat. A mi
Urunk ennek ellenére olyan kegyes volt, hogy fiát, Jézust áldozta fel értünk, s
neki tetszőnek és kedvesnek fogadja el azokat a cselekedeteinket, melyeket
hittel teszünk; nem azért, mert érdemesek arra, hanem mert nem tulajdonítja
nekünk azok tökéletlenségét, csak azt nézi, hogy az ő lelke járja át azokat.
11. Hit
Valljuk, hogy hit által jutunk Isten ránk kiáradó
kegyelmének ily nagy kincseihez és gazdagságához, úgy, hogy feltétlen bizalommal
és szívbéli bizonyossággal hisszük az Evangélium ígéretét és elfogadjuk Jézus
Krisztust, amint megjeleníti az Atya és leírja Isten igéje.
12. Egyedül Istenhez könyörgünk,
és Jézus közbenjárását kérjük
Amint megvallottuk már, üdvözülésünket és minden jót
egyedül Istentől várjuk és reméljük Jézus Krisztus közbenjárásával. Azt is
valljuk, hogy minden szükségünkben könyörögnünk kell Istenhez Jézus
Krisztusért, mert ő a mi közbenjárónk, szószólónk, aki elvezet hozzá. Egyben el
kell fogadnunk, hogy minden jó tőle származik, ezért hálával tartozunk neki.
Ugyanakkor tartózkodunk attól, hogy a szentek közbenjárását kérjük, mert ez
emberek által kitalált, a Szentírásnak ellentmondó babona, s abból a
bizalmatlanságból fakad, hogy Jézus Krisztus közbenjárása nem lenne elegendő.
13. Érthető imádság
Azt is valljuk, hogy minden imádságunkat bizonyos fokig
értenünk kell, mert ha az imádság nem szívünk mélyéből, szeretetből fakad,
akkor csak képmutatás és színlelés. Ezért megtanuljuk a mi Urunk imádságát,
hogy jól tudjuk, mit kell tőle kérnünk: „Mi
Atyánk, ki vagy a mennyekben…”.
14. Szentségek
Valljuk, hogy a szentségek, melyeket a mi Urunk rendelt Egyházának,
a hit gyakorlásának eszközei, és arra hivatottak, hogy egyrészt megerősítsék
Isten ígéretébe vetett bizodalmunkat, másrészt tanúságot tegyenek az emberek
felé. S a keresztény Egyház csak két Isten által elrendelt szentséget ismer: a
keresztséget és az úrvacsorát; amit pedig a pápa uralma alatt hirdetnek a hét szentségről,
azt mesebeszédnek és hazugságnak tartjuk.
15. Keresztség
A keresztség külső jel, mellyel a mi Urunk azt
bizonyítja, hogy gyermekeivé és fiának, Jézusnak tagjaivá fogad minket. A
keresztségben megjelenik a mi bűneinktől való megtisztulás, amit Jézus Krisztus
vére által nyerünk el; és a mi testünk megöldöklése, amit az ő halálában nyerünk
el, hogy benne élhessünk az ő Lelke által. S mivel gyermekeink is részesei
Isten szövetségének, bizonyosak vagyunk afelől, hogy helyesen szolgáltatjuk ki
nekik e külső jelet.
16. Az Úrvacsora
Az Úrvacsora külső jel, mely a kenyérrel és a borral
ábrázolja az ő testével és vérével való igazi lelki közösséget. És azt valljuk,
hogy amint ő elrendelte, az úrvacsorát a hívek társaságában kell kiosztani,
hogy mindaz részesülhessen belőle, aki Jézussal szeretne élni. Mivel pedig a
pápai mise átkozott és ördögtől való, mert felforgatja a fenti úrvacsora
misztériumát – valljuk, hogy gyűlöletes számunkra, mint Isten által
kárhoztatott bálványimádás. Egyrészt mert úgy veszik, mint a lelkek
megváltásáért való áldozatot, másrészt mert a kenyérre úgy tekintenek, mint
Istenre és úgy magasztalják, mint őt; egyéb benne rejlő gyűlöletes
istenkáromlások és babonák miatt is, s mert Isten Igéjét haszontalanul
emlegetik, mert gyümölcsöt sem terem, és épülésükre sem szolgál.
17. Emberi hagyományok
Az Egyház külső rendjéhez szükséges előírásokat, melyek
célja, hogy béke, tisztesség és rend legyen a keresztyének közösségében, nem
emberi hagyományoknak tartjuk. Benne foglaltatnak ugyanis Szent Pál általános rendelkezéseiben
is, ahol azt kéri, hogy magunk között mindent ékesen és szép renddel intézzünk.
Viszont elvetünk és a Sátán gonosz tanításának tartunk minden más olyan törvényt
és alkotmányt, mely célja, hogy megbéklyózza a hívek lelkiismeretét, hogy nem
Isten által elrendelt dolgokra kötelezze őket, hogy más istentiszteletet
tartsanak, mint amilyet Isten elrendelt, és amely igyekszik véget vetni a
keresztyének szabadságnak, hiszen a mi Urunk azt mondja, hogy hiába dicsőítik őt
emberek által parancsolt módon. Ilyennek tartjuk a zarándoklatot, a szerzetesi
életet, a húsok megkülönböztetését, a házasság megtiltását, a gyónást és a
hasonlókat.
18. Egyház
Bár Jézus Krisztusnak csak egyetlen Egyháza van,
elismerjük, hogy a hívek gyülekezetei különböző helyeken vannak¸ minden ilyen
gyülekezetet is Egyháznak nevezünk. Mégis, mivel vannak olyan gyülekezetek,
melyek nem a mi Urunk nevében gyűlnek össze, hanem éppen azért, hogy káromolják,
és szentségtörésükkel bemocskolják őt, úgy véljük, hogy arról ismerszik meg
Jézus Krisztus egyháza, hogy tisztán és hűségesen hirdetik, hallgatják és
megtartják az ő Szent Evangéliumát; hogy helyesen szolgáltatják ki a
szentségeket, még akkor is, ha vannak tökéletlenségek és hibák, hiszen emberek
közt mindig lesznek ilyenek. Azt a helyet viszont nem tekintjük Egyháznak, ahol
nem hirdetik, nem hallgatják, és nem tartják meg az Igét. Márpedig a pápa
előírásai szerint működő Egyházak inkább az ördög imaházai, mint keresztyén
Egyházak.
19. Exkommunikáció
Mivel mindig vannak olyanok, akik Istent és az ő szent
beszédét ócsárolják, és nem használ nekik sem megrovás, sem intés, sem feddés,
és mindent megtesznek a nagyobb büntetésért, szent és üdvös dolognak tartjuk a
hívek között az exkommunikációt, mint fegyelmezési szabályt, melyet bölcsen
rendelt el a mi Urunk. Azért, hogy a gonoszok ne rontsák meg kárhozatos
beszédükkel a jókat, és ne káromolják a mi Urunkat, és hogy szégyenükben bánják
meg bűneiket. Ezért úgy véljük, célszerű, hogy kellő figyelmeztetés után, ha
nem tér jobb belátásra, minden közismert bálványimádót, káromkodót, gyilkost,
útonállót, hamis tanút, lázítót, veszekedőt, becsmérlőt, verekedőt, iszákost,
pazarlót zárjanak ki a hívek közösségéből mindaddig, míg meg nem bánja bűnét.
20. Az Ige hirdetői
Csak azokat tartjuk az Egyház lelkészeinek, akik hűen
hirdetik az Igét, és Jézus Krisztus bárányait eszerint táplálják tanítással, feddéssel,
vigasztalással, intéssel, megrovással, ugyanakkor ellenállnak az ördög minden
hamis tanításának és hazugságának nem keverve a Szentírás tiszta tanításába sem
álmaikat, sem képzeletük vad szüleményeit. Nem tulajdonítunk nekik más
hatalmat, mint azt, hogy az Ige által vezessék, irányítsák és kormányozzák
Isten rájuk bízott népét, az Ige hatalmazza fel őket arra, hogy irányítsanak,
védjenek, ígéretekkel bíztassanak és fegyelmezzenek, az Ige nélkül nem szabad
és nem is kell semmit megkísérelniük. Isten Igéjének igaz hirdetőit pedig Isten
hírnökeiként és követeiként fogadjuk, akiket úgy hallgatunk, mint magát Istent,
szolgálatukat az Egyház működéséhez szükséges isteni küldetésnek tekintjük,
másrészt viszont valljuk, hogy nem szabad eltűrni, sem támogatni egyetlen olyan
rosszra csábítót, hamis prófétát sem, aki eltér az Evangélium tisztaságától és
saját fantáziáit követi, bármilyen lelkészi címet is viseljen, sőt el kell
utasítani, és el kell távolítani Isten népétől.
21. A felsőbbség
Szent célért és Isten helyes rendelése szerint éppúgy
uralkodnak és vezetnek minket az elöljárók és a feljebbvalók, mint a királyok
és a hercegek. Az utóbbiakhoz hasonlóan kötelességüket teljesítve ők is Istent
szolgálják, és keresztyén hivatást töltenek be, egyrészt védelmezik az
elesetteket és ártatlanokat, másrészt jóváteszik és megbüntetik a romlott
emberek gonoszságát, ezért megbecsülést, tiszteletet, engedelmességet és
alázatot érdemelnek tőlünk, meg kell tartanunk parancsolataikat, viselnünk kell
a tőlük kapott terheket úgy, hogy Isten előtt ne vétkezzünk. Tehát Isten
helytartóinak kell őket tartanunk, akiknek nem szabad ellenszegülnünk, mert az Istennek
való ellenszegülés lenne, szolgálatukra pedig úgy kell tekintenünk, mint Isten
rájuk bízott szent küldetésére, hogy minket kormányozzanak és irányítsanak.
Ezzel azt valljuk, hogy minden kereszténynek kötelessége, hogy imádkozzon
Istenhez hazája elöljárói és uralkodói boldogulásáért, hogy betartsa mindazokat
a törvényeket és szabályokat, melyek nem ellentétesek Isten parancsolataival,
hogy tegyen a közösség javáért, nyugalmáért, hasznáért, hogy igyekezzen
biztosítani az elöljáróknak kijáró tiszteletet és a nép nyugalmát, hogy ne
áskálódjon, ne szítson zavargást, viszályt. Sőt, kijelentjük, hogy mindazok,
akik hűtlenek elöljáróikhoz, és nem viselik szívükön a közjót abban az
országban, ahol élnek, ezzel Istenhez való hűtlenségüket mutatják.
