2018. február 9., péntek

Bibliai alapfogalmak: Üdvrend

7. Üdvrend:
Kegyelem – Kiválasztás – Elrendelés – Elhívás
Memoriterek a témakörhöz
1.      Róma 8,28-30: „Tudjuk pedig, hogy azoknak, akik Istent szeretik, minden javukra van, mint akik az ő végzése szerint elhívottak. Mert akiket eleve ismert, eleve el is rendelte, hogy Fia képmásai legyenek, hogy ő legyen elsőszülött sok testvér között. Akiket pedig eleve elrendelt, azokat el is hívta, és akiket elhívott, azokat meg is igazította, akiket pedig megigazított, azokat meg is dicsőítette.”
2.      Zsolt 130,7: „Bízzál, Izráel, az Úrban, mert az Úrnál van a kegyelem, és bőséges nála a szabadítás!”
3.      Zsid 4,16: „Járuljunk azért bizalommal a kegyelem trónjához, hogy irgalmat nyerjünk, és kegyelmet találjunk idejében jövő segítségül.”
4.      Ef 1,4: „Mert kiválasztott minket őbenne a világ teremtetése előtt, hogy szentek és feddhetetlenek legyünk őelőtte.”
5.      2Tim 1,9: „aki megmentett minket és elhívott szent hívással; nem a mi cselekedeteink szerint, hanem az ő saját végzése és kegyelme szerint, amelyet örök időknek előtte adott nekünk Krisztus Jézusban.”

I.                    Az üdvrend teológiai megfogalmazása
Jóllehet a Szentírásban szerepelnek az Isten üdvakaratát kifejező igék mégis csak a reformáció idején kezdték ezt tételesen kidolgozni. H. Bullinger szerint a Róma 8,28-30 az isteni üdvakarat folyamatát és a megvalósulás belső rendjét is bemutatja. A protestáns orthodoxia idején ezt szisztematikusan kidolgozták. A teljesség kedvéért beillesztették a sorba a megvilágosítást, és a megtérést, a megdicsőülést pedig megszentelődésre és a Krisztussal való egységre osztották fel. Ebből lett az ordo salutis – üdvrend. 

II.                  A kidolgozott üdvrend tartalma
1.
praedesinatio
elrendelés
2.
vocatio
elhívás
3.
illuminatio
megvilágosítás
4.
iustificaio
megigazítás
5.
conversio
megtérés
6.
sancificatio
megszentelődés
7.
unio mystica cum Christo
Krisztussal való egység
Ennek első három eleméről lesz ma szó.
De mielőtt erre rátérnénk szükséges néhány veszélyes elhajlásra felhívni a figyelmet. Az egyik egy egyszerű hangsúlyeltolódás: amikor Isten velünk közölt kegyelmével szemben túl nagy jelentőséget tulajdonítunk önmagunknak, s így súlyánál nagyobb hangsúlyt kap az emberi oldal. A másik megint egy emberi jellemző, hogy mi szeretjük a dolgokat folyamatként szemlélni, s látni az egymásutániságot. Ez a veszély az ordo salutisnál is fennáll. A logikai rendből időbeli rend, ha úgy tetszik folyamat lehet.

III.                Mire jó az ordo salutis?
Az üdvösség rendjének bemutatását azért vállalja az apostol, mert így bátorítja a hívő testvéreket arra, hogy bízzanak Isten kegyelmében. Hiszen, ha elkezdte bennük az Ő munkáját, akkor azt véghez is fogja vinni! Nekünk sem azért kell megismernünk az üdvösség rendjét, hogy abban emberi módon próbáljunk meg, a saját erőnkből előrébb jutni; hanem azért, hogy Isten csodálatos kegyelmét lássuk a saját életünkben. Lássuk hogyan formált eddig, s hittel megragadjuk a folytatást is.

IV.               Kegyelem (héber: hen – „kedvezően hajolni valaki felé”, hesed – „szövetségi hűség”; görög: kharisz)
Istennek az ember iránti jóságának kimeríthetetlen forrása (2Móz 34,6-7; Zsolt 36,8-10), amelynek teljességét Jézus Krisztusban ismerhetjük meg (Jn 1,17; Ef 2,7). Ez ingyen lehetővé teszi Isten üdvjavainak elnyerését (Róm 11,6; Ef 2,8). A kegyelem megnyilvánul Isten szeretetteljes tekintetében, a bűnök bocsánatában, az örök élet ajándékában, a lelki ajándékok megnyilvánulásaiban. Különbség van az emberiségre általánosan kiterjedő kegyelem, és a kizárólag a hívek között az egyházban megmutatkozó kegyelem között.   

V.                 Kiválasztás (héber: báchar, bárar – „kiválaszt”, „elkülönít”, görög: eklegeszthai – „kiválasztani”)
A Szentírásban alapvetően teológiai fogalom, tehát Istenre vonatkozik. A kiválasztás Isten szuverén döntése. Vonatkozik először az emberre, majd az egyénre (Ábrahám, Izsák, Jákób, Júda Lévi, Dávid…), törzsre (Juda, Lévi), népre (Izrael), a választott nép földjére, országra, annak vezetőjére, Jeruzsálemre. Ez történhet egy bizonyos feladatra, célra, de lehet általános, egyetemes – akár ideiglenesen, akár véglegesen. A választás szempontjai Izrael esetében 5Móz 7,6-9; Dávid esetében 1Sám 16,7, az Úr szolgája esetében Zsid 1,9. A kiválasztásnak jelei vannak: Isten jelenléte, a Lélek ajándéka
Az Újszövetségben Jézusban nyeri el igazán az értelmét: Ő a kiválasztott, Isten Választottja, akiben mi is kiválasztást nyertünk. Ezt Pál leírásából érthetjük meg: Ef 1,3-10: „Áldott az Isten, a mi Urunk, Jézus Krisztus Atyja, aki megáldott minket minden lelki áldással a mennyekben, a Krisztusban. Mert kiválasztott minket őbenne a világ teremtetése előtt, hogy szentek és feddhetetlenek legyünk őelőtte. Szeretetében előre elhatározta, hogy fiaivá fogad minket Jézus Krisztus által, akaratának tetszése szerint, kegyelme dicsőségének magasztalására, amellyel megajándékozott minket a Szeretettben. Benne van a mi váltságunk az ő vére által, a bűnök bocsánata kegyelmének gazdagsága szerint, amelyet nagy bőséggel közölt velünk minden bölcsességgel és értelemmel. Megismertette velünk akaratának titkát az ő jó kedve szerint, amelyet előre elhatározott magában, az idők teljességének rendjére nézve, hogy Krisztusban mindeneket egybeszerkeszt, mind amelyek a mennyben, mind amelyek a földön vannak.

VI.               Elrendelés (héber: chárac – „elrendel, megszab, eldönt, rendreutasít”; görög: prooridzein – elrendelni, a latin fordításban ez szerepel predestinaio-ként; proitheszthai – elébe helyez, javasol, elgondol, elhatároz)
Az elrendelés alapvetően a megígért Messiásra vonatkozik mind az Ó-, mind az Újszövetségben. Csak ezután vonatkozik a Krisztus-test, az Egyház kiválasztására. Itt a klasszikus igehely a Róma 9-11 fejezetek. S a Krisztusban hívő egyén kiválasztása csak az egyházon belül értelmezhető.
Az eleve elrendelés logikája:
-          Mindenki vétkezett
-          Mindenki ítéletet, kárhozatot érdemel
-          Isten némelyeket kiválasztott, másokat meghagyott bűnében
-          A kiválasztottak üdvözülnek, a bűnösök elkárhoznak

VII.             Elhívás

Isten szólítja a Tőle eltávolodott embert az Édentől kezdve (1Móz 3,9). Nem mondott le róla. Terve van vele. Ezért megismerteti magát vele, s ezen keresztül hívja az embert Önmagához. Általános kijelentés -–általános hívás hangzik a természetben, történelemben, lelkiismeretben. Isten speciális hívása a speciális kijelentésben hallható meg: ez a Szentírás! Ez már verbálisan elhangzó hívás. Tartalma a kegyelemről szól, Jézus Krisztusban nyilvánul meg. Isten hívása személyes kapcsolatra szól. Élő közösségre Vele.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése